Relax után haddelhadd

Egy pár nap relaxáció után, mostanság már újra próbálok asszimilálódni. Mindez annyit tesz, hogy péntekig bezárólag, a pihenésnek szenteltem az időmet. Mint később kiderült, ez bölcs döntésnek bizonyult. Kellett egy pár nap, amikor olyan érzésem volt, mintha én irányítanám itt a dolgokat. Ezt akképpen tudtam véghezvinni, hogy kisebb meglepetéseket okoztam, a jelenlétem hiányával a melóban. Nem különösebben zavar ez itt senkit, ha nem dolgozol nem lesz lóvéd, ennyi. Nekem persze a remélthez képest elég jó pénzem gyűlt össze a múlt héten, mivel ezen a héten sem sikerült rendesen kiszámolni a vezetőségnek a fizetésünket, de most először az én javamra tévedtek. Egy heti "lakbérrel" lettem kövérebb. De ha már itt tartunk, valamelyik nap itt volt két ellenőr a Concordiától (tudjátok a cég aki a farm munkákat szervezi) és mi sem volt természetesebb számukra mintsem, hogy miután túl voltak a protokoll beszélgetésen, meglátogassák a magyar karavánt. Azt hiszem ők is és mi is erre a pillanatra vártunk. Egy hölgy és egy úr jött, nem tudom, hogy skótok vagy angolok voltak, de mindenesetre teljes mértékben tapasztalható volt rajtuk, a már oly sokszor emlegetett lenyűgöző skót mentalitás. Tehát jól megtöltöttünk egy papírt a panaszainkkal, többek között azzal is, hogy még nem volt olyan hét, amikor sikerült volna rendesen kiszámítani a fizetésünket. Eztán és, hogy magamévá tettem egy-két olyan olvasnivalót a szünidőben, amely újra éghezragadttá tett, szinte már teljes nyugalomban vártam az újabb munkahetet, ami ugye itt péntekkel indul. Talán ez az egyensúly hiányzott hozzá, hogy most már ne hajcsáros üvöltözéssel teljen a fólia építés. Egészen összeszoktunk a lengyel sorstársakkal az utóbbi két napban. Tehát pénteken is és szombaton is fóliasátor építés 4:30-tól délután 16:00-ig. Na valami ilyesmi miatt jöttünk ide, nem a két órát dolgozol  két óra szünet és ez újra és újra rendszer miatt. Azért annyira nem fürödhetünk így sem a munka mámoros gyönyöreiben, mivel ma máris megkaptuk a héten az első szabadnapot. Ennek is megvan persze a jó oldala, mert így el tudtunk menni a lengyelek által tegnap estére szervezet partira. Csak arra lettünk figyelmesek, hogy  nagyon gyülekeznek a karavánban ahol ping-pongozni szoktunk és így elvették előlünk a játéklehetőséget. Egy kis idővel később aztán jött a lengyelek szószólója, hogy azonnal mindenki cseréljen ruhát és irány a parti, mert a magyarok nélkül ugyan nem fognak kezdeni, elvégre a lengyel és a magyar nagy barátok és nyugodjunk meg, egy románt sem fognak beengedni. No egy kis noszogatás után természetesen kaphatóak is voltunk a jóra. Mint később kiderült egy jó kis lengyel litván magyar trió jött létre, olyan 30-40 emberből. A tempóba hamar belerázódtunk, s mondhatni igazán hamar túl voltunk az első sörökön. Szerencsére ezt a tempót a  lengyel supervisorok is tartották és az egyiknek hamar meg is eredt a nyelve. Jó sok mindent elmondott, amolyan privát jelleggel és a végén kilyukadtunk oda, hogy nemcsak a magyarok szervezkednek ám fű alatt, hogy miként lehetne egy kicsit megrángatni a patkányok bajszát. Mint azt elmondta már magáért beszélő fotói vannak róla, hogy hogyan is kerül a becsomagolt eperbe a Tescoban a polcra a hamu. Természetesen a román supervisor csutorája kívánkozik az eprek közé hullani, miként hamuvá alakult a sürgető szippantások okán. Nem ez ám az egyetlen gond az egész román brigáddal és szerencsére velünk dolgozik, az említett lengyel úriember felesége is, akit nap mint nap küldenek haza a szedésből olyan ürüggyel, hogy lassan szed, holott az igazi ok csupán, hogy lengyel. Végül arra jutottunk a Csávóval, hogy kb. 2-3 hete van még itt a román bandának és aztán, mondjuk, megkövezős búcsút veszünk tőlük. Azt állítja, hogy mostanra elegendő bizonyítéka lett, hogy ezt bátorsággal ki tudja jelenteni, valamint a managgerrel is több ízben tárgyalt már ez ügyben. Tehát az este úgy telt el, hogy kb. mindenkinek ez volt a témálya, valamely aspektusból, vagy az, hogy végre de jól bebasztunk. Nekünk is sikerült annyi sört meginnik, ami elegendő ahhoz, hogy még a lengyelül felcsendülő Abba remixekre is valódi buzgalommal ropjuk a táncot. Olyan kettő körül azért már kipukkadt a társaság, elvégre többnyire mindenki 4 körül kelt aznap és lehúzott úgy 12 órát. De, hogy méltó legyen a farm önmagához, ma amikor az emberek felébrednek az alkoholtól kiszipolyozott vízkészleteikkel, természetesen nincs víz az egész farmon és egy ember sem, aki ezzel kapcsolatban bárminemű tájékoztatást tudna adni... Összességében reméltem, hogy azért kell majd esetenként szünetet tartani a munkanapokban, mert rengeteget kell dolgozni de mostanra nyilvánvalóvá lett, hogy sokkal inkább a lelki felfrissülés az ami megkívánja ezeket a napokat. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a románokkal, (talán ha elmennek lehet ez még valami normális hely) várjátok ti is és ígérem, be fogok számolni az eseményekről.

