Prestoni körkép

Remélve, hogy már tűkön ültök a velem kapcsolatos információk okán, örömmel jelentem be, hogy az elmúlt időszak eseményei, mostanra újabb bejegyzéssé értek. Több ízben gondolkodtam, rajta, hogy vajon ez a kis üzenet pozitív, vagy negatív hangvételt sugalljon-e. Abban maradtam magammal, hogy nem állítok ilyen feltételeke, megpróbálom hűen mindkét oldalról megvilágítani a történteket.

Onnan kezdeném, hogy volt egy meghívásom múlt szombatra az engem Prestonba segítő magyar csapathoz. Miután már hetek óta beszédtéma volt az érkezésem, szerettek volna kicsit megismerkedni velem, mert nem is tudták, hogy ki az akit annyira várnak a személyemben. Fogtam is magam és átbaktattam a mindössze 20 percnyire lévő társak otthonába, ahol hamar, az italozgatásra és a sok mondanivalóra álltak be az ajkak. Vendéglátóim személyében olyan magyarokra bukkantam, akik ösztönből cáfolják a "külföldön a magyarnak a magyar a legnagyobb ellenséget" teóriát. Nem egy ordenáré partira kell gondolni, kicsivel tíz utánig tartott az egész és inkább az egymás kipuhatolása volt a jellemző mint az önfeledt őrjöngés. Mindent összevetve, váratlanul sok témában találtuk meg a közös hangot, leginkább az Andrissal. (ő az aki leszervezte nekem a melót) Mi sem igazolja ezt jobban, minthogy ma estére is meghívtak az otthonukba.

Gondolom a legnagyobb kíváncsisággal a munkával kapcsolatban vagytok. Első lépésben megnyugtatnék mindenkit, többek közt magamat is, hogy dolgozó ember vagyok. Kedden kaptam egy telefont, hogy 10-re mehetek melózni. Bementem és hipp-hopp be is állítottak melózni, rendkívüli szerencsém az volt, hogy pont aznap lépett ki két csávó a rekeszmosóból, így ezt a szegmensét tudhatom magaménak a csibefutamon. A feladat annyi, hogy a mocskos rekeszeket be kell tolni egy mosó gépbe, vagy  éppen kivenni onnan. Ettől könnyebb feladatot nem lehetett volna kapni, és az a kiváltságom is megvan, hogy csirkét sem látok egész nap, leszámítva egy két a rekeszekben visszamaradt szervet. Azért ez nem jelenti azt, hogy a meló könnyű volna, hisz 10-12 órát állni kell és a raklapszámra tologatott rekeszek is terhelőek a nap végére főként, hogy egy 40 perces szünet van egész nap és kész. Ami a negatívumot adja, hogy a vezetőség Pakisztáni. Jómagam azt hittem Indiaiak de sajnos nem. A különbség a két nemzet között az, hogy az egyikek a meditálósak a másikok meg a toronyba repkedősek. Tehát a pakisztáni jellemrajz szerint annyit szeretnék elmondani, hogy szerintem a cigányok nem Indiából hanem Pakisztánból származnak, csak az évszázadok során mérhetetlen fejlődésen mentek keresztül az anyaországbeliekhez képest. Remélem érzitek a kontrasztot. Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy akkor lehet valaki Pakisztáni, ha 40-es IQ alatt van, ebből a logikus gondolkodás nem haladja meg a 0,5 százalékot és a hangtartománya megüti az 1 milliárd decibelt. Az ilyeneket én "kifejezetten kedvelem". Igazából  hárman vagyunk a mosóban, egy magyar srác aki 5 hónapja tologatja itt a rekeszeket és egy kis főnök az "áldott nemzettől". Az ő szemszögét tekintve, nagyon fontos, hogy senki ne csináljon semmit önállóan, például ha úgy tartja kedvem, hogy üresjáratban összeszedem a szemetet akkor amint meglátja jön is az EÖÖ, (egy hét után leszűrve szerintem ez a nevem lehet az ő sajátos kiejtésében) hogy ne azt csináljam, majd elhív 5 méterrel odébb semmit csinálni és mint rendkívüli újdonságot kiadja a takarítási feladatot. Túl is vagyunk egy két konfliktuson, ami reményeim szerint kezelhető lesz, mert ők ezt az ordibálást messze nem annyira veszik komolyan mint mi. Amikor másodpercenként kb. 4 rekesz pakolására kívánt sarkallni és közben meglátta, hogy maradt egy kis szar a rekeszen úgy kelt ki magából, hogy meg kellett védenem magam és ez náluk csak úgy működik ha túlüvölti az ember. Tehát ő pakisztániul (merthogy az angol az olyan szinten megy neki, hogy: this yes, this no yes...) én meg magyarul edzettük hangszálainkat. (megnyertem) Annyi kellett hozzá, hogy: velem ne üvöltözzé' te kis...!!! Na azóta magában dünnyög inkább.

