Egy várva várt üzenet

Szép napot kívánok minden kedves olvasónak, aki még nem adta fel a blogra való kattintás unalmas ismételgetését. Ami azt illeti kissé elhanyagolt állapotba került az oldalam, de talán most mindenkit tudok kárpótolni! A kezdeti elmaradások stádiumában azt találtam okként meghatározni, hogy szerencsés helyzetbe kerültem és oszlopos tagja lettem a csomagolóban a csapatnak. Ez azzal járt, hogy igen sok óraszámot gyűjtögettem, amely maga után vonzotta a rendkívül kevés szabadidőt. Ezek a hetek kellemesen de hamar elteltek, majd utána kissé befagyott bennem az ihlet, hogy mivel is örvendeztethetnélek meg titeket ezekben a sorokban. No de most (a sok unszolás hatására) megpróbálom kielégíteni a beszámolókra éhes szemeket. Valahol ott maradtatok le, hogy a magyar brigád hazautazott szünetet tartani és egy lengyel sráccal laktam ebben az időszakban. Ő kb. két héttel később haza is utazott de azóta is tartjuk a kapcsolatot és van egy meghívásom tőle a jövő évi foci EB-re. Szívesen kihasználnám, bár nem tudom a pénztárcám vagy az időm megengedi-e az ilyen kiruccanásokat. Majdhogynem egy napra esett amikor hazament és amikor András és Krisztián visszajöttek, így nem sok időt kellett egyedül töltenem. Kicsivel később csatlakozott András bátyja is, így egy újabb masszív négyes magyar brigádot tudhat magáénak a farm. Az időtöltésünk kimerül a meló, főzés-kaja, lakókocsiban való tespedésben, minekutána az időjárás nem éppen hívogatóan sodorja felénk a megszűnni nem akaró esőcseppjeit és csípős szellőit. Ezidáig a lakókocsi is hálás volt ha egy pizzasütéssel 10 fok körülire melegítettük a levegőt, de mára már beszereztünk különféle meleget adó elektromos szerkezeteket, melynek segítségével már pólósra fűtöttük a szobáinkat. A munka tekintetében annyi változás történt, hogy az eperszezon véget ért, így hát a fóliasátor költöztetés váltottal fel az eperrel való tevékenységeket. (zsákhordás, egész napos lapátolgatás, vasrudak húrcibálása...) Jómagam kaptam egy egy napos ízelítőt a krumplizásból is. A krumpliszedő gépben kell állni és kidobálni a köveket meg a nem oda való dolgokat a szalagról. Ez jó meló mert 12 órát lehet dolgozni és nem különösebben megerőltető, leszámítva, hogy kissé hideg van amikor egész nap egy helyben áll az ember a szabadban és, hogy utána folyton az az érzés, kerülget, hogy az álló lakókocsi mozgásban van. Mostanra már harminc fő alatti a delegáció aki a farmon dolgozik és egy hónap múlva már elérkezik az a pillanat amikor a magyarok lesznek többségben a farmon. Szóval mindenki hazamegy mi meg kitartóan nyomjuk (és most nagyon figyeljetek!!!) December 11-ig. Ha addig nem is dolgozunk, de aznap már magyar levegőt fogok szippantani. Aki Pesten lesz 12-én és napközben szabadidővel rendelkezik annak meg tudok ígérni egy találkát, mert szerintem estefelé fogok Gyöngyösre menni. Röviden mindezek, amiről be tudok számolni s veletek együtt reménykedek, hogy lesz még itt bejegyzés a hazaérkezésem előtt.

Stay vs party

Szép jó napot kívánok minden kedves blogolvasónak! Igazán régen találkoztunk ebben a formában, így hát most igyekszem bepótolni az eddigiekben elmaradt információ áradatot. Többek között az is hozzájárult, hogy eddig nem írtam, hogy nem szerettem volna hetente megváltoztatni álláspontomat, azzal kapcsolatban, hogy miként is képzelem el az erre az évre szánt jövőmet. A mai nappal viszont véglegessé vált, hogy itt maradok a farmon, amíg csak lehet, hacsak közben valami jövedelmezőbb munkát nem találok. Tehát miután beszéltem a vezetőséggel, hogy kezdjenek bele egy másik farmra való átvezetésembe a Concordia segítségével, és ezt meg is tették, kaptam egy írásos visszajelzést amiből kb. semmit nem értettem. Miközben ezeket a papírokat nyálazgattam közölték velem, hogy ha szeretnék akár Decemberig is maradhatok és mivel a fél farmot át kell költöztetni egy másik helyre munka is lesz bőven. (csak remélni merem, hogy ez így is van) Augusztus 23-án lejár a Concordiával kötött, erre a farmra vonatkozó szerződésem, tehát minden kellemetlen tényezőtől mentesen tudok dobbantani, ha valami nem stimmel. Mindezekből nyilvánvalóvá válik, hogy az év vége előtti hazaérkezésem meghiúsult. Ennek azért összességében örülni kell mert, legalább gyűlik a lóvé. A többiekkel kapcsolatban az a helyzet, hogy nem nagyon akarnak maradni, de András hazamegy egy kis időre és aztán visszajön és innen folytatja a munkakeresést. Jómagam is erőltetett menettel fogom a munkákat keresni. Megnyugtató, hogy nem időre kell munkát találni. Azon vagyok, hogy sikerüljön Dundeeban valami állandó melót találni. Ennek igen sok előnye lenne, egy jobb fizetés, tudnék nyelviskolába járni és hasonlók.
Ami a farméletet illeti továbbra is sikerül élményekben gazdagan eltölteni az időnket és egyre inkább tágítani a szórakozási lehetőségek tárházát. Nemrégiben voltunk például Dundeeban partizni. Igazán érdekesen alakult az este. Amint megláttuk, hogy a következő nap nem kell menni dolgozni, már tudtuk, hogy semmi nem állíthat meg, amikor már régen a parti szelén utazunk. Azon nyomban törtek be a sörös doboz tetők. Már felkészültek voltunk ilyen szempontból, mert előtte egy pár nappal is akartunk már menni csak, az egy parti mentes hétköznap volt, így jobbnak láttuk halasztani a mulatozást. Tehát mindent megtettünk a birtokunkban lévő sörmennyiség eltüntetése érdekében, majd hívtunk egy taxit és olyan 11 és éjfél között már Dundeeban is voltunk. Hamar a szórakozóhelyek közelébe keveredtünk, majd ott hosszas fontolgatás után úgy döntöttünk, hogy még menjünk el egy pubba, aztán bevesszük a választott mókakörnyezetet. Így is tettünk, 1 órakor, amikor a pub zárt, tértünk át a partiba, akkor még nem tudva, hogy Dundeeban minden szórakozóhely bezár kettőkor. Mondhatni tapasztalatszerzésre volt igazán jó ez az este a skót éjszakával kapcsolatban.

Tovább erősödnek a lengyel magyar szálak a farmon, ezt egy-két esti, kellemes hangulatban eltöltött ping-pong parti szorgalmazza leginkább. Az egyik legkedvesebb lengyel munkatársunk, úgy 3 hete hagyta el a farmot és a napokban tért vissza. Mivel nem volt helye hol lakni, gyorsan be is fogadtuk. 20 éves és Areknak hívják. Még csak 2 napja lakik itt, így legalább lesz társaságom, amikor a többiek hazamennek és az angol tudása is fejlettebb az enyémnél, így sokat tudok tanulni tőle. Ezen kívül még jó fej is úgyhogy, nagy reményeket támasztok azzal kapcsolatban, hogy jó döntést hoztunk, amikor helyet adtunk neki a kétségtelenül legjobb lakókocsiban a farmon. Az élet is felpezsdült itt rögtön az érkeztével, mert okos gyerek révén 200 doboz cigivel érkezett otthonról és mivel ő nem dohányzik, már ki is találhattátok, hogy mindez eladásra van szánva. Ami még említésre méltó, hogy van a golfpálya mellett egy felfújható csocsóasztal, amiben mi magunk játszhatjuk a bábúk szerepét, ezt teszteltük a múlt héten, egy kellemes lengyel-magyar össznépi játékkal. Tehát az élet zajlik, a munka folyik, a pénz továbbra sem árad ömlesztve, de csüggedni nem érdemes.

Munkából vakáció

Már itt is egy újabb bejegyzés. Tudom nem lehet könnyű ilyen sokat várni rá de talán pont így válik igazán szórakoztatóvá, mindaz amit leírok. Tehát ezzel a várakozással díszítitek meg a tortámat, azzal a bizonyos habbal. Apropó torta meg ilyenek... (és akkor bele is vághatunk az izgalmakba)  Ezen a fórumon is szeretném megköszönni a szülinapi köszöntőket, mindegyik pont ugyanannyira nagyon jól esett, talán a tiéd, aki most olvasod ezeket a sorokat, igen a tiéd mégiscsak az összesnél kellemesebb érzésekkel örvendeztetett meg.
Visszatekintve az elmúlt időszakra, gyorsan összefoglalva a szülinapomig eltelt időszakot, annyit mondhatok, hogy a zsákhordás utolsó fázisát éltük meg. Mondhatni hősként és mérhetetlen odaadással adtuk át a múltnak ezt a tevékenységet. Ezalatt újabb kapcsolatok szövődtek a sorok között, ugyancsak leginkább lengyel pajtásokat szereztünk. Aztán valahogy úgy alakult, hogy éppen a szülinapom kapott offos jelzőt a munkarendet bemutatni tetsző listán, így máris tervek szövődtek a lehetőség kihasználását illetően. Komolyabb aktivitásról azért nem esett szó, mindössze Krisztián nevezetű "élettársunk" gondolta úgy, már sokadszor, hogy az ilyen napokat minél távolabb kellene töltenünk a lakókocsinktól, mely ötletet jómagam is egyre inkább szorgalmaztam. Mivel ezzel az érzéssel így kettesben egyedül is maradtunk, megterveztük, hogy elmegyünk a már elméletben régen feltérképezett glamisi  kastélyba. Majd eljött a reggel s már neki is vágtunk a nagy utazásnak. 8 körül már Dundeeban is voltunk, majd egy könnyed reggeli, után az előre gondosan lejegyzetelt első úti célhoz igyekeztünk. Nem más volt ez, mint a Forfar nevezetű kisvárosba tartó busz megállója. Ez a hely nem csupán az első úti cél, de az első eltévesztett úti cél is volt egyben. Többszöri különféle egyénektől történő kérdezősködés után a mai napig sem tudjuk, hogy az a busz amivel akartunk menni, az ott és akkor kellett volna, hogy megálljon ahol vártuk vagy egyáltalán létezik-e. Tehát már apró késéssel folytattuk utunkat, amelybe mindez idő szempontjából, nem mondhatnám, hogy vígan belefért. Kénytelenek voltunk változtatni a taktikán és egy jól bevált módszert alkalmazni. Elmentünk az úgynevezett nagy buszmegállóba és megkérdeztük az információs pultnál a nénit, hogy melyik buszra szálljunk azzal a tervel amely a tarsolyunkban van. Ez bevált. 10:29-kor már Forfarban is voltunk csupán annyi problémát hordozott magában, hogy 10:28-kor elment a busz, amivel Glamisba szerettünk volna eljutni s a következő röpke két óra múlva koptatta ugyanitt az aszfaltot. Egy hirtelen átsuhanó választási lehetőségből, miszerint elindulunk gyalog vagy iszunk valahol egy sört, csaptunk le szinte egyszerre a kézenfekvőbbre. Irány az első pub és már a bárpultnál is ültünk, hideg sörünket kortyolgatva (kabátban) és bólogattunk szánakozva, mily nehéz sorsú is a pultos kislány, hiszen a görögországi vakációja messze nem volt olyan kellemes, mint az 5 hetes Amerikát körbejáró útja. Nem pont egy szinten vannak a problémáink. No de amikor már kilyukadtunk oda, hogy igenis egy szülinapos támasztja a pultot, igen kellemes meglepetéssel rukkolt elő a hölgy, miszerint 1 pennyért választhatok bármit az italok közül. Minek utána, némi ismerethiányban szenvedtem az italok 80 százalékát illetően, így hagyatkoztam a hölgy ízlésére s már a pulton is volt két kis pohárka, minden erőszaktól, kellemetlen mellékíztől és alkoholra hajazó foszlánytól mentes, édeskés zamatú mennyei Whisky. Szóval két óra múlva mikor a busz megérkezett, sokkal inkább voltunk elfoglalva az emésztőrendszerünk azon végének gyakori kielégítésével, amelyhez normál esetben (mint ez is) nem emelgetjük a poharat. 10-20 perc és már a kastély aurájának önmagunkéval való összemosása volt az általános jelenség. A látvány igazán elragadó volt, pillanatok alatt átérezte az ember a századokon átívelő megannyi tapasztalatát minden egyes kődarabnak. Hamar be is mentünk ahol már, inkább sikeresek voltunk az időben érkezés szempontjából, hiszen kettő perccel az érkezésünk után már be is tudtunk menni az első turistacsoporttal és egy magyar nyelvű leírással a kezünkben, amellyel a vendégvárók kedveskedtek nekünk. Sajnos a leírás nem tért ki kellő odafigyeléssel a kastélyt tulajdonló család, az Egyesült Királyság társadalmába való beillesztésére, vagy talán az a csodás whisky mosta el az erről szóló sorokat, de azért az egyértelművé vált, hogy a mindenkori királyság de még inkább a skót uralkodó réteg igen kiemelkedő helyén jártunk. Sajnálatos módon nem engedtek a kastélyon belül fényképezni. Mondanom sem kell, hogy tátott szájjal jártuk végig az elegancia legmagasabb fokát magában hordozó szobákat, a felejthetetlen ebédlőtől az izgalmas hálószobákon át a biliárdszalonig. Ez az amit nem igazán lehet ragozni, hiszen a látvány, vagy annak az emléke, minden szót leblokkol az emberben, nehogy akár egy betűvel is csorbítsa annak magasztos mivoltát. Jómagam a Krisztussal és apostolaival díszített teremben varázsolódtam el leginkább, ahol már-már úgy érezte magát az ember, hogy könnyebb lenne levitálni, mint a földön járni, míg Krisztián a kézműves alkotásoktól tudott csak nehezen elszabadulni, minden egyes terem megcsodálása után. 50 perc alatt átjártuk, becslésünk szerint a kastély olyan 5-10 százalékát, majd a kertet és a kastély környékét, már szabadon járhattuk be. Ezek eredményeként számos remek fotót készítettünk amelyeket most ti is megtekinthettek. Aki pedig érdeklődik afelől, hogy vajon mit láthattunk bent az talán lelhet néhány fotóra a következő címen: http://www.glamis-castle.co.uk/