Elég, elég, elég (majd minden a Litván tűzben) :)

E kellemes délutáni órán teszem meg újabb bejegyzésemet, amikor is a többiek keményen dolgoznak a fóliasátor építéssel, én pedig mostantól bojkottálok, minden olyan munkát, amiben két mozdulatnál többet kell tenni. Azt gondolom holnaptól András sem lesz ezzel másképpen. Elég lett abból, hogy az elmúlt napjaink úgy néztek ki, hogy egyik nap szabadnapunk volt, amikor félúton Dundee felé tartva jött a telefon, hogy miért nem vagyunk teljes harci díszben a lakókocsinkban, mert mégiscsak dolgoztatni akarnak. A következő napon, jól összeüvöltöttem a román supervisor gyerekkel, hogy talán meg kellene mutatni reggel, hogy aznap milyen méretű epret, milyen osztályba kell sorolni, nem a hat leszedett tálcát újraválogattatni, amíg a román robotok leszedik a jó sorokat. Ezzel elértem, hogy aznapra hazaküldjenek. Ennek ellenére egy óra múlva jön egy gyerek, hogy gyerünk permetezni. El is mentem vele és még csak meg sem kérdeztem, hogy ugyan ma kapunk-e maszkot a vegyszergőzben végzett munkához. Két óra munka után hazaküldtek, hogy ennyi volt, majd egy óra múlva megint jött a gyerek, hogy ugyan menjünk már megint. El is mentem vele, de akkor már éreztem, hogy ez nagyon a vége a tűréshatáromnak. Egy nap hatszor kell lezuhanyozni mert, hipp-hopp újra munka van. A félkész kaját meg dobja el az ember, mert az étel ugye itt nem számít. Másnap esély sem volt rá, hogy kimenjek a zuhogó esőbe, a jeges palántával játszadozni. Tegnap pedig ismét szedés, majd közben jött a managger, hogy menjünk fóliasátrat építeni. Nem lenne ez gond, csupán az nehézkes, hogy ismét elmaradt az étkezésre szánt idő. Ennek ellenére, az építőiparban edzett társaimnak is kiguvadt a szeme az üvöltözésre végzett hiperlapátolástól. Én még csak hallani sem hallottam olyan helyet, ahol munka közben azt veszi észre az ember, hogy a másik kidől mellőle, (ja de a háborúban) márpedig tegnap csak úgy hullott ki mellőlem a lengyel gyerek. A 15 perces szünet után meg ébresztgetni kell az embereket, hogy újra munka van. (a szünetben egy kis séta úgy 10 perc, a legközelebbi vízlelőhely) Mindezek kellettek, hozzá, hogy a mai reggel 4 órai kezdést teljes mértékben figyelmen kívül hagyjam. No meg az, hogy már tegnap mondtam a többieknek, hogy majd kimennek négyre és egy óra múlva jönnek vissza, hogy mégsem megfelelő az időjárás a fóliareptetéshez. Ki gondolta volna, hogy így is lett?! Majd nyolckor dörömbölnek az ajtón, hogy 10 perc és indulás. Szinte nevetve hallgattam végig mindezt az ágyból. Szóval már nem aggódom mert ezt a pénzt otthon is meg lehet keresni kemény fizikai munkával, csak ott nem rekordidőre megy a meló. Tehát mostantól munkakeresésre szánok inkább minden időt mintsem, hogy beálljak a rabtársaim közé. Ha meg érdeklődnek, hogy miért nem járok dolgozni, majd megmondom őszintén, mint ahogy ők teszik a bérezéssel, hogy munkát keresek, nekem nincs időm dolgozni menni.

A héten egy Litván csapat hagyta el a farmot, elégedetlenségük okán, előtte görögök, lengyelek távoztak és persze Janról már esett szó akinek több éves amerikai és angliai farmtapasztalata van és egyértelműsítette, hogy ilyen fejetlenség igen ritka számba megy, mint ami itt van. Azt sem tartom véletlennek, hogy a mi drága Sandránk kénytelen a Litván kontaktot hívogatni, hogy ugyan akadályozzák, már meg, hogy idejöjjön a Litván maffia. Vajon miért vetődhetett fel ez a gondolat?! Ma pedig újabb fizetési papír kerül majd nyilvánosságra, azért ma mert állítólag pénteken, rossz volt a gép. Vagy nem jutott idő a fizetések átvariálására, hogy nehogy egy perc túlórát is kelljen fizetni. Elvileg Andrásnak van egy órája ami meghaladta a 40 órát, lehet, hogy azon dolgoznak három napot, hogy azt valahogy eltüntessék.

Már az első egy-két hétben mondtam Andrásnak, hogy meg lesz ennek a böjtje, hiszen ha a közhangulat erősen negatívba hajlik, azt a növényzet is hamar átveszi. Nem véletlen, hogy az újonnan telepített eprek, töménytelen számban tartalmaznak rohadtakat, penészeseket, meg mindenféle mutálódott verziókat. Na jó ehhez az is kell, hogy a permetezést végző magyar fiúcska időnként elfelejtse, hogy csak az eper alatti gyomot kell rohasztani. Valahogy manifesztálódnia kell a dolgoknak.

Most pedig újra belevetem magam a munkakeresésbe, már be van adva az önéletrajzunk egy két helyre és hirdetünk is a környéken, hogy bármilyen munkát elvállalunk. Előbb-utóbb úgyis összejön.