Egyébként tényleg sok magyar van és nem találkoztam olyannal aki paraszt lett volna, az első naptól kezdve úgy kezelnek mintha mindig is a csapat tagja lettem volna, ami azért jó érzéssel tölt el. Mondták, hogy vigyek haza nyugodtan csirkét de még nem mertem előhozakodni az én kis "titkommal" :)
A tavalyi évvel összevetve a szállásom 5 csillagos ahhoz képest, városban lakom. (5 perc gyalogra a központtól) Munka tekintetében pedig a szünettelenség rosszabb, meg hogy a ledolgozott idő és a pénz nincs arányban (bár ilyen tavaly is volt) de legalább fedél van a fejem felett és ha ezt nem is emeltem ki vannak olyan időszakok amikor csak azért tologatjuk a rekeszeket, (gyök kettővel) hogy a kamera lássa, hogy valamit csinálunk. Megint csak nagyon jó, hogy van normális netem, így tudom nézni a magyar tv-k nagy részét. Ami a legnagyobb plusz viszont hogy van társaság, míg tavaly csak négyen, most nagyon sokan vagyunk és egyre jobban kijövök az emberekkel a melóban, is a lakótársammal is, meg az Andrisék féle hétvégi társulattal is. Szóval egy kicsit úgy fest gyökeret lehet itt verni amennyiben nem szállok bele térdel, nekifutásból a paki kis góréba orrába.

Most ennyi legyen elég! Ha kíváncsiak vagytok valamire kérdezzétek meg! Talán egy kicsit több bejegyzést és így részletesebb képet kaphattok az ügyek folyásáról. Ha valakinek a hangom hiányzik akkor pedig skype: somamtd

Megint távol az otthontól

Szép jó napot kívánok mindenkinek! Buzdítanék mindenkit aktív blogolvasásra, minekutána van már benne tapasztalatok, hogy a későbbi stádiumban, milyen lehetőséget nyújtok ezt megtenni. Tehát megérkeztem. Manchesterben landoltam, ami elég kellemes látvány volt, azok után, hogy én még nem láttam olyan várost, aminek repülőről sem látni a végét. Kis tévelygés után már ott is voltam a vonatállomáson, irány Preston (egy fogorvosi rendelő szagú vonattal). Egy órácska vonatút és már meg is érkeztem, ekkor fél nyolc volt, tehát jó időt futottam. Már vártak is rám az állomáson és percek alatt az újdonsült lakhelyemen voltunk. Szállás?! Összehasonlítva egy lakókocsival, itt is négy szoba van,csak itt az emeleten. Egy sorházszerű része vagyunk, tehát házban lakom. Fürdő, káddal, nappali, tv nélkül, konyha. Szóval egy jókora ház, a méretekkel nincs gond, ami a probléma, hogy kb. üres. Na jó, van ágy, szekrény, mosógép, mikró, ilyenek de nincs pl. evőeszköz lábas.. semmi konyhai cucc... Valószínű az Andrásnak tavaly már jól bevált lekváros kenyér fogyasztás lesz egy darabig, ezt a jelenlegi anyagi helyzetem is szorgalmazza. Most még ketten vagyunk a házban mert a többi része felújítás alatt van, az én szobám is még festés szagú.