Jöttök velem kastély látogatóba?

Ebből választhattam 1 pennyért

Az egyetlen kép, amit lopva tudtam fényképezni odabent

A kastély páros

Egy kényelmes várvédő

Öt órakor már hazafelé vettük az irányt. Azért Forfarban még megtiszteltük azt a bizonyos pubot, aztán irány Dundee. Itt már csak a Tescot tiszteltük meg, ahol találkoztunk két éppen hazarepülni igyekvő lengyel kollégával, akik nem voltak restek elárulni, hogy a Farmon most készül az első olyan parti, amely minden nációt magában kíván foglalni. Hipp-hopp már a farmon is voltunk és a társak, segítségének köszönhetően, lassacskán igen kevesen maradtak, akik nem tudták, hogy van egy szülinaposunk is. Igazán remek hangulatú kis buli kerekedett, amelyben már András is részt vett. Ettünk, ittunk mulatoztunk hajnalig. Másnap az emberek nagy része 8-kor már kezdte a melót, na ez rám nem vonatkozott mert 12-kor sikerült kikászálódni az ágyból. Délután pedig még ajándékot is kaptam, két lett kislánytól akikkel nem eléggé, de azért annyira sikerült összemelegedni, hogy kaptam szülinapi ajándékot egy focilabda formájában. Tegnap le is teszteltük a labdát, a hajdanán már említett focipályán majd, úgy döntöttünk, hogy egy sört megiszunk a golfpályán, (amelyről András készített egy pár képet, most ezeket is megnézhetitek) amelyből persze nem egy lett, hanem pont annyi, hogy hárman hazajöjjünk egy a farmról engedély nélkül eltulajdonított szinte gyermek kerékpárral. Ma reggel viszont már én is csatasorban voltam amikor a mostanában, kizárólag magyaroknak kiadott, gyomlálást végeztük. Ez igazán kellemes feladat volt, több okból kifolyólag, hiszen alig kapnak manapság az emberek munkát a farmon, mert a rossz idő miatt jelenleg igencsak silány az epermennyiség, így mi szerencsések vagyunk mert legalább van munkánk. A másik, hogy supervisor nélkül múlathattuk a napjainkat, így a szünetek is megnyúltak egy kicsikét. Mára viszont befejeztük ezt is, holnap pedig szabadnaposak vagyunk, aztán majd meglátjuk. Majd leírom.

Ilyen kis tavacska kb. 5 van a golfpályán, ahol horgászni is lehet.

Ebben gurultak le azok a bizonyos sörök

A bejegyzések sűrűségétől, az korszakalkotó elosztórendszerig

Majd elfelejtettem, hogy van egy blogom, amelyet karakterekre éhes szempárok vizslatnak s az újabb sorok hiányában talán, megannyi képzelgés születik, melyeket ideje eloszlatnom. Na jó nem feledkeztem meg a sokat ígérő blogomról, csupán eljött az idő amikor be kell, érnetek az ezen rendszerességgel érkező bejegyzésekkel. Több oka is van mindennek, például, hogy mostanság, leginkább délután 1 órai kezdéssel, vagyunk kiírva munkára, s mivel a délelőttök nagyon szaladós fajták, kevésbé vannak tekintettel rá, hogy megtegyem bejegyzéseimet. Aztán mint már gondolom sokatok átélte ezt az érzést, egy idő után amikor asszimilálódik az ember egy új helyszínen, kevésbé csapja meg az újdonság szele, így nehézkesebb oldalakat magáévá tevő irományokat szerkeszteni. Mondhatnám a képességeim korlátozottak az ügyben, hogy minden nap igazán színesen elő tudjam adni, hogy jön a zsák, megy a zsák... Tehát mindenki vegyen erőt magán és kezdjen megbirkózni a ténnyel, hogy az elkövetkezendő időszakban hasonló rendszerességgel jönnek majd a bejegyzések, hacsak valami extrém blogra való nem zabolázza meg a mára már szinte görcsössé vált ujjaimat. Aggodalomra semmi ok, egy kis nyújtás esténként a karoknak, meg az ujjaknak (ilyen is van) :) és már készen is állok a másnapra. Természetesen mint minden, mindenhol, itt is a hozzáálláson múlnak a dolgok, tehát jobbnak látom mostanság úgy menni dolgozni, hogy intenzív bicepszfejlesztésre vagyok kiírva délután, és még pénzt is kapok érte. Szóval a bejegyzések rendszeressége az előzőekben leírtakhoz kíván idomulni, azért is, hogy most már inkább a centit nézegessétek, ne a blogot, mert nagy valószínűség szerint Augusztus 23-án vagy 25-én teszünk egy kitérőt hazai földeken. Ez persze abban az esetben valósul meg, amennyiben nem talál meg valami új munka, amely mindezt nem engedélyezi. Szóval amíg nem szólok, hogy ez megtörtént volna, nyugodtan vagdossátok csak a centit és akinek igénye van a személyes találkozásra az majd jelezze, mert nem szándékozom egy-két hétnél többet otthon tartózkodni. Ahogy nézem a látogatók arányát ha ennek a fele találkozóra éhes, akkor sűrített lesz a naptáram.

Ami a szabadidőnk eltöltését illeti, lassacskán elgondolkozunk az olimpián való induláson, ping-pongban. Jómagam, talán soha nem látott spirituális fejlődési túrán vagyok az előzőekben már említett Neale Donald Walsch kötetekkel és a hozzájuk idomuló élethelyzetekkel. Ezen kívül egy főzőiskolát is beindíthatnánk. Egyébként itt aztán csupa öröm a főzés, főleg annak aki nem veri úgy a fogához a garast mint mi. Ja, meg ha nem hiányolod a pirospaprikát, ami ugyan kapható, úgy 50-100g kerül kb. 500 forintba. Ezt ellensúlyozandó a 2 literes vanília fagyi ami nagyon finom, kiváltképp az eperrel és mindössze 300 forintnak megfelelő fontot kérnek érte. Tehát a paletta igen széles kajának való ügyben és a leleményes fajta, mint mi vagyunk, igen olcsón megoldhatja a táplálkozását. Még valami van ami igazán olcsón megúszható és ez inkább birizgálja a csőrömet. Az volna, hogy egy heti fizetésemből simán vehetnék egy laptopot ami olyan ötször gyorsabb mint amivel most irkálok, de utána néztem és 2 havi fizetésből az Egyesült Királyságban az interneten fellelhető legdrágább gépet is megvehetném. Hangsúlyoznám, hogy minimálbért keresek. Úgy vélem ideje lesz szóvá tennem, hogy nem egyenlő a világon a javak elosztása. Javaslatom szerint adjuk oda a cipőinket a mezítlábas afrikaiaknak a britek meg adják nekünk a számítógépeiket. A kör valahol ott bezáródhatna, hogy az afrikaiak adják át a tudást a briteknek, hogy hogyan tud az ember 30 éves kora felett is 150 kiló alatt maradni. Merem állítani, hogy mindnyájan boldogabbak lennénk. Tehát a tanulság: mindenki küldje el azt a cipőjét ami már nem kell de használható, az afrikaiaknak, a gépeket meg majd én intézem. :)

Felismerések és megismerések

Lassacskán eltelt egy újabb hét és megannyi csodás tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Ismét megízlelhettük, a legyetek túl egy nap alatt a hétre szánt 40 órán, aztán a többi napra találjatok valami unaloműző tevékenységet. Na, hát én találtam is, ha már az anyagi fejlődés nem teljességgel kivitelezhető, így a lelki fejlődést választottam célul. Letöltöttem Neale Donald Walsch összes kötetét, ajánlom mindenkinek aki... Mindenkinek! Ez segít úgy tekinteni a managgerre, hogy érezzem az ő szükségességét is, és nem akképpen, hogy legyen kin kipróbálni a kerékbe törést. Szóval a múlt hetünk erőteljesen szünnapokkal tarkítottnak volt nevezhető, ami a mostaniról nem mondható el. Mint már ti is olvashattátok, majdhogynem minden héten sikerül újabb munkameneteket megismernünk. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ha újabb munkamenet, akkor az minden eddigieknél szarabb lesz. Ez az egyetlen dolog ezen a farmon, amihez tartja magát a vezetőség. Tegnap tehát délután egyórai kezdéssel, a palántás zsákok fóliasátorba való behordása volt a tapasztalási lehetőség, melyet kilenc óráig használhattunk ki. Ezalatt (az utólagos számítások alapján) megismertük, milyen is fejenként összesen 10 tonnát megmozgatni, 9 kilométeren és még 9 kilométert üresjáratban gyalogolni. Az egyszerűség elkerülése érdekében, minden zsákból kb. fél liter saras lötty simogatta végig az ember nyakát, vagy amely testrészével éppen szárítani kívánta a zsákot. Mi azonban már előrelátó farmerek vagyunk, így hát tudtuk, hogy a következő, azaz a mai nap ettől is kellemetlenebb lesz. Ma fordított, volt a helyzet, azon szempontból tekintve, hogy a leérett palántákat kellett kihordani a sátrakból. A táv ugyanaz, csupán a súly több egy kicsit, mert a szépen kifejlett eperpalánta (helyenként csalánbokor) rásegít a gravitáció dolgára. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy ma annyi epret dobtunk ki, hogy az 3 évig fedezné a széles családi köröm összes kívánalmát. Tehát, mindezt hatkor kezdtük, még négyen (mert már csak négyen vagyunk az egyik emberünk távozása miatt, melynek nem ide illő családi okai vannak) de fél kilenc körülre az egyikünk megelégelte a hajcsár munkát, és befejezte aznapra a munkát, majd a tíz órai szünet után a többiek is bojkottal dicsőítették a napot. Jómagam visszamentem és még háromig nyomtam a lengyel csapatban a melót, elvégre én a múltkoriban kihasználtan egy-két fontmentes napot és nem ezeket kellene gyarapítanom. Holnap reggel hattól újra ugyanez lesz nekünk meg a lengyeleknek a többiek meg pihennek elvégre kimerítő lehetett az egész napos eperszár elcsippentés.