Egy okos ember utolsó napjai

Az elmúlt napok megint csak intenzív történéseket hoztak magukkal. Hétfőn, ugye nem dolgoztunk, és Andrásnak sikerült egy pár órás noszogatás után rávennie, hogy gyalogoljunk el a legközelebbi (8km) civilizált helyre a kertészeti boltba, kesztyűt venni. Ugyanis, kicsit kellemetlen volt a palántázás e nélkül. Amikor visszaértünk örömmel vettem tudomásul, hogy másnap nekem nem kell menni palántázni, ellentétben Andrással. Nekem és még két társamnak a lakókocsinkból a csomagolóban való időtöltés volt feljegyezve, mint elvégzendő munka. A kezdés ideje: ? Ez így van kiírva. Amikor a harmadik supervisortól kérdeztem meg, hogy mégis, hogyan kell ezt érteni, és a tudomásuk minderről, pont ugyanannyi volt mint nekem, akkor elkönyveltem, hogy velem van a gond. Nem is tudom, miért értetlenkedtem, itt az lenne a furcsa, ha lenne egy nap amikor meg vannak szervezve a dolgok. Tehát a csomagolás napján várakozó álláspontban voltam, hogy egyszer csak valaki majd szól, hogy indulni kell. Jannal lógtunk a központi karavánban amikor tobzódni kezdtek a népek a környéken, majd az egyik supervisor váltott pár mondatot Jannal, aki ettől láthatóan zaklatottá vállt. Láttam rajta, hogy ha nem lennének ott annyian, nagyon mondaná... Fél 12 körül jött a bejelentés, hogy 15 perc múlva indulunk, a munka befejezését illetően is jól informált volt a vezetés: Úgy 4 órát leszünk ott, vagy hatig de lehet, hogy nyolcig, esetleg tízig, vagy éjfélig. Ez az ami igazán tükrözi a körülményeket. Elgyalogoltunk a csomagolóig, elvégre Skóciában vagyunk, itt nem viszik el az embert a munkába, mint Magyarországon, a hasonló szalag mellett végzendő munkákra. Szóval átmentünk és amikor megláttam, hogy Jan is beöltözik a munkás egyenruhába, tényleg nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, és máris érthető volt, hogy mitől lett olyan zaklatott. A feladat eleinte az volt, hogy kartondobozokat kellet, párban összehajtogatni, amiben később szállítják az epret. Jannal kerültem párba, jó kis csapat lettünk, amíg mások 5 dobozt hajtogattak addig mi egyet. Eleinte nem is nagyon szóltam hozzá, mert érezni lehetett a kisugárzásán, hogy ez a legjobb amit tehetek, majd egy kis idő után megjegyeztem, hogy azt hittem ő supervisor. :) Itt kipukkadt a lufi és elkezdte mondani, hogy mennyire gáz ez a fejetlenség. Nekem sem kellett több és hosszú perceken keresztül dobáltuk egymásnak az elégedetlenség labdáját, amely megannyi, a farm hirdetésében rögzített hazugságot hordozott magában. A végszó azok után alakult ki, hogy elmondta, van egy ismerőse, egy szlovák csaj, aki szintén egy farmon dolgozik, itt Dundee közelében és másnap találkozik vele, hogy megbeszéljék át tud-e menni oda. Mindezek előtt említettem, neki, hogy komoly munkakeresésben vagyunk, így hozzátette, hogy majd megemlíti, hogy van itt 5 jó képességű magyar fickó akik hajlandóak egy szóra lepattanni erről a helyről. Mint a későbbiekben kiderül az a hely, ennél csak jobb lehet. Tehát végeztünk a dobozolással, majd megkaptuk helyeinket a szalag mellett, köztünk Jan is, úgy tíz percre, ezután ledobta a ruciját és otthagyott csapot-papot. Ránk pedig egy röpke 13 órás munka várt. Ennek alapban örülnénk de később meglátjátok, pont akkor lennénk normálatlanok. Úgy  délután kettő körül Andrást is átküldték a palántázásból, így ő kis híján elérte a 24 órát, evés nélkül, mert arra elfelejtettek neki időt adni, hogy esetleg csomagoljon egy szendvicset. Ennek a húszon akárhány órának is lehetne örülni, egy kis túlóra pénz okán, de a rendszer ki van azért találva. Ha annyit dolgozik az ember egy nap, hogy túlórát kellene fizetni, akkor a szabadnapjára átvezetik a többlet órákat és már meg is van oldva a helyzet. A fizetési papíron természetesen, nyoma sincs az éjszaka végzett munkának.