Reggel 10-re bementem a melóhelyre, sajnos a kontaktom nem volt bent, mert továbbképzésen van, de találkoztam az emberrel aki "interjúztat". Először elhajtott a portás, mondván ilyen nevű ember a földön sem létezik. Majd jött egy társulat és hallom, hogy ugyanazt az embert keresik és már oda is toppantam, hogy én is. Így már megértettük egymást. A társulat persze magyar volt, mint itt oly sokan. Az utcán császkálva hamar felfigyel az ember egy-két "faszom!", meg hasonlókra. No hát bementünk, volt egy adatlap amit ki kellett tölteni, majd jött az emberünk. A másik két srácot el is küldte, hogy nincs meló, de nem tudtak angolul, így hát tovább töltögettek. Mondjuk nekem is sírt, hogy nincs hely, meg nem tudja, hova rakjon be. Ez kicsit nem hangzott túl biztatóan. Aztán megkérdezte, hogy értek-e a számítógépekhez, én meg mondtam neki: mi több! Aztán azt mondta, hogy majd hívnak. Ezt egy bátor eltévelyedés követte a városban, - ami, később a lakótársamtól, aki Ricsi és max. 20 évesnek nézem, kiderült, hogy alaposan körülnéztem - röpke 3 óra.

Hazaértem, ebédeltem és üzembe helyeztem a netet. Van rendes net a házban 10 fontért, inkább belementem, minthogy hackerkedjek. Szóval skyposok előnyben.

Most ennyit, aztán ha van valami már rögzítem is, imádkozzatok, hogy még a héten felvételt nyerjek, mert az első heti fizetést bent tartják, az pedig jó lenne ha nem a jövő hét lenne, mert akkor a szállás kifizetéssel lesznek gondok. Bár a csávó rendesnek tűnt.

Egy várva várt üzenet

Szép napot kívánok minden kedves olvasónak, aki még nem adta fel a blogra való kattintás unalmas ismételgetését. Ami azt illeti kissé elhanyagolt állapotba került az oldalam, de talán most mindenkit tudok kárpótolni! A kezdeti elmaradások stádiumában azt találtam okként meghatározni, hogy szerencsés helyzetbe kerültem és oszlopos tagja lettem a csomagolóban a csapatnak. Ez azzal járt, hogy igen sok óraszámot gyűjtögettem, amely maga után vonzotta a rendkívül kevés szabadidőt. Ezek a hetek kellemesen de hamar elteltek, majd utána kissé befagyott bennem az ihlet, hogy mivel is örvendeztethetnélek meg titeket ezekben a sorokban. No de most (a sok unszolás hatására) megpróbálom kielégíteni a beszámolókra éhes szemeket. Valahol ott maradtatok le, hogy a magyar brigád hazautazott szünetet tartani és egy lengyel sráccal laktam ebben az időszakban. Ő kb. két héttel később haza is utazott de azóta is tartjuk a kapcsolatot és van egy meghívásom tőle a jövő évi foci EB-re. Szívesen kihasználnám, bár nem tudom a pénztárcám vagy az időm megengedi-e az ilyen kiruccanásokat. Majdhogynem egy napra esett amikor hazament és amikor András és Krisztián visszajöttek, így nem sok időt kellett egyedül töltenem. Kicsivel később csatlakozott András bátyja is, így egy újabb masszív négyes magyar brigádot tudhat magáénak a farm. Az időtöltésünk kimerül a meló, főzés-kaja, lakókocsiban való tespedésben, minekutána az időjárás nem éppen hívogatóan sodorja felénk a megszűnni nem akaró esőcseppjeit és csípős szellőit. Ezidáig a lakókocsi is hálás volt ha egy pizzasütéssel 10 fok körülire melegítettük a levegőt, de mára már beszereztünk különféle meleget adó elektromos szerkezeteket, melynek segítségével már pólósra fűtöttük a szobáinkat. A munka tekintetében annyi változás történt, hogy az eperszezon véget ért, így hát a fóliasátor költöztetés váltottal fel az eperrel való tevékenységeket. (zsákhordás, egész napos lapátolgatás, vasrudak húrcibálása...) Jómagam kaptam egy egy napos ízelítőt a krumplizásból is. A krumpliszedő gépben kell állni és kidobálni a köveket meg a nem oda való dolgokat a szalagról. Ez jó meló mert 12 órát lehet dolgozni és nem különösebben megerőltető, leszámítva, hogy kissé hideg van amikor egész nap egy helyben áll az ember a szabadban és, hogy utána folyton az az érzés, kerülget, hogy az álló lakókocsi mozgásban van. Mostanra már harminc fő alatti a delegáció aki a farmon dolgozik és egy hónap múlva már elérkezik az a pillanat amikor a magyarok lesznek többségben a farmon. Szóval mindenki hazamegy mi meg kitartóan nyomjuk (és most nagyon figyeljetek!!!) December 11-ig. Ha addig nem is dolgozunk, de aznap már magyar levegőt fogok szippantani. Aki Pesten lesz 12-én és napközben szabadidővel rendelkezik annak meg tudok ígérni egy találkát, mert szerintem estefelé fogok Gyöngyösre menni. Röviden mindezek, amiről be tudok számolni s veletek együtt reménykedek, hogy lesz még itt bejegyzés a hazaérkezésem előtt.