A hangulat továbbra is, mi több egyre inkább a humor hátán szárnyal. Mostanra már úgy tekintünk magunkra mint egy valóságshow résztvevőire, és azt találgatjuk vajon ki lesz az újabb kieső? Vajon ki bírja tovább? És a túlzott munkától, vagy a szétunt napoktól kialakult fáradtság, igazán megnyerő szófordulatokkal örvendeztet meg mindnyájunkat. A mai nézőknek szánt összefoglaló ízelítőjében, olyan ínyencségek hangzanak el, miszerint: A fiúk hiába fúrták ki a lefolyócsövet, amitől Tamás bakancsa csurom vizes lett, Tamás mégis állta a munkát. Az ilyesfajta poénok jól összefoglalják pl. a karavánunk minőségér, amiből valóban a földre folyik a víz ha éppen mi nem javítjuk ki a lefolyócsövet. A szerencsénket is tökéletesen visszaadja, hogy amikor egy húsz centis átmérőjű körben vizes a talaj, természetesen az én cipőm benne van abban a körben van. Sajnos nem mindenki tudja ilyen kedélyesen átélni az itt történteket, így az eddig talán legszimpatikusabb lengyel társunk is elhagyja jövőhéten a farmot. Mielőtt aggódni kezdenétek, van még pár olyan madár mint mi ezen a földön és szállingóznak is be az elhagyott karavánokba. Pont az a kezdeti lelkesedés látszik az arcukon, ami nekünk is tükröződött a tekintetünkben az első napokban. Remélem nekik jobban tetszik majd mindez.

Relax után haddelhadd

Egy pár nap relaxáció után, mostanság már újra próbálok asszimilálódni. Mindez annyit tesz, hogy péntekig bezárólag, a pihenésnek szenteltem az időmet. Mint később kiderült, ez bölcs döntésnek bizonyult. Kellett egy pár nap, amikor olyan érzésem volt, mintha én irányítanám itt a dolgokat. Ezt akképpen tudtam véghezvinni, hogy kisebb meglepetéseket okoztam, a jelenlétem hiányával a melóban. Nem különösebben zavar ez itt senkit, ha nem dolgozol nem lesz lóvéd, ennyi. Nekem persze a remélthez képest elég jó pénzem gyűlt össze a múlt héten, mivel ezen a héten sem sikerült rendesen kiszámolni a vezetőségnek a fizetésünket, de most először az én javamra tévedtek. Egy heti "lakbérrel" lettem kövérebb. De ha már itt tartunk, valamelyik nap itt volt két ellenőr a Concordiától (tudjátok a cég aki a farm munkákat szervezi) és mi sem volt természetesebb számukra mintsem, hogy miután túl voltak a protokoll beszélgetésen, meglátogassák a magyar karavánt. Azt hiszem ők is és mi is erre a pillanatra vártunk. Egy hölgy és egy úr jött, nem tudom, hogy skótok vagy angolok voltak, de mindenesetre teljes mértékben tapasztalható volt rajtuk, a már oly sokszor emlegetett lenyűgöző skót mentalitás. Tehát jól megtöltöttünk egy papírt a panaszainkkal, többek között azzal is, hogy még nem volt olyan hét, amikor sikerült volna rendesen kiszámítani a fizetésünket. Eztán és, hogy magamévá tettem egy-két olyan olvasnivalót a szünidőben, amely újra éghezragadttá tett, szinte már teljes nyugalomban vártam az újabb munkahetet, ami ugye itt péntekkel indul. Talán ez az egyensúly hiányzott hozzá, hogy most már ne hajcsáros üvöltözéssel teljen a fólia építés. Egészen összeszoktunk a lengyel sorstársakkal az utóbbi két napban. Tehát pénteken is és szombaton is fóliasátor építés 4:30-tól délután 16:00-ig. Na valami ilyesmi miatt jöttünk ide, nem a két órát dolgozol  két óra szünet és ez újra és újra rendszer miatt. Azért annyira nem fürödhetünk így sem a munka mámoros gyönyöreiben, mivel ma máris megkaptuk a héten az első szabadnapot. Ennek is megvan persze a jó oldala, mert így el tudtunk menni a lengyelek által tegnap estére szervezet partira. Csak arra lettünk figyelmesek, hogy  nagyon gyülekeznek a karavánban ahol ping-pongozni szoktunk és így elvették előlünk a játéklehetőséget. Egy kis idővel később aztán jött a lengyelek szószólója, hogy azonnal mindenki cseréljen ruhát és irány a parti, mert a magyarok nélkül ugyan nem fognak kezdeni, elvégre a lengyel és a magyar nagy barátok és nyugodjunk meg, egy románt sem fognak beengedni. No egy kis noszogatás után természetesen kaphatóak is voltunk a jóra. Mint később kiderült egy jó kis lengyel litván magyar trió jött létre, olyan 30-40 emberből. A tempóba hamar belerázódtunk, s mondhatni igazán hamar túl voltunk az első sörökön. Szerencsére ezt a tempót a  lengyel supervisorok is tartották és az egyiknek hamar meg is eredt a nyelve. Jó sok mindent elmondott, amolyan privát jelleggel és a végén kilyukadtunk oda, hogy nemcsak a magyarok szervezkednek ám fű alatt, hogy miként lehetne egy kicsit megrángatni a patkányok bajszát. Mint azt elmondta már magáért beszélő fotói vannak róla, hogy hogyan is kerül a becsomagolt eperbe a Tescoban a polcra a hamu. Természetesen a román supervisor csutorája kívánkozik az eprek közé hullani, miként hamuvá alakult a sürgető szippantások okán. Nem ez ám az egyetlen gond az egész román brigáddal és szerencsére velünk dolgozik, az említett lengyel úriember felesége is, akit nap mint nap küldenek haza a szedésből olyan ürüggyel, hogy lassan szed, holott az igazi ok csupán, hogy lengyel. Végül arra jutottunk a Csávóval, hogy kb. 2-3 hete van még itt a román bandának és aztán, mondjuk, megkövezős búcsút veszünk tőlük. Azt állítja, hogy mostanra elegendő bizonyítéka lett, hogy ezt bátorsággal ki tudja jelenteni, valamint a managgerrel is több ízben tárgyalt már ez ügyben. Tehát az este úgy telt el, hogy kb. mindenkinek ez volt a témálya, valamely aspektusból, vagy az, hogy végre de jól bebasztunk. Nekünk is sikerült annyi sört meginnik, ami elegendő ahhoz, hogy még a lengyelül felcsendülő Abba remixekre is valódi buzgalommal ropjuk a táncot. Olyan kettő körül azért már kipukkadt a társaság, elvégre többnyire mindenki 4 körül kelt aznap és lehúzott úgy 12 órát. De, hogy méltó legyen a farm önmagához, ma amikor az emberek felébrednek az alkoholtól kiszipolyozott vízkészleteikkel, természetesen nincs víz az egész farmon és egy ember sem, aki ezzel kapcsolatban bárminemű tájékoztatást tudna adni... Összességében reméltem, hogy azért kell majd esetenként szünetet tartani a munkanapokban, mert rengeteget kell dolgozni de mostanra nyilvánvalóvá lett, hogy sokkal inkább a lelki felfrissülés az ami megkívánja ezeket a napokat. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a románokkal, (talán ha elmennek lehet ez még valami normális hely) várjátok ti is és ígérem, be fogok számolni az eseményekről.

Elég, elég, elég (majd minden a Litván tűzben) :)

E kellemes délutáni órán teszem meg újabb bejegyzésemet, amikor is a többiek keményen dolgoznak a fóliasátor építéssel, én pedig mostantól bojkottálok, minden olyan munkát, amiben két mozdulatnál többet kell tenni. Azt gondolom holnaptól András sem lesz ezzel másképpen. Elég lett abból, hogy az elmúlt napjaink úgy néztek ki, hogy egyik nap szabadnapunk volt, amikor félúton Dundee felé tartva jött a telefon, hogy miért nem vagyunk teljes harci díszben a lakókocsinkban, mert mégiscsak dolgoztatni akarnak. A következő napon, jól összeüvöltöttem a román supervisor gyerekkel, hogy talán meg kellene mutatni reggel, hogy aznap milyen méretű epret, milyen osztályba kell sorolni, nem a hat leszedett tálcát újraválogattatni, amíg a román robotok leszedik a jó sorokat. Ezzel elértem, hogy aznapra hazaküldjenek. Ennek ellenére egy óra múlva jön egy gyerek, hogy gyerünk permetezni. El is mentem vele és még csak meg sem kérdeztem, hogy ugyan ma kapunk-e maszkot a vegyszergőzben végzett munkához. Két óra munka után hazaküldtek, hogy ennyi volt, majd egy óra múlva megint jött a gyerek, hogy ugyan menjünk már megint. El is mentem vele, de akkor már éreztem, hogy ez nagyon a vége a tűréshatáromnak. Egy nap hatszor kell lezuhanyozni mert, hipp-hopp újra munka van. A félkész kaját meg dobja el az ember, mert az étel ugye itt nem számít. Másnap esély sem volt rá, hogy kimenjek a zuhogó esőbe, a jeges palántával játszadozni. Tegnap pedig ismét szedés, majd közben jött a managger, hogy menjünk fóliasátrat építeni. Nem lenne ez gond, csupán az nehézkes, hogy ismét elmaradt az étkezésre szánt idő. Ennek ellenére, az építőiparban edzett társaimnak is kiguvadt a szeme az üvöltözésre végzett hiperlapátolástól. Én még csak hallani sem hallottam olyan helyet, ahol munka közben azt veszi észre az ember, hogy a másik kidől mellőle, (ja de a háborúban) márpedig tegnap csak úgy hullott ki mellőlem a lengyel gyerek. A 15 perces szünet után meg ébresztgetni kell az embereket, hogy újra munka van. (a szünetben egy kis séta úgy 10 perc, a legközelebbi vízlelőhely) Mindezek kellettek, hozzá, hogy a mai reggel 4 órai kezdést teljes mértékben figyelmen kívül hagyjam. No meg az, hogy már tegnap mondtam a többieknek, hogy majd kimennek négyre és egy óra múlva jönnek vissza, hogy mégsem megfelelő az időjárás a fóliareptetéshez. Ki gondolta volna, hogy így is lett?! Majd nyolckor dörömbölnek az ajtón, hogy 10 perc és indulás. Szinte nevetve hallgattam végig mindezt az ágyból. Szóval már nem aggódom mert ezt a pénzt otthon is meg lehet keresni kemény fizikai munkával, csak ott nem rekordidőre megy a meló. Tehát mostantól munkakeresésre szánok inkább minden időt mintsem, hogy beálljak a rabtársaim közé. Ha meg érdeklődnek, hogy miért nem járok dolgozni, majd megmondom őszintén, mint ahogy ők teszik a bérezéssel, hogy munkát keresek, nekem nincs időm dolgozni menni.