Szóval hűen az állapotokhoz, még éjfélkor sem tudták megmondani, hogy kb. mikor végzünk. Fél kettőkor jött a csomagoló vezetője és nekünk magyaroknak megköszönte az aznapi munkát. Egy kis séta következett, a skót prérin, az éjszakában... Már út közben azt találgattuk, hogy miért csak minket küldtek haza?! Nem is volt nehéz kitalálni, csupán nem akartuk elhinni. Kettőkor amikor visszaértünk a farmra, megnéztük a kiírás és természetesen mindenki ki van írva AZNAPRA hajnal öttől szedésre. Mondtam a többieknek, hogy miután kezdem kiismerni a rendszert, valószínűsítem, hogy reggel kimegyünk és már küldenek is haza, hogy jaj ti dolgoztatok éjjel. Ezért én el is döntöttem, hogy bojkottálom a melót mára. Reggel András nem adta fel a noszogatásomat és csak kirimánkodott az ágyból. Kimentünk egy-két óra alvás után és már kezdtük is a szedést. A kedvünk határtalan volt, a hozzáállásunk példaértékú, és a sebességünk valami követhetetlen. :) Megkaptuk a sorainkat, majd egy óra múlva jöttek Andrásért, hogy már 39 órája van a héten, (40 fölött kötelesek túlórabért fizetni) úgyhogy mára, meg a hétre ennyi. Ezt így meg is mondják, nem titok, mocskos csaló simlisek vagyunk te meg szopni fogsz. Ez a hozzáállás, nyilvánosan. Amikor átjött András az én soromba és mindezt közölte velem, az eper is megfagyott a kezemben, majd mikor azt leejtettem a földre a meglepettségtől, már nyugtáztam, hogy ez volt az utolsó, amit ma leszedtem. Egy jó pár percet álldogáltam még a sorban, kergetve a reakcióidőmet a gondolataim után, majd azon kezdtem, gondolkodni, hogy mit is mondok a román supervisornak. (akit az elmondása alapján Jan, azért kiüt majd a távozás előtt) :) Először az jutott eszembe, és ezt tűnt a leginkább találónak, hogy megmondom, hogy nekem ez az óraszám már elég a hétre, kösz, csá. Aztán végül megelégedtem azzal, hogy elmondtam, hogy ez így nem pont okés, hogy éjjel kettőig tolom, aztán meg reggel ötkor legyek fitt. Tehát leléptem és, mint később kiderült rendkívül jól tettem, mert a többieket is küldték kb. egy óra múlva. Ezek után, meg hogy egy lengyel gyerekkel jól elkárogtuk magunkat a helyzettel kapcsolatban, fogtam magam és alukáltam egy egészségeset.

Délután már úgy ébredtem, hogy Jant előkerítem és megtudom mit is tudott meg. Kicsit izgultam mert, egyértelmű volt, hogy tegnap csúnyán kiverhette a balhét a managgernél, mert este ott fucking Janozott a csomagolóban a górékánk. Egyszer aztán megláttam mászkálni Jant a placcon és kiszaladtam informálódni. Úgy fest a helyzet hogy ő már valószínű jövőhéttől kezd az új helyen, ahol az elmondásai alapján vannak még szabad helyek. Tehát talán egy kis esélyünk van kijutni ebből a süllyesztőből, bár ebben csak akkor bízom ha már ott vagyunk. Holnap szintén szabadnap, hiszen a héten már annyi órát dolgoztunk, hogy uram ég... Megyünk is Dundeeba újabb szálakat indítani a leendő munkahelyünk megtalálása érdekében. A kedvünket mindezek ellenére inkább mókás mint bosszankodós. Remélem otthon ennél jobb a helyzet, bár megint kezdem azt hinni, hogy bombatámadás érte a hazámat és csak a Pesti út maradt épen.

Az újdonság szele

Rendkívüli napokon vagyunk túl. Még most is sikerült, újabb munkamenetekkel megismerkednünk. Az egyik nap, a szedés után, engem még elhívott a góré egy másik lengyel gyerekkel permetezni a gyomot az eper alatt. Rémesen egyszerű feladat, egy nem kis méretű permetezőből jön a spricc, a fiúkáknak meg oda kell tartani a gaznak, a cső végén kialakított tölcsér szerű képződményt. Ja és sétálni közben. Lehet mellé mantrákat dúdolászni, főleg ha az ember társa kimeríti angol tudását annyiban, hogy fél óránként dob egy ilyet: Good work? Ezek a feladatok fekszenek, de sajnos nem sokat kapunk ezekből, helyesebben a többiek semennyit, csupán én vagyok néha abban a kiváltságos helyzetben, hogy vállalhassam ezeket az álom munkákat. Azért a többieknek is jutott egy új munkafázis, nem mintha egy percig is tudtunk volna örülni neki. Következő a tennivaló: Azokba a zsákokba, amelyeket láthattatok a fényképen, egy arra kialakított szerszámmal kell belenyomkodni a palántákat. Igazán kellemes feladatnak gondolnám mindezt, abban az esetben, ha nem zuhogna közben egész nap az eső a nyakamba, mint azt tegnap tette, vagy ha nem a fagyott palánta kösziklává dermedt gyökerét kellene hajtogatni, hogy beleférjen a zsákba. A lázadásom, amely arra irányult, hogy ugyan kapcsolják már ki az esőztetőt, amíg palántázgatunk, süket fülekre talált, az aktuális supervisor néninél. A managgert kellett megvárni, hogy kikapcsolja a rendszert. Nem olyan egyszerű ám ez, kellene hozzá a 60-as IQ. Mára ugyanez jutott, csak már napsütésben, de ez sajnos nem változtat a palánta állapotán.  Holnap viszont nem dolgozunk és mielőtt megfordulna a fejekben, hogy persze, mert pünkösd van, elmondom, hogy a fél banda azért dolgozik. (lehet, hogy búcsúzáskor egy munkavédelmist azért rászabadítok a helyszínre) Pontosan nem tudom, hogy működnek itt a dolgok, de gyanítom, hogy Dundeeban minden zárva lesz, így hát kaptunk egy napot amikor didereghetünk a leheletünk tiszta látszatának háttért biztosító lakókocsiban. ÁÁÁÁ, nincs gond a fűtéssel... :) A körülmények ellenére, a helyenként kimagasló humorral megáldott társaságunk jól elszórakoztatja egymást. Janról, rég esett szó. Igen tanulékony fickó, már magyarul mondja a számokat, hogy kinek melyik sorba kell menni a szedésnél, és más szavakat is oda-oda mondogat időnként. Nem tudom, honnan tanulja mert, mi nem tanítottuk. Vele tényleg jól ki lehet jönni, meg van még egy pár ember, leginkább a lázongó fajtából, akik jó arcok. A román gépek szinte teljesen külön kolóniát alkotnak.