Stay vs party

Szép jó napot kívánok minden kedves blogolvasónak! Igazán régen találkoztunk ebben a formában, így hát most igyekszem bepótolni az eddigiekben elmaradt információ áradatot. Többek között az is hozzájárult, hogy eddig nem írtam, hogy nem szerettem volna hetente megváltoztatni álláspontomat, azzal kapcsolatban, hogy miként is képzelem el az erre az évre szánt jövőmet. A mai nappal viszont véglegessé vált, hogy itt maradok a farmon, amíg csak lehet, hacsak közben valami jövedelmezőbb munkát nem találok. Tehát miután beszéltem a vezetőséggel, hogy kezdjenek bele egy másik farmra való átvezetésembe a Concordia segítségével, és ezt meg is tették, kaptam egy írásos visszajelzést amiből kb. semmit nem értettem. Miközben ezeket a papírokat nyálazgattam közölték velem, hogy ha szeretnék akár Decemberig is maradhatok és mivel a fél farmot át kell költöztetni egy másik helyre munka is lesz bőven. (csak remélni merem, hogy ez így is van) Augusztus 23-án lejár a Concordiával kötött, erre a farmra vonatkozó szerződésem, tehát minden kellemetlen tényezőtől mentesen tudok dobbantani, ha valami nem stimmel. Mindezekből nyilvánvalóvá válik, hogy az év vége előtti hazaérkezésem meghiúsult. Ennek azért összességében örülni kell mert, legalább gyűlik a lóvé. A többiekkel kapcsolatban az a helyzet, hogy nem nagyon akarnak maradni, de András hazamegy egy kis időre és aztán visszajön és innen folytatja a munkakeresést. Jómagam is erőltetett menettel fogom a munkákat keresni. Megnyugtató, hogy nem időre kell munkát találni. Azon vagyok, hogy sikerüljön Dundeeban valami állandó melót találni. Ennek igen sok előnye lenne, egy jobb fizetés, tudnék nyelviskolába járni és hasonlók.
Ami a farméletet illeti továbbra is sikerül élményekben gazdagan eltölteni az időnket és egyre inkább tágítani a szórakozási lehetőségek tárházát. Nemrégiben voltunk például Dundeeban partizni. Igazán érdekesen alakult az este. Amint megláttuk, hogy a következő nap nem kell menni dolgozni, már tudtuk, hogy semmi nem állíthat meg, amikor már régen a parti szelén utazunk. Azon nyomban törtek be a sörös doboz tetők. Már felkészültek voltunk ilyen szempontból, mert előtte egy pár nappal is akartunk már menni csak, az egy parti mentes hétköznap volt, így jobbnak láttuk halasztani a mulatozást. Tehát mindent megtettünk a birtokunkban lévő sörmennyiség eltüntetése érdekében, majd hívtunk egy taxit és olyan 11 és éjfél között már Dundeeban is voltunk. Hamar a szórakozóhelyek közelébe keveredtünk, majd ott hosszas fontolgatás után úgy döntöttünk, hogy még menjünk el egy pubba, aztán bevesszük a választott mókakörnyezetet. Így is tettünk, 1 órakor, amikor a pub zárt, tértünk át a partiba, akkor még nem tudva, hogy Dundeeban minden szórakozóhely bezár kettőkor. Mondhatni tapasztalatszerzésre volt igazán jó ez az este a skót éjszakával kapcsolatban.