A héten egy Litván csapat hagyta el a farmot, elégedetlenségük okán, előtte görögök, lengyelek távoztak és persze Janról már esett szó akinek több éves amerikai és angliai farmtapasztalata van és egyértelműsítette, hogy ilyen fejetlenség igen ritka számba megy, mint ami itt van. Azt sem tartom véletlennek, hogy a mi drága Sandránk kénytelen a Litván kontaktot hívogatni, hogy ugyan akadályozzák, már meg, hogy idejöjjön a Litván maffia. Vajon miért vetődhetett fel ez a gondolat?! Ma pedig újabb fizetési papír kerül majd nyilvánosságra, azért ma mert állítólag pénteken, rossz volt a gép. Vagy nem jutott idő a fizetések átvariálására, hogy nehogy egy perc túlórát is kelljen fizetni. Elvileg Andrásnak van egy órája ami meghaladta a 40 órát, lehet, hogy azon dolgoznak három napot, hogy azt valahogy eltüntessék.

Már az első egy-két hétben mondtam Andrásnak, hogy meg lesz ennek a böjtje, hiszen ha a közhangulat erősen negatívba hajlik, azt a növényzet is hamar átveszi. Nem véletlen, hogy az újonnan telepített eprek, töménytelen számban tartalmaznak rohadtakat, penészeseket, meg mindenféle mutálódott verziókat. Na jó ehhez az is kell, hogy a permetezést végző magyar fiúcska időnként elfelejtse, hogy csak az eper alatti gyomot kell rohasztani. Valahogy manifesztálódnia kell a dolgoknak.

Most pedig újra belevetem magam a munkakeresésbe, már be van adva az önéletrajzunk egy két helyre és hirdetünk is a környéken, hogy bármilyen munkát elvállalunk. Előbb-utóbb úgyis összejön.

Egy okos ember utolsó napjai

Az elmúlt napok megint csak intenzív történéseket hoztak magukkal. Hétfőn, ugye nem dolgoztunk, és Andrásnak sikerült egy pár órás noszogatás után rávennie, hogy gyalogoljunk el a legközelebbi (8km) civilizált helyre a kertészeti boltba, kesztyűt venni. Ugyanis, kicsit kellemetlen volt a palántázás e nélkül. Amikor visszaértünk örömmel vettem tudomásul, hogy másnap nekem nem kell menni palántázni, ellentétben Andrással. Nekem és még két társamnak a lakókocsinkból a csomagolóban való időtöltés volt feljegyezve, mint elvégzendő munka. A kezdés ideje: ? Ez így van kiírva. Amikor a harmadik supervisortól kérdeztem meg, hogy mégis, hogyan kell ezt érteni, és a tudomásuk minderről, pont ugyanannyi volt mint nekem, akkor elkönyveltem, hogy velem van a gond. Nem is tudom, miért értetlenkedtem, itt az lenne a furcsa, ha lenne egy nap amikor meg vannak szervezve a dolgok. Tehát a csomagolás napján várakozó álláspontban voltam, hogy egyszer csak valaki majd szól, hogy indulni kell. Jannal lógtunk a központi karavánban amikor tobzódni kezdtek a népek a környéken, majd az egyik supervisor váltott pár mondatot Jannal, aki ettől láthatóan zaklatottá vállt. Láttam rajta, hogy ha nem lennének ott annyian, nagyon mondaná... Fél 12 körül jött a bejelentés, hogy 15 perc múlva indulunk, a munka befejezését illetően is jól informált volt a vezetés: Úgy 4 órát leszünk ott, vagy hatig de lehet, hogy nyolcig, esetleg tízig, vagy éjfélig. Ez az ami igazán tükrözi a körülményeket. Elgyalogoltunk a csomagolóig, elvégre Skóciában vagyunk, itt nem viszik el az embert a munkába, mint Magyarországon, a hasonló szalag mellett végzendő munkákra. Szóval átmentünk és amikor megláttam, hogy Jan is beöltözik a munkás egyenruhába, tényleg nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, és máris érthető volt, hogy mitől lett olyan zaklatott. A feladat eleinte az volt, hogy kartondobozokat kellet, párban összehajtogatni, amiben később szállítják az epret. Jannal kerültem párba, jó kis csapat lettünk, amíg mások 5 dobozt hajtogattak addig mi egyet. Eleinte nem is nagyon szóltam hozzá, mert érezni lehetett a kisugárzásán, hogy ez a legjobb amit tehetek, majd egy kis idő után megjegyeztem, hogy azt hittem ő supervisor. :) Itt kipukkadt a lufi és elkezdte mondani, hogy mennyire gáz ez a fejetlenség. Nekem sem kellett több és hosszú perceken keresztül dobáltuk egymásnak az elégedetlenség labdáját, amely megannyi, a farm hirdetésében rögzített hazugságot hordozott magában. A végszó azok után alakult ki, hogy elmondta, van egy ismerőse, egy szlovák csaj, aki szintén egy farmon dolgozik, itt Dundee közelében és másnap találkozik vele, hogy megbeszéljék át tud-e menni oda. Mindezek előtt említettem, neki, hogy komoly munkakeresésben vagyunk, így hozzátette, hogy majd megemlíti, hogy van itt 5 jó képességű magyar fickó akik hajlandóak egy szóra lepattanni erről a helyről. Mint a későbbiekben kiderül az a hely, ennél csak jobb lehet. Tehát végeztünk a dobozolással, majd megkaptuk helyeinket a szalag mellett, köztünk Jan is, úgy tíz percre, ezután ledobta a ruciját és otthagyott csapot-papot. Ránk pedig egy röpke 13 órás munka várt. Ennek alapban örülnénk de később meglátjátok, pont akkor lennénk normálatlanok. Úgy  délután kettő körül Andrást is átküldték a palántázásból, így ő kis híján elérte a 24 órát, evés nélkül, mert arra elfelejtettek neki időt adni, hogy esetleg csomagoljon egy szendvicset. Ennek a húszon akárhány órának is lehetne örülni, egy kis túlóra pénz okán, de a rendszer ki van azért találva. Ha annyit dolgozik az ember egy nap, hogy túlórát kellene fizetni, akkor a szabadnapjára átvezetik a többlet órákat és már meg is van oldva a helyzet. A fizetési papíron természetesen, nyoma sincs az éjszaka végzett munkának.

Szóval hűen az állapotokhoz, még éjfélkor sem tudták megmondani, hogy kb. mikor végzünk. Fél kettőkor jött a csomagoló vezetője és nekünk magyaroknak megköszönte az aznapi munkát. Egy kis séta következett, a skót prérin, az éjszakában... Már út közben azt találgattuk, hogy miért csak minket küldtek haza?! Nem is volt nehéz kitalálni, csupán nem akartuk elhinni. Kettőkor amikor visszaértünk a farmra, megnéztük a kiírás és természetesen mindenki ki van írva AZNAPRA hajnal öttől szedésre. Mondtam a többieknek, hogy miután kezdem kiismerni a rendszert, valószínűsítem, hogy reggel kimegyünk és már küldenek is haza, hogy jaj ti dolgoztatok éjjel. Ezért én el is döntöttem, hogy bojkottálom a melót mára. Reggel András nem adta fel a noszogatásomat és csak kirimánkodott az ágyból. Kimentünk egy-két óra alvás után és már kezdtük is a szedést. A kedvünk határtalan volt, a hozzáállásunk példaértékú, és a sebességünk valami követhetetlen. :) Megkaptuk a sorainkat, majd egy óra múlva jöttek Andrásért, hogy már 39 órája van a héten, (40 fölött kötelesek túlórabért fizetni) úgyhogy mára, meg a hétre ennyi. Ezt így meg is mondják, nem titok, mocskos csaló simlisek vagyunk te meg szopni fogsz. Ez a hozzáállás, nyilvánosan. Amikor átjött András az én soromba és mindezt közölte velem, az eper is megfagyott a kezemben, majd mikor azt leejtettem a földre a meglepettségtől, már nyugtáztam, hogy ez volt az utolsó, amit ma leszedtem. Egy jó pár percet álldogáltam még a sorban, kergetve a reakcióidőmet a gondolataim után, majd azon kezdtem, gondolkodni, hogy mit is mondok a román supervisornak. (akit az elmondása alapján Jan, azért kiüt majd a távozás előtt) :) Először az jutott eszembe, és ezt tűnt a leginkább találónak, hogy megmondom, hogy nekem ez az óraszám már elég a hétre, kösz, csá. Aztán végül megelégedtem azzal, hogy elmondtam, hogy ez így nem pont okés, hogy éjjel kettőig tolom, aztán meg reggel ötkor legyek fitt. Tehát leléptem és, mint később kiderült rendkívül jól tettem, mert a többieket is küldték kb. egy óra múlva. Ezek után, meg hogy egy lengyel gyerekkel jól elkárogtuk magunkat a helyzettel kapcsolatban, fogtam magam és alukáltam egy egészségeset.

Délután már úgy ébredtem, hogy Jant előkerítem és megtudom mit is tudott meg. Kicsit izgultam mert, egyértelmű volt, hogy tegnap csúnyán kiverhette a balhét a managgernél, mert este ott fucking Janozott a csomagolóban a górékánk. Egyszer aztán megláttam mászkálni Jant a placcon és kiszaladtam informálódni. Úgy fest a helyzet hogy ő már valószínű jövőhéttől kezd az új helyen, ahol az elmondásai alapján vannak még szabad helyek. Tehát talán egy kis esélyünk van kijutni ebből a süllyesztőből, bár ebben csak akkor bízom ha már ott vagyunk. Holnap szintén szabadnap, hiszen a héten már annyi órát dolgoztunk, hogy uram ég... Megyünk is Dundeeba újabb szálakat indítani a leendő munkahelyünk megtalálása érdekében. A kedvünket mindezek ellenére inkább mókás mint bosszankodós. Remélem otthon ennél jobb a helyzet, bár megint kezdem azt hinni, hogy bombatámadás érte a hazámat és csak a Pesti út maradt épen.