Munkakeresésben kissé alulmúljuk az önmagunknak állított mércét. Tegnap például délután négykor lefeküdtem aludni és arra eszméltem reggel 5-kor, hogy kelni kell. András jobban bírta, még nyolc körül átpillantottam az ágy másik oldalára és láttam, hogy nézegeti a melókat, majd fél óra múlva azt látom, hogy a képernyőkímélőt nézi. (csukott szemmel) Legutóbb amikor Dundeeban voltunk, megálltunk egy alternatív orvoslással, foglalkozó üzlet előtt, egy plázában. Gondoltam odaadom az önéletrajzomat, de hosszú percekig nem jött ki senki, így hát letettem az asztalra. Reményeim szerint az a hívás amit sajnos, nem vettem észre pénteken, talán onnan jött. Örülnék neki ha újra hívnának, és onnan hívnának. Gondoltam rá hogy visszahívom, de aznap már késő volt azóta meg hétvége, meg ünnep van, és egyébként sem mondhatom el, hogy nincs bennem egy parányi félsz sem, egy esetleges angolul folytatott telefonbeszélgetéssel kapcsolatban. Erősebb túlzással mondhatom, Andrással rettegünk az első telefonhívástól. Bár szívesen kapnám fel egy állásajánlatra.

Ó csodás káröröm!

Igazi örömhírrel fogadtak ma a többiek. Jómagam a csomagolóhoz lettem kirendelve pakolászni, mindaddig a többiek gazoltak az epresben. A managger vitt el kocsival és láttam a papírt amin rajta van, hogy ki hány órát dolgozott a héten és sárgával ki volt jelölve azoknak a neve akit idő előtt haza kell küldeni mert túl sok lenne az órája. Ezt a szemem láttára adta át a román supervisornak és mondta el az instrukciókat. Vagy nagyon nem érdekelte, (ez a valószínűbb) vagy teljesen hülyének néz, hogy nem vágom, hogy mit tartalmaz a papír. Szóval elég jó munkát kaptam, mert teljesen egyedül voltam a csomagolós területen. Amikor visszahozott a góré, még be kellett állnom gazolni, és akkor mondták a srácok az örömhírt. Összehívtak mindenkit amíg, távol voltam és befagyasztották az ASDA-ba menő járatot, (ma délután ment volna) mert az egyik (mondanom sem kell román) csaj lopott az ASDA-ból, (ismét mondanom sem kell) egy üveg vodkát. Be is mutatták mindenkinek a jó képességű kis-hölgyet akit meg lehet lincselni, amiért senki nem mehet miatta az ASDA-ba. Gondolom már kitaláltátok, hogy a hideg szeles időben az okozta a melegséget és a boldogságot bennem, hogy ma délután ujra bekanyarodik a futár a 23-mas karaván elé, és ez még inkább irigységgel tölti majd el a taxira valót számoló románokat. Jaj, de kellemes érzés. :)

Délben végeztünk a munkával, úgyhogy megintcsak van időnk, valami kimerítőbb munkát keresni nem habozok megtenni, úgyhogy bye-bye a következő bejegyzésik.

Ui.: Ígértem egy képet a mi csodálatos Sandránkról, így sikerült:

Nem szerencsés vele konfrontálódni, még a végén ráül az emberre... :)

Reload

Eltelt egy pár nap, mióta utoljára írtam. Nem mondanám, hogy feszültségmentes napok voltak. Egyre inkább kezdett bosszús lenni a hangulat a karavánunkban, már odáig eljutottunk, hogy elkezdjünk adatokat gyűjteni eme mocskos rendszer bebuktatásához. Ezalatt a munkanapjainkon is meglátszott rajtunk, hogy nem teljesen vagyunk elégedettek az itteni dolgokkal. Bizonyos időközönként, más-más emberből pattant ki a "na most már elég legyen" indulat. Egymást nyugtatgattuk, hogy ne akadjunk ki, hanem szépen csendben gyűjtsük az adatokat a farmmal szemben. Nehéz volt az indulatokkal bánni, leginkább nekem, mert én vagyok az a csapatból aki el tudja mondani, ha valami problémája van. Persze megtörtént, hogy a managger kihúzta a gyufát, amikor vittem leadni az epret és mielőtt lescannelték volna elkezdett csemegézni belőle. Ezt nem bírtam megállni szó nélkül, de kerülve a komolyabb konfliktust, csupán felhívtam rá a figyelmét, hogy az az én eprem. Furcsán nézett, nem nagyon mer itt senki beszólogatni neki. Szóval, mikor már végképp "tűkön táncolt a lufi" rájöttünk, hogy az igazi probléma velünk van, mert meg kellene tanulni értelmezni a fizetési papírt és máris kiderülne, hogy ha kevesebbet keresünk a teljesítménnyel, mint amennyi a minimál órabér lenne, akkor feltöltik a fizetést a minimál órabérre. Így már messze nem annyira rossz a helyzet. Ez sem jelenti azt, hogy eleget fogunk keresni, mert nem túl sok órát dolgozunk, viszont 800-900 font körül összejönni látszik egy hónapban. Ez onnan nézve, ahol ti ültök, azért nem olyan rossz pénz.