Tovább erősödnek a lengyel magyar szálak a farmon, ezt egy-két esti, kellemes hangulatban eltöltött ping-pong parti szorgalmazza leginkább. Az egyik legkedvesebb lengyel munkatársunk, úgy 3 hete hagyta el a farmot és a napokban tért vissza. Mivel nem volt helye hol lakni, gyorsan be is fogadtuk. 20 éves és Areknak hívják. Még csak 2 napja lakik itt, így legalább lesz társaságom, amikor a többiek hazamennek és az angol tudása is fejlettebb az enyémnél, így sokat tudok tanulni tőle. Ezen kívül még jó fej is úgyhogy, nagy reményeket támasztok azzal kapcsolatban, hogy jó döntést hoztunk, amikor helyet adtunk neki a kétségtelenül legjobb lakókocsiban a farmon. Az élet is felpezsdült itt rögtön az érkeztével, mert okos gyerek révén 200 doboz cigivel érkezett otthonról és mivel ő nem dohányzik, már ki is találhattátok, hogy mindez eladásra van szánva. Ami még említésre méltó, hogy van a golfpálya mellett egy felfújható csocsóasztal, amiben mi magunk játszhatjuk a bábúk szerepét, ezt teszteltük a múlt héten, egy kellemes lengyel-magyar össznépi játékkal. Tehát az élet zajlik, a munka folyik, a pénz továbbra sem árad ömlesztve, de csüggedni nem érdemes.