Az újdonság szele

Rendkívüli napokon vagyunk túl. Még most is sikerült, újabb munkamenetekkel megismerkednünk. Az egyik nap, a szedés után, engem még elhívott a góré egy másik lengyel gyerekkel permetezni a gyomot az eper alatt. Rémesen egyszerű feladat, egy nem kis méretű permetezőből jön a spricc, a fiúkáknak meg oda kell tartani a gaznak, a cső végén kialakított tölcsér szerű képződményt. Ja és sétálni közben. Lehet mellé mantrákat dúdolászni, főleg ha az ember társa kimeríti angol tudását annyiban, hogy fél óránként dob egy ilyet: Good work? Ezek a feladatok fekszenek, de sajnos nem sokat kapunk ezekből, helyesebben a többiek semennyit, csupán én vagyok néha abban a kiváltságos helyzetben, hogy vállalhassam ezeket az álom munkákat. Azért a többieknek is jutott egy új munkafázis, nem mintha egy percig is tudtunk volna örülni neki. Következő a tennivaló: Azokba a zsákokba, amelyeket láthattatok a fényképen, egy arra kialakított szerszámmal kell belenyomkodni a palántákat. Igazán kellemes feladatnak gondolnám mindezt, abban az esetben, ha nem zuhogna közben egész nap az eső a nyakamba, mint azt tegnap tette, vagy ha nem a fagyott palánta kösziklává dermedt gyökerét kellene hajtogatni, hogy beleférjen a zsákba. A lázadásom, amely arra irányult, hogy ugyan kapcsolják már ki az esőztetőt, amíg palántázgatunk, süket fülekre talált, az aktuális supervisor néninél. A managgert kellett megvárni, hogy kikapcsolja a rendszert. Nem olyan egyszerű ám ez, kellene hozzá a 60-as IQ. Mára ugyanez jutott, csak már napsütésben, de ez sajnos nem változtat a palánta állapotán.  Holnap viszont nem dolgozunk és mielőtt megfordulna a fejekben, hogy persze, mert pünkösd van, elmondom, hogy a fél banda azért dolgozik. (lehet, hogy búcsúzáskor egy munkavédelmist azért rászabadítok a helyszínre) Pontosan nem tudom, hogy működnek itt a dolgok, de gyanítom, hogy Dundeeban minden zárva lesz, így hát kaptunk egy napot amikor didereghetünk a leheletünk tiszta látszatának háttért biztosító lakókocsiban. ÁÁÁÁ, nincs gond a fűtéssel... :) A körülmények ellenére, a helyenként kimagasló humorral megáldott társaságunk jól elszórakoztatja egymást. Janról, rég esett szó. Igen tanulékony fickó, már magyarul mondja a számokat, hogy kinek melyik sorba kell menni a szedésnél, és más szavakat is oda-oda mondogat időnként. Nem tudom, honnan tanulja mert, mi nem tanítottuk. Vele tényleg jól ki lehet jönni, meg van még egy pár ember, leginkább a lázongó fajtából, akik jó arcok. A román gépek szinte teljesen külön kolóniát alkotnak.

Munkakeresésben kissé alulmúljuk az önmagunknak állított mércét. Tegnap például délután négykor lefeküdtem aludni és arra eszméltem reggel 5-kor, hogy kelni kell. András jobban bírta, még nyolc körül átpillantottam az ágy másik oldalára és láttam, hogy nézegeti a melókat, majd fél óra múlva azt látom, hogy a képernyőkímélőt nézi. (csukott szemmel) Legutóbb amikor Dundeeban voltunk, megálltunk egy alternatív orvoslással, foglalkozó üzlet előtt, egy plázában. Gondoltam odaadom az önéletrajzomat, de hosszú percekig nem jött ki senki, így hát letettem az asztalra. Reményeim szerint az a hívás amit sajnos, nem vettem észre pénteken, talán onnan jött. Örülnék neki ha újra hívnának, és onnan hívnának. Gondoltam rá hogy visszahívom, de aznap már késő volt azóta meg hétvége, meg ünnep van, és egyébként sem mondhatom el, hogy nincs bennem egy parányi félsz sem, egy esetleges angolul folytatott telefonbeszélgetéssel kapcsolatban. Erősebb túlzással mondhatom, Andrással rettegünk az első telefonhívástól. Bár szívesen kapnám fel egy állásajánlatra.

Ó csodás káröröm!

Igazi örömhírrel fogadtak ma a többiek. Jómagam a csomagolóhoz lettem kirendelve pakolászni, mindaddig a többiek gazoltak az epresben. A managger vitt el kocsival és láttam a papírt amin rajta van, hogy ki hány órát dolgozott a héten és sárgával ki volt jelölve azoknak a neve akit idő előtt haza kell küldeni mert túl sok lenne az órája. Ezt a szemem láttára adta át a román supervisornak és mondta el az instrukciókat. Vagy nagyon nem érdekelte, (ez a valószínűbb) vagy teljesen hülyének néz, hogy nem vágom, hogy mit tartalmaz a papír. Szóval elég jó munkát kaptam, mert teljesen egyedül voltam a csomagolós területen. Amikor visszahozott a góré, még be kellett állnom gazolni, és akkor mondták a srácok az örömhírt. Összehívtak mindenkit amíg, távol voltam és befagyasztották az ASDA-ba menő járatot, (ma délután ment volna) mert az egyik (mondanom sem kell román) csaj lopott az ASDA-ból, (ismét mondanom sem kell) egy üveg vodkát. Be is mutatták mindenkinek a jó képességű kis-hölgyet akit meg lehet lincselni, amiért senki nem mehet miatta az ASDA-ba. Gondolom már kitaláltátok, hogy a hideg szeles időben az okozta a melegséget és a boldogságot bennem, hogy ma délután ujra bekanyarodik a futár a 23-mas karaván elé, és ez még inkább irigységgel tölti majd el a taxira valót számoló románokat. Jaj, de kellemes érzés. :)

Délben végeztünk a munkával, úgyhogy megintcsak van időnk, valami kimerítőbb munkát keresni nem habozok megtenni, úgyhogy bye-bye a következő bejegyzésik.

Ui.: Ígértem egy képet a mi csodálatos Sandránkról, így sikerült:

Nem szerencsés vele konfrontálódni, még a végén ráül az emberre... :)

Reload

Eltelt egy pár nap, mióta utoljára írtam. Nem mondanám, hogy feszültségmentes napok voltak. Egyre inkább kezdett bosszús lenni a hangulat a karavánunkban, már odáig eljutottunk, hogy elkezdjünk adatokat gyűjteni eme mocskos rendszer bebuktatásához. Ezalatt a munkanapjainkon is meglátszott rajtunk, hogy nem teljesen vagyunk elégedettek az itteni dolgokkal. Bizonyos időközönként, más-más emberből pattant ki a "na most már elég legyen" indulat. Egymást nyugtatgattuk, hogy ne akadjunk ki, hanem szépen csendben gyűjtsük az adatokat a farmmal szemben. Nehéz volt az indulatokkal bánni, leginkább nekem, mert én vagyok az a csapatból aki el tudja mondani, ha valami problémája van. Persze megtörtént, hogy a managger kihúzta a gyufát, amikor vittem leadni az epret és mielőtt lescannelték volna elkezdett csemegézni belőle. Ezt nem bírtam megállni szó nélkül, de kerülve a komolyabb konfliktust, csupán felhívtam rá a figyelmét, hogy az az én eprem. Furcsán nézett, nem nagyon mer itt senki beszólogatni neki. Szóval, mikor már végképp "tűkön táncolt a lufi" rájöttünk, hogy az igazi probléma velünk van, mert meg kellene tanulni értelmezni a fizetési papírt és máris kiderülne, hogy ha kevesebbet keresünk a teljesítménnyel, mint amennyi a minimál órabér lenne, akkor feltöltik a fizetést a minimál órabérre. Így már messze nem annyira rossz a helyzet. Ez sem jelenti azt, hogy eleget fogunk keresni, mert nem túl sok órát dolgozunk, viszont 800-900 font körül összejönni látszik egy hónapban. Ez onnan nézve, ahol ti ültök, azért nem olyan rossz pénz.

Az utóbbi napokban túlzottan sok szabadidőnk volt, de ebből azt is leszűrtük, hogy ez azért van, mert nem akarnak többet dolgoztatni 40 óránál egy héten mert akkor túlórát kellene fizetni. A szabadidőnket annak szenteltük, hogy bemenjünk Dundeeba, immár nem elhagyva a fényképezőt, egy kis munka keresés, városnézés és mint utóbb kiderült egy kis vásárlás céljából is. Ez annyi tesz, hogy amint visszajött a tradicionális Skót időjárás, (nem kellett rá sokat várni) és megéreztem, hogy folyik be a cipőmön a víz, muszáj voltam venni egy csodálatos Lonsdale cipőt, és kifizetni érte 20 fontot. Ha már ilyen helyen voltunk vettem egy széldzsekit is. (8 font, vicc) Elmentünk egy jobcenterbe, ahol lehetett egy automatán válogatni a munkák közül és azok részleteit helyben kinyomtatni. Ez valójában a munkaügyi központnak felel meg. Amikor megkérdeztem, hogy ki tudják-e nyomtatni az önéletrajzainkat, átküldtek egy másik helyre, pár sarokkal odébb, hogy majd ott segítenek. Fogalmunk sem volt, hogy hova megyünk de mentünk. Már nem tudom a hely nevét, de a lényege annyi, hogy bemegy az ember kitölt egy papírt (ki vagyok meg ilyesmi) és le lehet ülni számítógépekhez és ott megírni az önéletrajzot, bemutatkozó levelet és ki is lehet nyomtatni. Itt újra szembesültünk a végtelenül szimpatikus skót mentalitással. Egy hölgy rendkívüli szívélyességgel, végignézte az irományainkat és átformálta, hogy még vonzóbb legyen. Mindezt zárás előtt 10 percel. Nem a pofákat vágta, hanem azon gondolkodott, hogy lehetne még ütősebb pl. a bemutatkozó levelem. Azt is említette, hogy akár minden egyes állásinterjú előtt bemehetünk és segít felkészülni ilyen szempontból. Mondanom sem kell, hogy a tizen-huszon mennyiségű nyomtatványainkért nem kellett fizetnünk egy pennyt sem. Tehát újra megcsapott mindkettőnket az a légkör amiért jöttünk, és amit a farmon nem nagyon lehet tapasztalni. Mint már utaltam rá, nem kóborolt el ezúttal a fényképezőnk, így hát íme egy pár villanás abból, amit felfogott a lencse:

Egy igen szép múzeum, belül nem tudom mi lehet.

Még alig láttunk valamit Skóciából de az építészet remeklése egy templomon át is visszatükröződik.

Az ilyesmi hirtelen elfeledteti a gondokat az emberrel az utcán sétálva. Márpedig manók vannak!

S íme András, amint sárkányt szelídít.

Ma ismét újabb munkafázissal ismerkedtünk. A csomagolóba vittek át, ahol ki kellett mérni az adott mennyiséget az eperből és már rakni is a futószalagra. Ez idáig a leginkább nekem való feladat de sajnos ezt csak délelőtt csinálhattuk, utána még maradt egy kis szedés. Holnapra megint csomagolás van kiírva, remélem az óraszámmal sem fukarkodnak majd. Mindent összevetve holnap újratöltve, mégsem teljesen elégedetten indulunk munkába, azért a "kis" pénzért. Most pedig legyetek kedvesek és engedjetek utamra, mert vár az újabb ASDA rendelés, merthogy befarolt ám a napokban a szállítmányunk, ( Itt is hagyott véletlenül, vagy 5 fontnyi pácol, meg darált húst a futár, András jól járt) tehát gördülékenyen működik a rendszer. A többi népek meg csak gyalogoljanak, meg buszozgassanak vásárlás céljából, ahogy akarnak! (még szólni sem kell, hogy akarunk-e menni) :)

...and the end

Újra eltelt két nap, meg egy fél és egyesek már lázadoznak, hogy mi ez a rémületes pangás a bejegyzéseimben. Ez lenne a követendő példa! :)
Ott hagytuk abba, hogy mentünk tapeselni tegnapelőtt. Ahogy gyanítottam, ez a pántszalagokkal való játszadozást jelenti. Reggel egy kisbusszal elvittek minket, az eddig még nem látott másik helyszínre. Itt még kezdeti stádiumban van az eper, ami annyit tesz, hogy éppen kikukucskálnak az eperlevelek a zsákokból. Ezek a zsákok, egy idős román bácsi kókány hegesztési munkáján fekszenek. A feladatunk az volt, hogy a betonvas szerkezetből kiálló kis tíz centis darabra, kifeszítsük a pántot, majd egy pántológéppel rögzítsük azt. A mai bejegyzés, terv szerint több ponton fog olyan részeket tartalmazni, amely rámutat, arra miként is képzelik el errefelé, az elvárások valamint a munkáltató által nyújtott semmi közti "párhuzamot", vagy éppen a munkavállalóhoz való hozzáállást. Álljon itt az első: Az ugye alapvető, hogy nem adunk munkavédelmi kesztyűt egy olyan munkához, ami arról szól, hogy izomból húzni kell egy 1 centi széles, "emberi erőtől el nem szakadó" 1mm vastagságú műanyag szalagot, ami szanaszét vágja az ember kezét. Azt pedig szintén jobban tesszük ha megszokjuk, hogy a "kimagasló minőségi munka" eredményeként amint, feszíti az ember a pántot, bele kell kalkulálni, hogy letörik az a bizonyos 10 centis vasdarab, és az már zsákbamacska, hogy ahogy húzza az ember maga felé, hol is fogja eltalálni. Egy páros egy négy órás munkanap alatt 3-4 repülő vasdarabbal kell találkozzon. (Massa is elrettenne a szitutól). András kapott is egy szépet a kezére. Szerencsére engem kimentett atyánk az elrettentő helyzetből. Én külön feladatot kaptam: ahol beszakadt a fél sor, a minőségi munka folytán, azt kellett lepakolnom, hogy a bácsi újra próbálkozhasson. Ez a munka leginkább sétálgatással járt, mert igen nagy területről van szó. Így történt, hogy alkalmam nyílt egy-két Kispál nótát reptetni a skót szellővel. Tehát megint muti munka volt, délben már itthon is voltunk. Délután páros ping-pong meccseket rendeztünk, végre András is átmerészkedett a ping-pongdába. Este 8 körül még megnéztük a másnapi kiírást, amely a másnap reggel 5 órai kezdésről tájékoztatott.