Az utóbbi napokban túlzottan sok szabadidőnk volt, de ebből azt is leszűrtük, hogy ez azért van, mert nem akarnak többet dolgoztatni 40 óránál egy héten mert akkor túlórát kellene fizetni. A szabadidőnket annak szenteltük, hogy bemenjünk Dundeeba, immár nem elhagyva a fényképezőt, egy kis munka keresés, városnézés és mint utóbb kiderült egy kis vásárlás céljából is. Ez annyi tesz, hogy amint visszajött a tradicionális Skót időjárás, (nem kellett rá sokat várni) és megéreztem, hogy folyik be a cipőmön a víz, muszáj voltam venni egy csodálatos Lonsdale cipőt, és kifizetni érte 20 fontot. Ha már ilyen helyen voltunk vettem egy széldzsekit is. (8 font, vicc) Elmentünk egy jobcenterbe, ahol lehetett egy automatán válogatni a munkák közül és azok részleteit helyben kinyomtatni. Ez valójában a munkaügyi központnak felel meg. Amikor megkérdeztem, hogy ki tudják-e nyomtatni az önéletrajzainkat, átküldtek egy másik helyre, pár sarokkal odébb, hogy majd ott segítenek. Fogalmunk sem volt, hogy hova megyünk de mentünk. Már nem tudom a hely nevét, de a lényege annyi, hogy bemegy az ember kitölt egy papírt (ki vagyok meg ilyesmi) és le lehet ülni számítógépekhez és ott megírni az önéletrajzot, bemutatkozó levelet és ki is lehet nyomtatni. Itt újra szembesültünk a végtelenül szimpatikus skót mentalitással. Egy hölgy rendkívüli szívélyességgel, végignézte az irományainkat és átformálta, hogy még vonzóbb legyen. Mindezt zárás előtt 10 percel. Nem a pofákat vágta, hanem azon gondolkodott, hogy lehetne még ütősebb pl. a bemutatkozó levelem. Azt is említette, hogy akár minden egyes állásinterjú előtt bemehetünk és segít felkészülni ilyen szempontból. Mondanom sem kell, hogy a tizen-huszon mennyiségű nyomtatványainkért nem kellett fizetnünk egy pennyt sem. Tehát újra megcsapott mindkettőnket az a légkör amiért jöttünk, és amit a farmon nem nagyon lehet tapasztalni. Mint már utaltam rá, nem kóborolt el ezúttal a fényképezőnk, így hát íme egy pár villanás abból, amit felfogott a lencse:

Egy igen szép múzeum, belül nem tudom mi lehet.

Még alig láttunk valamit Skóciából de az építészet remeklése egy templomon át is visszatükröződik.

Az ilyesmi hirtelen elfeledteti a gondokat az emberrel az utcán sétálva. Márpedig manók vannak!

S íme András, amint sárkányt szelídít.

Ma ismét újabb munkafázissal ismerkedtünk. A csomagolóba vittek át, ahol ki kellett mérni az adott mennyiséget az eperből és már rakni is a futószalagra. Ez idáig a leginkább nekem való feladat de sajnos ezt csak délelőtt csinálhattuk, utána még maradt egy kis szedés. Holnapra megint csomagolás van kiírva, remélem az óraszámmal sem fukarkodnak majd. Mindent összevetve holnap újratöltve, mégsem teljesen elégedetten indulunk munkába, azért a "kis" pénzért. Most pedig legyetek kedvesek és engedjetek utamra, mert vár az újabb ASDA rendelés, merthogy befarolt ám a napokban a szállítmányunk, ( Itt is hagyott véletlenül, vagy 5 fontnyi pácol, meg darált húst a futár, András jól járt) tehát gördülékenyen működik a rendszer. A többi népek meg csak gyalogoljanak, meg buszozgassanak vásárlás céljából, ahogy akarnak! (még szólni sem kell, hogy akarunk-e menni) :)

...and the end

Újra eltelt két nap, meg egy fél és egyesek már lázadoznak, hogy mi ez a rémületes pangás a bejegyzéseimben. Ez lenne a követendő példa! :)
Ott hagytuk abba, hogy mentünk tapeselni tegnapelőtt. Ahogy gyanítottam, ez a pántszalagokkal való játszadozást jelenti. Reggel egy kisbusszal elvittek minket, az eddig még nem látott másik helyszínre. Itt még kezdeti stádiumban van az eper, ami annyit tesz, hogy éppen kikukucskálnak az eperlevelek a zsákokból. Ezek a zsákok, egy idős román bácsi kókány hegesztési munkáján fekszenek. A feladatunk az volt, hogy a betonvas szerkezetből kiálló kis tíz centis darabra, kifeszítsük a pántot, majd egy pántológéppel rögzítsük azt. A mai bejegyzés, terv szerint több ponton fog olyan részeket tartalmazni, amely rámutat, arra miként is képzelik el errefelé, az elvárások valamint a munkáltató által nyújtott semmi közti "párhuzamot", vagy éppen a munkavállalóhoz való hozzáállást. Álljon itt az első: Az ugye alapvető, hogy nem adunk munkavédelmi kesztyűt egy olyan munkához, ami arról szól, hogy izomból húzni kell egy 1 centi széles, "emberi erőtől el nem szakadó" 1mm vastagságú műanyag szalagot, ami szanaszét vágja az ember kezét. Azt pedig szintén jobban tesszük ha megszokjuk, hogy a "kimagasló minőségi munka" eredményeként amint, feszíti az ember a pántot, bele kell kalkulálni, hogy letörik az a bizonyos 10 centis vasdarab, és az már zsákbamacska, hogy ahogy húzza az ember maga felé, hol is fogja eltalálni. Egy páros egy négy órás munkanap alatt 3-4 repülő vasdarabbal kell találkozzon. (Massa is elrettenne a szitutól). András kapott is egy szépet a kezére. Szerencsére engem kimentett atyánk az elrettentő helyzetből. Én külön feladatot kaptam: ahol beszakadt a fél sor, a minőségi munka folytán, azt kellett lepakolnom, hogy a bácsi újra próbálkozhasson. Ez a munka leginkább sétálgatással járt, mert igen nagy területről van szó. Így történt, hogy alkalmam nyílt egy-két Kispál nótát reptetni a skót szellővel. Tehát megint muti munka volt, délben már itthon is voltunk. Délután páros ping-pong meccseket rendeztünk, végre András is átmerészkedett a ping-pongdába. Este 8 körül még megnéztük a másnapi kiírást, amely a másnap reggel 5 órai kezdésről tájékoztatott.