Munkából vakáció

Már itt is egy újabb bejegyzés. Tudom nem lehet könnyű ilyen sokat várni rá de talán pont így válik igazán szórakoztatóvá, mindaz amit leírok. Tehát ezzel a várakozással díszítitek meg a tortámat, azzal a bizonyos habbal. Apropó torta meg ilyenek... (és akkor bele is vághatunk az izgalmakba)  Ezen a fórumon is szeretném megköszönni a szülinapi köszöntőket, mindegyik pont ugyanannyira nagyon jól esett, talán a tiéd, aki most olvasod ezeket a sorokat, igen a tiéd mégiscsak az összesnél kellemesebb érzésekkel örvendeztetett meg.
Visszatekintve az elmúlt időszakra, gyorsan összefoglalva a szülinapomig eltelt időszakot, annyit mondhatok, hogy a zsákhordás utolsó fázisát éltük meg. Mondhatni hősként és mérhetetlen odaadással adtuk át a múltnak ezt a tevékenységet. Ezalatt újabb kapcsolatok szövődtek a sorok között, ugyancsak leginkább lengyel pajtásokat szereztünk. Aztán valahogy úgy alakult, hogy éppen a szülinapom kapott offos jelzőt a munkarendet bemutatni tetsző listán, így máris tervek szövődtek a lehetőség kihasználását illetően. Komolyabb aktivitásról azért nem esett szó, mindössze Krisztián nevezetű "élettársunk" gondolta úgy, már sokadszor, hogy az ilyen napokat minél távolabb kellene töltenünk a lakókocsinktól, mely ötletet jómagam is egyre inkább szorgalmaztam. Mivel ezzel az érzéssel így kettesben egyedül is maradtunk, megterveztük, hogy elmegyünk a már elméletben régen feltérképezett glamisi  kastélyba. Majd eljött a reggel s már neki is vágtunk a nagy utazásnak. 8 körül már Dundeeban is voltunk, majd egy könnyed reggeli, után az előre gondosan lejegyzetelt első úti célhoz igyekeztünk. Nem más volt ez, mint a Forfar nevezetű kisvárosba tartó busz megállója. Ez a hely nem csupán az első úti cél, de az első eltévesztett úti cél is volt egyben. Többszöri különféle egyénektől történő kérdezősködés után a mai napig sem tudjuk, hogy az a busz amivel akartunk menni, az ott és akkor kellett volna, hogy megálljon ahol vártuk vagy egyáltalán létezik-e. Tehát már apró késéssel folytattuk utunkat, amelybe mindez idő szempontjából, nem mondhatnám, hogy vígan belefért. Kénytelenek voltunk változtatni a taktikán és egy jól bevált módszert alkalmazni. Elmentünk az úgynevezett nagy buszmegállóba és megkérdeztük az információs pultnál a nénit, hogy melyik buszra szálljunk azzal a tervel amely a tarsolyunkban van. Ez bevált. 10:29-kor már Forfarban is voltunk csupán annyi problémát hordozott magában, hogy 10:28-kor elment a busz, amivel Glamisba szerettünk volna eljutni s a következő röpke két óra múlva koptatta ugyanitt az aszfaltot. Egy hirtelen átsuhanó választási lehetőségből, miszerint elindulunk gyalog vagy iszunk valahol egy sört, csaptunk le szinte egyszerre a kézenfekvőbbre. Irány az első pub és már a bárpultnál is ültünk, hideg sörünket kortyolgatva (kabátban) és bólogattunk szánakozva, mily nehéz sorsú is a pultos kislány, hiszen a görögországi vakációja messze nem volt olyan kellemes, mint az 5 hetes Amerikát körbejáró útja. Nem pont egy szinten vannak a problémáink. No de amikor már kilyukadtunk oda, hogy igenis egy szülinapos támasztja a pultot, igen kellemes meglepetéssel rukkolt elő a hölgy, miszerint 1 pennyért választhatok bármit az italok közül. Minek utána, némi ismerethiányban szenvedtem az italok 80 százalékát illetően, így hagyatkoztam a hölgy ízlésére s már a pulton is volt két kis pohárka, minden erőszaktól, kellemetlen mellékíztől és alkoholra hajazó foszlánytól mentes, édeskés zamatú mennyei Whisky. Szóval két óra múlva mikor a busz megérkezett, sokkal inkább voltunk elfoglalva az emésztőrendszerünk azon végének gyakori kielégítésével, amelyhez normál esetben (mint ez is) nem emelgetjük a poharat. 10-20 perc és már a kastély aurájának önmagunkéval való összemosása volt az általános jelenség. A látvány igazán elragadó volt, pillanatok alatt átérezte az ember a századokon átívelő megannyi tapasztalatát minden egyes kődarabnak. Hamar be is mentünk ahol már, inkább sikeresek voltunk az időben érkezés szempontjából, hiszen kettő perccel az érkezésünk után már be is tudtunk menni az első turistacsoporttal és egy magyar nyelvű leírással a kezünkben, amellyel a vendégvárók kedveskedtek nekünk. Sajnos a leírás nem tért ki kellő odafigyeléssel a kastélyt tulajdonló család, az Egyesült Királyság társadalmába való beillesztésére, vagy talán az a csodás whisky mosta el az erről szóló sorokat, de azért az egyértelművé vált, hogy a mindenkori királyság de még inkább a skót uralkodó réteg igen kiemelkedő helyén jártunk. Sajnálatos módon nem engedtek a kastélyon belül fényképezni. Mondanom sem kell, hogy tátott szájjal jártuk végig az elegancia legmagasabb fokát magában hordozó szobákat, a felejthetetlen ebédlőtől az izgalmas hálószobákon át a biliárdszalonig. Ez az amit nem igazán lehet ragozni, hiszen a látvány, vagy annak az emléke, minden szót leblokkol az emberben, nehogy akár egy betűvel is csorbítsa annak magasztos mivoltát. Jómagam a Krisztussal és apostolaival díszített teremben varázsolódtam el leginkább, ahol már-már úgy érezte magát az ember, hogy könnyebb lenne levitálni, mint a földön járni, míg Krisztián a kézműves alkotásoktól tudott csak nehezen elszabadulni, minden egyes terem megcsodálása után. 50 perc alatt átjártuk, becslésünk szerint a kastély olyan 5-10 százalékát, majd a kertet és a kastély környékét, már szabadon járhattuk be. Ezek eredményeként számos remek fotót készítettünk amelyeket most ti is megtekinthettek. Aki pedig érdeklődik afelől, hogy vajon mit láthattunk bent az talán lelhet néhány fotóra a következő címen: http://www.glamis-castle.co.uk/

Jöttök velem kastély látogatóba?