Reggel hamar kiderült, hogy valami félretájékoztatásban van részünk, mert 4:30-kor már indult mindenki szedni. Bementünk a közös helységbe és ekkorra már az volt bent kiírva, hogy kezdés 4:30. Tehát nem elég ha este nyolckor megnézi az ember a kiírást, mert lehet, hogy úgy tartja kedvük, hogy este 11-kor változtatnak, de hajnal négykor azért már álljon kint az ember. Mostanra egyébként egyértelművé vált, hogy a magyar csapat tájékoztatása, bármilyen szinten nyugodtan elhanyagolható az itt jelenlévők számára. Szóval a kis hacacáré ellenére, villám léptekkel keveredtünk ki a fóliákhoz. 11:45-ig szedtünk, iszonyatos melegben. Skóciában tegnapelőtt hőségriadó volt, mert átléptük a 20-25 fokot. Nem vicc! Tegnapra azonban már tényleg erősödött a meleg és a fóliában szerintem 50 fok is volt. Délután háromig szünet volt majd újrakezdtük este 20:30-ig. Nap közben aki alul teljesített azt hazaküldték, közülünk megint mennie kellett a két srácnak, akinek a múltkor is, ennek eredményeként legközelebb amikor mi szedünk ők bagselnek. Első lázadásomról is tanúbizonyságot tettem, miután megpillantottam egy román csávót kb. 10 kosárral a kocsiján, annak ellenére, hogy minden reggel elmondják, hogy aki 5-nél többet visz egyszerre az aznapra befejezte a melót. Szóval a csávó rohan a 10 kosárral én meg jó hangosan utána szóltam hogy: Öt kosár mi?! Király vagy. És úgy is nézett vissza, hogy látszott rajta, hogy ő most ettől király. Andrással szóltunk Jannak, hogy ez nem éppen fair, de azt mondta, hogy ő nem tud mit tenni, mert a mert a sokat emlegetett, román csávó a góré. Aztán mikor szünetben újra összekeveredtünk Jannal és felfigyelt a picsa szóra (mert ezt érti, meg azt, hogy gyere baszni a kukoricásba) :), amint Andrással elemeztük a helyzetet, elmondtam neki, hogy így engem sem érdekel, a következő körben 20 kosárral fogok menni. Ezt megelőzendő, meg hogy utána hazaküldjenek, Jan szólt az üggyel kapcsolatban és rögtön lehetett mindenkinek 7 tálcát vinni. A végeredmény 61 font, ami nem lenne rossz, csak ha utánaszámoltok és lebontjátok órára, akkor nem jön ki a 6 fontos órabér, ami a minimálbér. Ezt onnan is tudtuk meg mert tegnap megjött az összesítő és kiderült belőle, hogy annyit kerestünk, amennyi ki volt írva a nevek mellett és nem többet. A szállást levonva 129 font volt a heti fizetésem, ezzel jómagam vezetem a magyar teamet. Összességében mindez elegendő volt, hogy meghozzuk Andrással a döntést amely engedélyezte, hogy a fent megtekinthető címet kapja a bejegyzés. Mostantól intenzív munkakeresésbe kezdünk és amint megjön az adókártya és van hova, már lépünk is. Este 10-kor még kiírták, hogy szerveznek egy utat Dundeeba, az ASDA-ba 10:30-ra. Komoly esélyünk volt, hogy mehessünk. Igazából románokkal volt teli, talán nem is vágytam volna menni velük, csak a hűtőnk nem automata újratöltős... No de lassan megajándékozom magam a jég hátán is megélő titulussal, mert összeszedtem ismereteimet, majd kis keresgélés, meg egy kis logika segítségével megtaláltam az ASDA házhoz szállítós oldalát, beregisztráltam a lakókocsinkat (mert még azt is belehetett) és leadtuk a rendelést. Hétfőn este jön az áru, alig várom a román arcokat, ahogy megjelenik az ASDA kocsija a lakókocsink előtt és talán 5 lépést is kell majd tennem a cuccért. HÁHÁHÁ 10-es IQ-val ilyet nem lenne egyszerű megszervezni. Szóval a távozásunk igen valószínű, a módja még képlékeny. Volt egy ötletem, amit András finomított, miszerint amikor már tudunk hova menni, írunk egy felmondólevelet 3 példányban, amiben részletezzük az okokat (nem kell majd sokat gondolkodni rajta) és a harmadik példányt elküldjük a Concordiának. (Aki ezeket a farmmunkákat szervezi) Így talán nem kerülünk feketelistára a Concordiánál az idő előtti lelépés ellenére. (Zoli! Jó lenne ha privátban tudnánk beszélni róla, hogy mi a véleményed ezzel kapcsolatban.)

A fejlődés időszakában

Azzal indítanék amivel az előző bejegyzést befejeztem: Mindenek előtt szeretnénk megköszönni az otthon maradt kis "meditációs klubtagoknak" a közreműködést, melynek eredményeképpen, jóval kellemesebben érzi András a hátát. Mi is hasonló következtetésre jutottunk, (mondhatni ugyanarra) csupán a visszajelzés akadt el valahol félúton, hogy már nem kell fájnia mert érti, hogy mi az üzenet. Mondjuk hozzátartozik, hogy enyhén szólva nem tesz meg mindent az eredményes meditációért de ez esetben ugyanez rólam is elmondható. A helyzet végül így lett a legjobb, mert a háta nem fáj és még babérokat is lehet aratni, mert igazán hálásak vagyunk. :)

Ami az időnk eltöltését illeti, én még tegnapelőtt este lementem focizni az egyik magyar kollégával, :) meg két skót kis sráccal a pályájukra.(mint utóbb kiderült azt nekik építette oda apu) A kispályás foci ellenére a szituáció nem volt kispályás, mert igaz, hogy múltkoriban leírtam, hogy még füves is a pálya de az már látványosan ledöbbentett amikor sötétedni kezdet, (ez itt bőven 10 után történik) és az egyik gyerkőc gyorsan beszaladt a pálya melletti faházikóba és egy könnyed mozdulattal, dalolva felkattintotta a reflektorokat. Mi sem természetesebb... Amellett, hogy jó egy kicsit levezetni az izomlekötő bagselést, arra is jó ez a pár óra kikapcsolódás, hogy fejlesszem az angolomat. Többet tanulok tőlük két óra alatt mint a románoktól (akik minden szóba belezsúfolnak valahogy egy t, r, és d betűt) egy hét alatt. Ők tényleg segítenek, már csak azzal is, hogy őszinték. Ez abban is megnyilvánult, hogy egyikük, már nem bírta és miután csengő magyarságommal ejtegettem ki az angol szavakat a számon, majd megjegyeztem, hogy ő a kapus, a szó szoros értelmében fetrengett a röhögéstől a földön. Ebben az a jó, hogy rögtön visszajelzést kapok a kiejtés milyenségéről és nem mellékesen készséggel tanítanak meg új szavakat.

Tegnapra már újra átvette a munka a főszerepet az életünkben. Megint a zsákolás volt a munkának való. Ilyenkor a román gyerek is normálisabb, elvégre nincs szó teljesítményről, csupán órabérre nyomjuk. Mivel a folyamatot már mondhatni ismeritek, nem részletezem, milyen ívben reptettük a zsákokat. Sokkal inkább lehettek kíváncsiak az eredményre, már amennyiben vizuális adalékkal tudok ez ügyben szolgálni. És tudok:

Ez kell hozzá, hogy több mint 300 tonna epret termeljen a farm évente.

Tehát ezeket a zsákokat kellett oda lepakolnunk. Nem látszik a képen de a zsákok teteje több ponton be van vágva, hogy ott kinőhessen a palánta. Na ezek azok a pontok ahonnan származnak azok a föld darabok amit még zuhanyzás után este is törölgetünk a szemünkből. "Kiváltképp esőbarát tevékenység a bagselés." Már fél 11-re elfogytak a zsákok, így utána mondvacsinált feladatot kaptunk. Az előzőekben leszedett eprek után visszamaradt szárakat kellett lecsípkednünk. Azért mondom, hogy mondvacsinált feladat, mert délre (ami a munka végeztét jelentette) kb. 10 fóliában végeztünk és a fóliák száma jóval meghaladja ezt a számot.

A mai napon újra a szedésé volt a főszerep. Ellentétben a magyar társaimmal sikerült olyan sorra kerülnöm, hogy azon az egy soron leszedtem vagy 15-20 tálcányit és még nagyobb dobozba is kellett szedni mint tegnapelőtt. Szóval megkaptam mindent amit a többiektől elvett a jó Isten. András csupán úgy vélekedett, miután végzett a mellettem lévő sorral, hogy ő szerinte málnát szedett nem is epret. :) Sajnos a többi sor már nem volt ennyire kegyes hozzám. Ennek ellenére úgy vélem, eddig ma szedtem a legtöbbet, mindjárt át is megyek és jól megnézem az eredményeket. Kicsivel dél előtt kijött a managger és átnézette, hogy kinek mennyi tálcát scanneltek be eddig a supervisorok, és aki egy bizonyos szint alatt teljesített, azt aznapra hazaküldték. Két magyar srác is beleesett ebbe az intervallumba. Ilyen is van. Na most tényleg átmegyek megnézni az eredményeket aztán közlöm is...  ...úgy fest a dolog, hogy 38 font van a nevem mellett ezzel a magyar csapatot ma sikerül vezetnem de kirobbanó örömre ez sem ad okot, mert a listán elfoglalt helyezésem ugyanaz, mint tegnapelőtt. A ranglista vezetőjéé, ismét a háromszorosa az én eredményemnek. Kicsit még mindig érthetetlen a dolog de majd csak fény derül a kimagasló eredmények nyitjára, mert nekem sem esne rosszul a 100 font körüli összeg, ha megpillantanám a nevem mellett.

Holnapra a távolabbi munkahelyszínre vagyunk kiírva, a végzendő munka neve pedig: tapes. Ez gondolom a zsákokat határoló pántszalag kihúzgálását jelenti. Lassan közeleg a péntek és már tűkön ülve várjuk az összesítőt, hogy abból kisilabizáljuk a fizetési rendszer mikéntjét.