Reggel hamar kiderült, hogy valami félretájékoztatásban van részünk, mert 4:30-kor már indult mindenki szedni. Bementünk a közös helységbe és ekkorra már az volt bent kiírva, hogy kezdés 4:30. Tehát nem elég ha este nyolckor megnézi az ember a kiírást, mert lehet, hogy úgy tartja kedvük, hogy este 11-kor változtatnak, de hajnal négykor azért már álljon kint az ember. Mostanra egyébként egyértelművé vált, hogy a magyar csapat tájékoztatása, bármilyen szinten nyugodtan elhanyagolható az itt jelenlévők számára. Szóval a kis hacacáré ellenére, villám léptekkel keveredtünk ki a fóliákhoz. 11:45-ig szedtünk, iszonyatos melegben. Skóciában tegnapelőtt hőségriadó volt, mert átléptük a 20-25 fokot. Nem vicc! Tegnapra azonban már tényleg erősödött a meleg és a fóliában szerintem 50 fok is volt. Délután háromig szünet volt majd újrakezdtük este 20:30-ig. Nap közben aki alul teljesített azt hazaküldték, közülünk megint mennie kellett a két srácnak, akinek a múltkor is, ennek eredményeként legközelebb amikor mi szedünk ők bagselnek. Első lázadásomról is tanúbizonyságot tettem, miután megpillantottam egy román csávót kb. 10 kosárral a kocsiján, annak ellenére, hogy minden reggel elmondják, hogy aki 5-nél többet visz egyszerre az aznapra befejezte a melót. Szóval a csávó rohan a 10 kosárral én meg jó hangosan utána szóltam hogy: Öt kosár mi?! Király vagy. És úgy is nézett vissza, hogy látszott rajta, hogy ő most ettől király. Andrással szóltunk Jannak, hogy ez nem éppen fair, de azt mondta, hogy ő nem tud mit tenni, mert a mert a sokat emlegetett, román csávó a góré. Aztán mikor szünetben újra összekeveredtünk Jannal és felfigyelt a picsa szóra (mert ezt érti, meg azt, hogy gyere baszni a kukoricásba) :), amint Andrással elemeztük a helyzetet, elmondtam neki, hogy így engem sem érdekel, a következő körben 20 kosárral fogok menni. Ezt megelőzendő, meg hogy utána hazaküldjenek, Jan szólt az üggyel kapcsolatban és rögtön lehetett mindenkinek 7 tálcát vinni. A végeredmény 61 font, ami nem lenne rossz, csak ha utánaszámoltok és lebontjátok órára, akkor nem jön ki a 6 fontos órabér, ami a minimálbér. Ezt onnan is tudtuk meg mert tegnap megjött az összesítő és kiderült belőle, hogy annyit kerestünk, amennyi ki volt írva a nevek mellett és nem többet. A szállást levonva 129 font volt a heti fizetésem, ezzel jómagam vezetem a magyar teamet. Összességében mindez elegendő volt, hogy meghozzuk Andrással a döntést amely engedélyezte, hogy a fent megtekinthető címet kapja a bejegyzés. Mostantól intenzív munkakeresésbe kezdünk és amint megjön az adókártya és van hova, már lépünk is. Este 10-kor még kiírták, hogy szerveznek egy utat Dundeeba, az ASDA-ba 10:30-ra. Komoly esélyünk volt, hogy mehessünk. Igazából románokkal volt teli, talán nem is vágytam volna menni velük, csak a hűtőnk nem automata újratöltős... No de lassan megajándékozom magam a jég hátán is megélő titulussal, mert összeszedtem ismereteimet, majd kis keresgélés, meg egy kis logika segítségével megtaláltam az ASDA házhoz szállítós oldalát, beregisztráltam a lakókocsinkat (mert még azt is belehetett) és leadtuk a rendelést. Hétfőn este jön az áru, alig várom a román arcokat, ahogy megjelenik az ASDA kocsija a lakókocsink előtt és talán 5 lépést is kell majd tennem a cuccért. HÁHÁHÁ 10-es IQ-val ilyet nem lenne egyszerű megszervezni. Szóval a távozásunk igen valószínű, a módja még képlékeny. Volt egy ötletem, amit András finomított, miszerint amikor már tudunk hova menni, írunk egy felmondólevelet 3 példányban, amiben részletezzük az okokat (nem kell majd sokat gondolkodni rajta) és a harmadik példányt elküldjük a Concordiának. (Aki ezeket a farmmunkákat szervezi) Így talán nem kerülünk feketelistára a Concordiánál az idő előtti lelépés ellenére. (Zoli! Jó lenne ha privátban tudnánk beszélni róla, hogy mi a véleményed ezzel kapcsolatban.)