Ebből választhattam 1 pennyért

Az egyetlen kép, amit lopva tudtam fényképezni odabent

A kastély páros

Egy kényelmes várvédő

Öt órakor már hazafelé vettük az irányt. Azért Forfarban még megtiszteltük azt a bizonyos pubot, aztán irány Dundee. Itt már csak a Tescot tiszteltük meg, ahol találkoztunk két éppen hazarepülni igyekvő lengyel kollégával, akik nem voltak restek elárulni, hogy a Farmon most készül az első olyan parti, amely minden nációt magában kíván foglalni. Hipp-hopp már a farmon is voltunk és a társak, segítségének köszönhetően, lassacskán igen kevesen maradtak, akik nem tudták, hogy van egy szülinaposunk is. Igazán remek hangulatú kis buli kerekedett, amelyben már András is részt vett. Ettünk, ittunk mulatoztunk hajnalig. Másnap az emberek nagy része 8-kor már kezdte a melót, na ez rám nem vonatkozott mert 12-kor sikerült kikászálódni az ágyból. Délután pedig még ajándékot is kaptam, két lett kislánytól akikkel nem eléggé, de azért annyira sikerült összemelegedni, hogy kaptam szülinapi ajándékot egy focilabda formájában. Tegnap le is teszteltük a labdát, a hajdanán már említett focipályán majd, úgy döntöttünk, hogy egy sört megiszunk a golfpályán, (amelyről András készített egy pár képet, most ezeket is megnézhetitek) amelyből persze nem egy lett, hanem pont annyi, hogy hárman hazajöjjünk egy a farmról engedély nélkül eltulajdonított szinte gyermek kerékpárral. Ma reggel viszont már én is csatasorban voltam amikor a mostanában, kizárólag magyaroknak kiadott, gyomlálást végeztük. Ez igazán kellemes feladat volt, több okból kifolyólag, hiszen alig kapnak manapság az emberek munkát a farmon, mert a rossz idő miatt jelenleg igencsak silány az epermennyiség, így mi szerencsések vagyunk mert legalább van munkánk. A másik, hogy supervisor nélkül múlathattuk a napjainkat, így a szünetek is megnyúltak egy kicsikét. Mára viszont befejeztük ezt is, holnap pedig szabadnaposak vagyunk, aztán majd meglátjuk. Majd leírom.

Ilyen kis tavacska kb. 5 van a golfpályán, ahol horgászni is lehet.

Ebben gurultak le azok a bizonyos sörök

A bejegyzések sűrűségétől, az korszakalkotó elosztórendszerig

Majd elfelejtettem, hogy van egy blogom, amelyet karakterekre éhes szempárok vizslatnak s az újabb sorok hiányában talán, megannyi képzelgés születik, melyeket ideje eloszlatnom. Na jó nem feledkeztem meg a sokat ígérő blogomról, csupán eljött az idő amikor be kell, érnetek az ezen rendszerességgel érkező bejegyzésekkel. Több oka is van mindennek, például, hogy mostanság, leginkább délután 1 órai kezdéssel, vagyunk kiírva munkára, s mivel a délelőttök nagyon szaladós fajták, kevésbé vannak tekintettel rá, hogy megtegyem bejegyzéseimet. Aztán mint már gondolom sokatok átélte ezt az érzést, egy idő után amikor asszimilálódik az ember egy új helyszínen, kevésbé csapja meg az újdonság szele, így nehézkesebb oldalakat magáévá tevő irományokat szerkeszteni. Mondhatnám a képességeim korlátozottak az ügyben, hogy minden nap igazán színesen elő tudjam adni, hogy jön a zsák, megy a zsák... Tehát mindenki vegyen erőt magán és kezdjen megbirkózni a ténnyel, hogy az elkövetkezendő időszakban hasonló rendszerességgel jönnek majd a bejegyzések, hacsak valami extrém blogra való nem zabolázza meg a mára már szinte görcsössé vált ujjaimat. Aggodalomra semmi ok, egy kis nyújtás esténként a karoknak, meg az ujjaknak (ilyen is van) :) és már készen is állok a másnapra. Természetesen mint minden, mindenhol, itt is a hozzáálláson múlnak a dolgok, tehát jobbnak látom mostanság úgy menni dolgozni, hogy intenzív bicepszfejlesztésre vagyok kiírva délután, és még pénzt is kapok érte. Szóval a bejegyzések rendszeressége az előzőekben leírtakhoz kíván idomulni, azért is, hogy most már inkább a centit nézegessétek, ne a blogot, mert nagy valószínűség szerint Augusztus 23-án vagy 25-én teszünk egy kitérőt hazai földeken. Ez persze abban az esetben valósul meg, amennyiben nem talál meg valami új munka, amely mindezt nem engedélyezi. Szóval amíg nem szólok, hogy ez megtörtént volna, nyugodtan vagdossátok csak a centit és akinek igénye van a személyes találkozásra az majd jelezze, mert nem szándékozom egy-két hétnél többet otthon tartózkodni. Ahogy nézem a látogatók arányát ha ennek a fele találkozóra éhes, akkor sűrített lesz a naptáram.