Ui.: Azon gondolkodtam, hogy mindenhol zárójelet használok gondolatjel helyett, s amint ezen tűnődtem bevillant, hogy a gondolatjel pont ugyanolyan mint a negatív jel. Ebből következően azt tudom tanácsolni mind önmagunknak, mind pedig mindnyájatoknak, hogy ne gondolkodjatok! Inkább teremtsetek és tapasztaljatok! :)

Az első normális munkanapon

A vasárnapunk eltelt munka mentesen. (a cím nem erre a napra vonatkozik) :) Úgy fest tehát, hogy nem nagyon szeretnének vasárnaponként dolgoztatni, bár ha olyan ütemben javul az időjárás, ahogyan azt a napokban tette, akkor minden esély megvan rá, hogy roskadozni, fog az eper és nem lesz tekintettel a vasárnapra sem. Ennek igazán örülnénk, mert a vasárnap az alapból túlóra pénzes. Megbeszéltem az eprekkel, hogy vasárnaponként ne hagyjanak fel a rohadási folyamattal, ez talán arra sarkalja a vezetőséget, hogy kizavarjanak vasárnaponként is egy pár órára.

Ma reggel, viszont már újult erővel felvértezve sorakoztunk a szokott helyen. Úgy döntöttem, hogy a magam módján megpróbálok a végére járni a legutóbbi szedés eredménytelenségének mivoltára. Így hát turbó üzemmódra kapcsoltam és megpróbáltam tényleg mindent kihozni magamból. Sokan már-már ijesztőnek találtátok a szombati szedés eredményét, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fizetési rendszer a következő: Alapvetően órabérben dolgozunk (6 font/óra) és aki átlag feletti mennyiséget szed az bónuszt kap. Tehát az, hogy a lista végén kullogtunk, nem azt jelenti, hogy nem kerestünk lóvét. Szóval aggodalomra semmi ok. A bónusz pénzünk, azonban egyelőre olybá tűnik román kezekben van.

Megvolt a szokásos eligazítás, vagy négyszer. Román gyerek önbecsülése rendben, kezdődhet a munka. 6-kor kezdtünk és 10 körül már láttam, hogy ez egy normális nap lesz mert jóval kevesebb fóliasátorral voltunk kész mint szombaton 10-re, pedig még én is turbóban nyomtam. Összességében 14:30-ig dolgoztunk (így kaphatta meg a normális jelzőt ez a munkanap) és kb. 20 tálcányit szedtem meg. Közben figyeltem a románokat, hogy mi lehet a titka a rendkívüli mennyiségeiknek. Kétségtelen, hogy eszméletlen tempóra képesek, ennek ellenére még mindig irreális amit papíron szednek. Persze őket nem küldik vissza újra átnézni a teljes sort, mert maradt rajta két szem. Én szombaton beleszaladtam egy olyanba, hogy nem szedtem eleget a dobozokba (ide tartozik, hogy a román gyerek öszze-vissza üvöltözik, hogy mit nem lehet azon megérteni, hogy 250 grammot kell szedni egy dobozba...) és visszaküldött ez a rendkívüli képességű az egész ládával, hogy szedjek bele még kb. 6 szemet. No hasonló eset ma is történt, azzal a különbséggel, hogy amikor adtam le az epret (szerencsémre Jannál) kérdeztem, hogy hova rakjam a ládáimat és Jan ránézett a ládámra, majd azt találta mondani, hogy: Tomi ez üres. (Ez annyit jelentett, hogy nincs benne elég.) Ahogy ezt azzal a mérhetetlenül kimért stílusával mondja, szinte elhiszi az ember, hogy ezt akarta hallani. Kezdtem, volna átpakolni a dobozokat, hogy mehessek vele vissza, amikor Jan nyugalomra intett, (ez is nagyon jól jellemzi. El tudtok képzelni egy embert akinél van realitása annak, hogy engem nyugalomra int...) majd átpakolt egy-két epret azokból a dobozokból amiben több volt s hozzáfűzte it's good. A nap végére, azért Jan is megelégelte már, hogy a román csávó 5 percenként nyomogatja a walkie-talkie-t, (biztos örül, hogy lát ilyet) és meg is jegyezte, hogy mit akar már megint?!

Munka után fokozott izgalommal vártuk, vajon hány kilót szedtünk óránként és, hogy vajh mi az új román világcsúcs. Már javában ezt a bejegyzést írtam, mikor jöttek a lakótársaink, hogy ki van írva az eredmény de nem kg/óra hanem valamennyi font van az emberek neve mellé írva. Az én nevem mellett 20 font van és a többi honfitársam is nagyon hasonló adatokkal szerepel a listán, összességében pedig a lista közepén vagyunk. Ez a fontos rendszer meglepő volt de nekem megnyugtató is egyben, már csak azért is, mert ha ez a teljes napi bérünk akkor egy pillanatig sem kell tovább gondolkodni azon, hogy mit várjunk ettől a helytől. (Kocc és kész) Abban az esetben ha ez a 20 font az órabérre számolandó rá, azaz ha a szüneteket levonom 62 fontot kerestem ma összesen, akkor viszont minden nagyon rendben van, mert egyre több eper, fog érni ahogy jön a nyár és talán mi is egyre ügyesebbek leszünk. Legkésőbb pénteken kiderül minden, mert akkor kapunk összesítőt, meg fizetést is, bár az újak még lehet, hogy ezen a héten nem kapnak fizetést. A mai román bajnok eredménye egyébként 65 font. Holnapra megint bags van kiírva, de sajnos elég kevés van már belőle, úgyhogy várhatóan dél körül végzünk.

A munkán túl nem sok izgalmas történik, leginkább az angolunkat fejlesztgetjük, és egy esetleges új munkahelyre való bekerüléshez rendezgetjük iratainkat (angol önéletrajz stb...) Az András funoknak elmondanám, hogy lehet, hogy "haza kell küldenem", mert alig tud felkelni reggelente úgy fáj a háta és ez a nap folyamán sem csillapodik. Azt azért el kell mondani, hogy nem éppen gerinckímélő ágyunk van mert ha belefekszünk fél métert lejjebb liftezünk. Remélhetőleg hamarosan rendbe jön. Úgy vélem amint rendezi magában mindazt amit HÁTRAhagyott, csillapodni fog a fájdalom is.

A rutinszerzés napjai

Így szombat délután, ismét összegyűlt annyi történés a mi kis farméletünkben, hogy újra áthassa az intenzív klaviatúra zaj a karavánunkat. Ami a legfontosabb, (az az itteni valuta) :) hogy mindkét nap voltunk dolgozni. Tegnap megint a zsákpakolás témakörben kellett maradandót nyújtanunk. Kezdésnek sikerült kb. 10 percel a gyülekező előtt felébrednem, mert elfelejtettem megnézni előző nap, hogy hánykor van a kezdés és kiderült, hogy aznap egy órával hamarabb van. Nyilván András már ekkor visszafelé jött a borotválkozásból és így kiszúrta, hogy kicsit nagy a tülekedés a helyszínen ahol egy óra múlva kellene gyülekezni. Sebtiben összekaptuk magunkat, s jómagam elmondhatom, hogy az ébredésem után negyed órával már zsákot pakoltam. Andrással ketten egy lengyel brigádhoz csapódtunk és így alkottunk egy csapatot. Én jobban éreztem magam velük, mint a múltkor a magyar srácokkal. Cserébe viszont kaptunk egy román gyereket Jan helyett aki mondhatni, pont az ellentéte Jannak. Úgy vélem, komoly szerencsénk, hogy nem beszélünk perfekt angolul, mert ahogy Andrást, és magamat ismerem, lehet, hogy ez lett volna az utolsó napunk a farmon. Nem lenne különösebb gáz a csávóval, mert nem csicskáztat vagy hasonló. Csupán a stílusa olyan, hogy amikor ránéz az ember azt várja, hogy szólaljon már meg, mert valaminek javítania kellene ezen a förtelmes képen, de nem. Az alap hangsúlya azt sugallja, hogy hajlandó vagyok elmondani, mit kell csinálni, de legjobb lenne ha nem úgy csinálnátok mert akkor jól elmondhatom a magamét és akkor talán kibírok még egy napot anélkül, hogy magamba roskadnék, hogy mekkora senki vagyok. Összességében, érezni rajta, hogy ez a világ úgy van összerakva, hogyha valakit szemen szeretnél köpni, vagy a fogai közé állítani egy baseball ütőt, akkor ő az az ember akit erre teremtett az Isten. Ilyet is teremt, nekem elmondta ;) No tehát mindennek ellenére, mondhatni gördülékenyen eltelt az az 5 óra amit tegnap munkára szántak. Ezalatt a magyar delegáció fennmaradó része a fóliasátrakat építgette egy távoli helyszínen, amiről eddig még nem tudtunk és az elmondásaik szerint ott kb. még egyszer annyi eper van mint itt. Ebből arra következtettünk, hogy idővel lesz itt munka bőven, mármint amikor mindez elkezd beérni. Tegnapra viszont ennyi jutott a melóból, majd jött a nagy főzőcskézés. Zöldségleves és rizottó volt a menü. Este aprócska reményekkel telve, majd kellemesen csalódva vettük tudomásul, hogy szombaton is dolgozhatunk. Start 6:00.

Nem késett a reggel, hiába vártam. Kiborított az ágyból és mire magamhoz tértem már a román gyerek üvöltözte el magának, (mert mindenki tudja, hogy azért kell elmondania, hogy magának megfeleljen, ez gyönyörűen látszik az arcokon) hogy nem szedünk zöld epret, meg ilyenek. Kocsik összeállítása, és már lehetett is szedni. Ez a rész nem volt túl eseménydús, mindenki kapott egy sort aztán azt kellett lecsupaszítani. olyan 11 körül végeztünk. Jómagam 5 és fél tálcával szedtem ami olyan 55-60 doboznyi. A meglepetés akkor ért amikor ma délután megnéztem az eredményeket és a 2,4 kg/órámmal sikerült tök utolsónak lenni a mintegy 80 emberből. A meglepő nem csupán ez volt, mert oké magamba nézek és legközelebb keményebb leszek, de az hogy mi magyarok  nagyjából ugyanannyit szedtünk rekeszre és ennek ellenére igen komoly különbségek vannak a mennyiségekben az már nem annyira tetszik. András pl. ugyanannyit adott le mint én, 5 vagy 6 rekeszt és neki 5kg/óra az eredménye. Tehát mindent összevetve a román számolóművészünk szerint András például belerakott 5 rekeszbe 25 kilót, teljesen megpakolva, én meg szintén teljesen megpakolva (ami látszott) 10,2 kilót. Na ez az amit nem sok napig fognak csináltatni velem. Továbbra is fenntartom a lehetőségét, hogy én hibáztam valamit (bár nem tudom mit, talán elfújta a szél a címkémet, egy kis segítséggel) de ha ez rendszeres lesz akkor pont az adókártyám megérkeztéig, fogják élvezni a társaságom. Ami igazán érdekes, hogy egy-két román fickónak azért sikerült 23kg/órát csinálni. Tehát a villámkezű román megtesz egy 5 perces gyalogutat majd 25 perc alatt leszed egy teljes kocsinyi epret amit nekem egy délelőtt alatt sikerült és még leadni is van ideje ebben a 25 percben. Még szerencse, hogy én tudom, hogy a valódi fizetséget a Jóisten szabja ki és abból ők is fognak kapni. "No comment, no cry" Mindent összevetve hamar elkezdték birizgálni az egyetlen gyenge pontomat az igazságtalanságot. Nem aggódom, kussolok és fizetésnél majd levonom a konzekvenciát.

Holnap nem dolgozunk, amúgy sem lenne jó a korai kelés hiszen ma BL döntő. Jó estét Jó szurkolást!