A fejlődés időszakában

Azzal indítanék amivel az előző bejegyzést befejeztem: Mindenek előtt szeretnénk megköszönni az otthon maradt kis "meditációs klubtagoknak" a közreműködést, melynek eredményeképpen, jóval kellemesebben érzi András a hátát. Mi is hasonló következtetésre jutottunk, (mondhatni ugyanarra) csupán a visszajelzés akadt el valahol félúton, hogy már nem kell fájnia mert érti, hogy mi az üzenet. Mondjuk hozzátartozik, hogy enyhén szólva nem tesz meg mindent az eredményes meditációért de ez esetben ugyanez rólam is elmondható. A helyzet végül így lett a legjobb, mert a háta nem fáj és még babérokat is lehet aratni, mert igazán hálásak vagyunk. :)

Ami az időnk eltöltését illeti, én még tegnapelőtt este lementem focizni az egyik magyar kollégával, :) meg két skót kis sráccal a pályájukra.(mint utóbb kiderült azt nekik építette oda apu) A kispályás foci ellenére a szituáció nem volt kispályás, mert igaz, hogy múltkoriban leírtam, hogy még füves is a pálya de az már látványosan ledöbbentett amikor sötétedni kezdet, (ez itt bőven 10 után történik) és az egyik gyerkőc gyorsan beszaladt a pálya melletti faházikóba és egy könnyed mozdulattal, dalolva felkattintotta a reflektorokat. Mi sem természetesebb... Amellett, hogy jó egy kicsit levezetni az izomlekötő bagselést, arra is jó ez a pár óra kikapcsolódás, hogy fejlesszem az angolomat. Többet tanulok tőlük két óra alatt mint a románoktól (akik minden szóba belezsúfolnak valahogy egy t, r, és d betűt) egy hét alatt. Ők tényleg segítenek, már csak azzal is, hogy őszinték. Ez abban is megnyilvánult, hogy egyikük, már nem bírta és miután csengő magyarságommal ejtegettem ki az angol szavakat a számon, majd megjegyeztem, hogy ő a kapus, a szó szoros értelmében fetrengett a röhögéstől a földön. Ebben az a jó, hogy rögtön visszajelzést kapok a kiejtés milyenségéről és nem mellékesen készséggel tanítanak meg új szavakat.

Tegnapra már újra átvette a munka a főszerepet az életünkben. Megint a zsákolás volt a munkának való. Ilyenkor a román gyerek is normálisabb, elvégre nincs szó teljesítményről, csupán órabérre nyomjuk. Mivel a folyamatot már mondhatni ismeritek, nem részletezem, milyen ívben reptettük a zsákokat. Sokkal inkább lehettek kíváncsiak az eredményre, már amennyiben vizuális adalékkal tudok ez ügyben szolgálni. És tudok:

Ez kell hozzá, hogy több mint 300 tonna epret termeljen a farm évente.

Tehát ezeket a zsákokat kellett oda lepakolnunk. Nem látszik a képen de a zsákok teteje több ponton be van vágva, hogy ott kinőhessen a palánta. Na ezek azok a pontok ahonnan származnak azok a föld darabok amit még zuhanyzás után este is törölgetünk a szemünkből. "Kiváltképp esőbarát tevékenység a bagselés." Már fél 11-re elfogytak a zsákok, így utána mondvacsinált feladatot kaptunk. Az előzőekben leszedett eprek után visszamaradt szárakat kellett lecsípkednünk. Azért mondom, hogy mondvacsinált feladat, mert délre (ami a munka végeztét jelentette) kb. 10 fóliában végeztünk és a fóliák száma jóval meghaladja ezt a számot.

A mai napon újra a szedésé volt a főszerep. Ellentétben a magyar társaimmal sikerült olyan sorra kerülnöm, hogy azon az egy soron leszedtem vagy 15-20 tálcányit és még nagyobb dobozba is kellett szedni mint tegnapelőtt. Szóval megkaptam mindent amit a többiektől elvett a jó Isten. András csupán úgy vélekedett, miután végzett a mellettem lévő sorral, hogy ő szerinte málnát szedett nem is epret. :) Sajnos a többi sor már nem volt ennyire kegyes hozzám. Ennek ellenére úgy vélem, eddig ma szedtem a legtöbbet, mindjárt át is megyek és jól megnézem az eredményeket. Kicsivel dél előtt kijött a managger és átnézette, hogy kinek mennyi tálcát scanneltek be eddig a supervisorok, és aki egy bizonyos szint alatt teljesített, azt aznapra hazaküldték. Két magyar srác is beleesett ebbe az intervallumba. Ilyen is van. Na most tényleg átmegyek megnézni az eredményeket aztán közlöm is...  ...úgy fest a dolog, hogy 38 font van a nevem mellett ezzel a magyar csapatot ma sikerül vezetnem de kirobbanó örömre ez sem ad okot, mert a listán elfoglalt helyezésem ugyanaz, mint tegnapelőtt. A ranglista vezetőjéé, ismét a háromszorosa az én eredményemnek. Kicsit még mindig érthetetlen a dolog de majd csak fény derül a kimagasló eredmények nyitjára, mert nekem sem esne rosszul a 100 font körüli összeg, ha megpillantanám a nevem mellett.

Holnapra a távolabbi munkahelyszínre vagyunk kiírva, a végzendő munka neve pedig: tapes. Ez gondolom a zsákokat határoló pántszalag kihúzgálását jelenti. Lassan közeleg a péntek és már tűkön ülve várjuk az összesítőt, hogy abból kisilabizáljuk a fizetési rendszer mikéntjét.

Ui.: Azon gondolkodtam, hogy mindenhol zárójelet használok gondolatjel helyett, s amint ezen tűnődtem bevillant, hogy a gondolatjel pont ugyanolyan mint a negatív jel. Ebből következően azt tudom tanácsolni mind önmagunknak, mind pedig mindnyájatoknak, hogy ne gondolkodjatok! Inkább teremtsetek és tapasztaljatok! :)