Első nap a fóliasátorban

Reggel újra Jan várt bennünket, majd bemutatta az eperszedés rejtelmeit. Mindenki kap egy kicsi kocsit, a kicsi kocsin tálcák vannak, abba pedig 10db dobozka fér. Ezzel a menetfelszereléssel lehet elkezdeni a melót. A szabályok rendkívül egyszerűek: 1 centi szárnak kell maradni az epren, ami zöldes azt nem szabad leszedni, a többit már csak forma szerint kell szortírozni. Szépek az elsőosztályúak közé, a csúnyácskábbak meg a lekvárnak valóba. Mindenkinek saját vonalkódja van, azt rá kell ragasztani a dobozokra és a végén ez alapján összesítenek. Tehát, amint mindent megértettünk kiosztották, hogy melyik sort kell szedni és már nyomtuk is. Kb. másfél óra után jött egy szünet, ami persze nem jár egyedül, jött vele Jan is, aki be is jelentette, hogy mára ennyi. A reakcióm (a kurva életbe!) után nyilvánvalóvá vált, hogy legalább egy magyar szó van, ami teljes mértékben nemzetközi, már amennyire a kurva magyar szónak mondható. A véleményem azonban nem változtatott a tényen, hogy ezennel le lett rakva András első általam vezérelt sakkleckéinek alapja. Vissza is mentünk Andrással a karavánba és játszottunk. Annak ellenére, hogy az újonc csoportból mindenki haza lett küldve aznapra, csak mi ketten hagytuk el a terepet. A többiek, köztük a mi 3 magyar társunk is, úgy vélték, hogy mit nekik a góré szava, ők maradnak szedni. Olyan, délután egy körül jöhettek vissza a srácok. Jól megszedték a kocsijaikat. Csupán azt nem kalkulálták bele, hogy ha már egyszer szóltak, hogy mára vége, nem fognak még egyszer szólni, egyszerűen amit az után szedtek miután le kellett volna lépni, azt nem számolták bele az aznapi teljesítményükbe. A bizonyíték egyértelmű, mert minden du. kifüggesztenek egy papírt, hogy ki mennyit szedett és az ő nevük mellett is kb. annyi van mint az enyém mellett. Összességében elmondható, hogy ez egy tesztnap volt, hogy ne élesbe találgassuk, hogy melyik zöld, meg melyik milyen osztályba sorolható. Na de a gyakorlás még várat magára, mert a holnapi kiírás szerint újra: bags. A tesztnap nem mellékes eredménye:

Ez a világ legfinomabb epre amit valaha kóstoltam, olyan édes, hogy álmodni sem lehetne jobbat.

Miután kisakkoztuk magunkat és jól megebédeltünk (egy kis cheddar sajtos paradicsomszószos spagetti) felkerekedtünk, hogy vegyünk pár dolgot az elkövetkezendő időszakra. Az utóbbi napokban kipuhatoltuk az itteniektől, hogy miként lehet busszal eljutni Monifiethbe, (Mánifi) ami a legközelebbi település. Itt van az a Tesco amit már egyszer meghódítottunk. Tehát kisétáltunk a megállóhoz, majd ismét olyan dolognak lehettünk részesei ami otthon szinte elképzelhetetlen. Álltunk a megállóban és megpillantottunk a távolban egy embert kb. 500 méterre, akkor jött ki a házából. Elindult a megálló felé, ezzel mi konstatáltuk, hogy nem csak mi jövünk a buszhoz, tehát nem kell aggódnunk a menetrend miatt, merthogy e téren azért voltak hiányosságaink. Már rég máson témázgattunk, mikor a bácsi odaért és elkezdte elmondani nekünk, szerintem a megye összes buszmenetrendjét, aminek a lényege az volt, hogy ne várjunk mert innen, most nem fog menni busz. Nem mindent értettünk mert nagyon Skótul beszélt, de a lényeget igen. Ismét gyalogtúra lesz. Szóval ezt megtárgyaltuk majd a bácsi hátat fordított és visszaballagott a házikójába. Komolyan mondom sétált egy kilométert, hogy szóljon, hogy nem megy a busz. Ilyen is van...
Íme egy pár kép amit út közben rögzítettem:

Zsuzsa ezt, csak neked. Minden utcában van belőle legalább három. Imádják. Valószínűleg ezért, már tanulni is lehet rajta.

Úton Monifieth felé mindig társra lel az ember.

Ez nekem igazán Skótos

Egy kert a sok közül Monifitehben

Ui.: Köszi mindenkinek aki írt! Akinek nem sikerült és szeretett volna, az próbáljon regisztrálni, bejelentkezni, vagy a követésre kattintani a blog jobb oldali menüjében. Sajnos nem tudom pontosan, hogy kell, mert engem mint a blog tulaját máshogy kezel, és nem pont ugyanazt látom amit ti.

Akkor most mi is van a melóval?

Elmondom nektek, hogy mi van a melóval. Tegnap reggel egy edinburghi munkaközvetítőtől kijött a farmra 3 ember és elkészítették a papírjainkat az adókártyához. Ismét egy nagyon rendes fickóhoz kerültünk, ez is azt bizonyítja, hogy összességében a Skótok jó arcok. Két hét múlva lesz kész a kártyánk. Tehát letudtuk a kötelezőt és továbbra is tűkön ülve vártuk, hogy valaki végre közölje, hogy mikor kezdhetünk dolgozni. A várakozásunkat egy könnyed Chilli con carne elkészítésével múlattuk. Erről annyit kell tudni hogy itt a Chilli alap, nem pont ugyanolyan mint otthon. Még András is kínok közt küzdötte le, pedig ő aztán az önsanyargatás mintapéldánya. Egyébkén nem nehéz eltölteni az időt, mert az internettel való bármilyen kapcsolat napszakokat vesz igénybe. Sajnos ezen a téren sikerült tetten érni az első valótlan állítást ami a farmról szóló információs lapon van. Feketén-fehéren le van írva, hogy itt van net, valójában pedig innen nézve már nincs olyan színárnyalat, amely ezt bizonyítaná. ( Zoli! Itt azt mondják, hogy a Concordia intézte a netet és nem tudják miért nem működik. Csak azért írom ezt mert lehet, hogy máshol is előfordulhat ez a probléma.)
Addig-addig múlattuk az időt a semmittevéssel, (persze ez magában foglal egy kis ping-pongot, meg egy kis biliárdot) amíg a reménytől felbuzdulva, egyszer csak átmentünk a központi karavánba s lám ki van írva a magyar csapat a másnapi munkára. Munka leírása: bags. Szerintem aki nem tud angolul az is érzi, hogy ez nem sejteti a a világ legkönnyebb munkáját. No de sebaj, megörültünk, hogy lehet menni dolgozni. Gyorsan ki is csíptük magunkat a tollasbálba, én még meg akartam írni nektek mindezt de a mobilnet is olyan, hogy 0,00002bit / 3millió fényévvel működik. ("Utódaimat", óvnám attól, hogy az O2-nél vegyenek mobilnetet, (30 font)  mert ippenhogy lehet használni és az O2-es telefon kártya feltöltését is gondoljátok át, mert mi 15 fonttal töltöttük fel és kaptunk érte 100 perec ingyenes nemzetközi beszélgetést, bármely hálózatba, viszont van egy szolgáltató, a neve Lebara, akinél a nemzetközi telefonálás 1perc 1 penny. Mi sem nagyon akartuk elhinni, de egy magyar kőműves brigáddal utaztunk a repülőn és ők mondták, hogy ez a legjobb. Láttuk is a reklámját Dundeeban, tehát nem kamu. Egyébként nekünk azt mondta mindenki otthon, hogy a telefon elengedhetetlen. Kivéve ha farmon dolgozol, igazából semmi szükségem rá, csak azért jó mert haza tudok telefonálni)

Reggel csak úgy pattant kifele a szemünk.Természetesen Andrásban nem kell csalódni, ő olyan két-három órával hamarabb kel mint az átlag. Azt mondja ez nem rossz neki, de azért most itt horkol mellettem. (kicsit hangos). Szóval, egy kis reggeli, meg a reggeli kötelező és már kint is voltunk a gyülekezős helyszínen. Ez pont 10 méterre van a karavánunktól. Igen szerencsések vagyunk a szálláshelyünk szempontjából, mert az összes karaván a disznóólak és az emésztő között van kivéve kettőt, amelyek a központi illetve a ping-pongozós karaván között vannak. Ez utóbbiak egyikét birtokoljuk.

Ez nem tavacska :) Azért ennek a szaga biztonsággal áthatja az egész területet.

Tehát reggel gyorsba kiválogattak minket, hogy ki milyen munkára megy. Mi Janhoz kerültünk. Próbáltam a nyomában maradni, tudva, hogyha valamit mond én vagyok az egyetlen aki talán megtudja fejteni mi is lehet az. Amúgy András is elég jól érti már amit mondanak, (helyenként jobban mint én) csak a beszéddel kapcsolatban bátortalan még. Szóval megyünk mendegélünk Jannal és a következő beszélgetés zajli:

Jan - Where are you form
én  - From Hungary, and you?
Jan - From Slovakia.
Kis hatásszünet, majd
én  - Big frends.
Jan, én - hahahahahahahaha :)

Azt hiszem ez megadta az alaphangot. Még váltottunk így privátban egy pár szót a csabai kolbászról meg a halászléről, meg hogy hihetetlen, hogy létezik magyar vegetáriánus ember. :) Ezt nehezen emésztette. No, ott is voltunk a munkaterületen. (kb. 3 perc séta) Itt derült ki tehát, hogy a bags annyit tesz, hogy raklapokon vannak zsákok (kb. 10-15 kilós) amiben speckó föld van meg az eper, kezdeti stádiumban. A feladat annyi volt, hogy meg kellett ütögetni a zsákot, hogy fellazuljon a föld és letenni őket a helyükre, ha hiszitek ha nem, mindezt nem lassan kellett végrehajtani. Reggel 8-tól délután 3-ig tartott a meló, két 15 és egy 30 perces ebédszünettel. Természetesen a munka 3/4-ében esett az eső de legalább a szél nem fújt ami komoly újdonságnak számít. Jan tényleg nagyon rendes volt, mert amint meglátta, hogy jön a managger szólt, hogy most húzzunk bele, még olyan is volt, hogy beállt hozzánk segíteni és ha kicsit úgy maradtunk, elmagyarázta, hogy figyelni kell a kék kisbuszt (abban ül a managger) és ha jön, akkor kell keményen tolni. Szóval remélem Jannál maradunk mert rendkívül közvetlen és laza. Odajön, megkérdezi, hogy mindent értesz Tomi? Meg ilyen apróságok. Nem az van hogy ha valamit nem értek akkor hú de hülye vagyok mert nem vagyok perfekt 10 nyelvből. Összességében olyan volt a munka mint amire számítottunk, csak attól félek egy kicsit, hogy ha ezt a melót minimálbérrel számolják, akkor így, hogy hat órát dolgoztunk, pillanatok alatt felemésztenek a kamatok. Tehát remélem, hogy vagy lesz több meló, vagy egy kicsit jobb lóvét adnak, mert ha nem, akkor muszáj lesz koccolni, még akkor is ha nem akarunk. Ez még a jövő zenéje. Szerettem volna feltenni pár képet a munkánkról de meló közben nem vittem ki a gépet, most meg nem várhatjátok el, hogy kimenjek a zuhogó esőbe. Ugye?! Amint egy kicsit jobb idő lesz lefotózom, meg adós vagyok még a karavánok belsejével és lesz kép a távolban fellelhető golf pályáról is amit a "szegény" skótok zuhogó esőben, öntözőrendszerrel locsolna. (Na akkor ez mi egy magyar vegetáriánushoz képest?) :)


Ui.: Köszönet annak az egy, azaz egyetlen embernek, aki reagál a bejegyzésekre! Mert számít ám. A statisztika szerint egy nap alatt kb. 40-50-en olvassátok a blogot. (tök jó) Eszemben sincs panaszkodni csak úgy érzem megérdemli a kitüntetett figyelmet az az egy ember aki ír és ezzel egy kis hazai ízt csempész az életembe. Köszi Tes, sokat ad.