Ami a szabadidőnk eltöltését illeti, lassacskán elgondolkozunk az olimpián való induláson, ping-pongban. Jómagam, talán soha nem látott spirituális fejlődési túrán vagyok az előzőekben már említett Neale Donald Walsch kötetekkel és a hozzájuk idomuló élethelyzetekkel. Ezen kívül egy főzőiskolát is beindíthatnánk. Egyébként itt aztán csupa öröm a főzés, főleg annak aki nem veri úgy a fogához a garast mint mi. Ja, meg ha nem hiányolod a pirospaprikát, ami ugyan kapható, úgy 50-100g kerül kb. 500 forintba. Ezt ellensúlyozandó a 2 literes vanília fagyi ami nagyon finom, kiváltképp az eperrel és mindössze 300 forintnak megfelelő fontot kérnek érte. Tehát a paletta igen széles kajának való ügyben és a leleményes fajta, mint mi vagyunk, igen olcsón megoldhatja a táplálkozását. Még valami van ami igazán olcsón megúszható és ez inkább birizgálja a csőrömet. Az volna, hogy egy heti fizetésemből simán vehetnék egy laptopot ami olyan ötször gyorsabb mint amivel most irkálok, de utána néztem és 2 havi fizetésből az Egyesült Királyságban az interneten fellelhető legdrágább gépet is megvehetném. Hangsúlyoznám, hogy minimálbért keresek. Úgy vélem ideje lesz szóvá tennem, hogy nem egyenlő a világon a javak elosztása. Javaslatom szerint adjuk oda a cipőinket a mezítlábas afrikaiaknak a britek meg adják nekünk a számítógépeiket. A kör valahol ott bezáródhatna, hogy az afrikaiak adják át a tudást a briteknek, hogy hogyan tud az ember 30 éves kora felett is 150 kiló alatt maradni. Merem állítani, hogy mindnyájan boldogabbak lennénk. Tehát a tanulság: mindenki küldje el azt a cipőjét ami már nem kell de használható, az afrikaiaknak, a gépeket meg majd én intézem. :)

Felismerések és megismerések

Lassacskán eltelt egy újabb hét és megannyi csodás tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Ismét megízlelhettük, a legyetek túl egy nap alatt a hétre szánt 40 órán, aztán a többi napra találjatok valami unaloműző tevékenységet. Na, hát én találtam is, ha már az anyagi fejlődés nem teljességgel kivitelezhető, így a lelki fejlődést választottam célul. Letöltöttem Neale Donald Walsch összes kötetét, ajánlom mindenkinek aki... Mindenkinek! Ez segít úgy tekinteni a managgerre, hogy érezzem az ő szükségességét is, és nem akképpen, hogy legyen kin kipróbálni a kerékbe törést. Szóval a múlt hetünk erőteljesen szünnapokkal tarkítottnak volt nevezhető, ami a mostaniról nem mondható el. Mint már ti is olvashattátok, majdhogynem minden héten sikerül újabb munkameneteket megismernünk. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ha újabb munkamenet, akkor az minden eddigieknél szarabb lesz. Ez az egyetlen dolog ezen a farmon, amihez tartja magát a vezetőség. Tegnap tehát délután egyórai kezdéssel, a palántás zsákok fóliasátorba való behordása volt a tapasztalási lehetőség, melyet kilenc óráig használhattunk ki. Ezalatt (az utólagos számítások alapján) megismertük, milyen is fejenként összesen 10 tonnát megmozgatni, 9 kilométeren és még 9 kilométert üresjáratban gyalogolni. Az egyszerűség elkerülése érdekében, minden zsákból kb. fél liter saras lötty simogatta végig az ember nyakát, vagy amely testrészével éppen szárítani kívánta a zsákot. Mi azonban már előrelátó farmerek vagyunk, így hát tudtuk, hogy a következő, azaz a mai nap ettől is kellemetlenebb lesz. Ma fordított, volt a helyzet, azon szempontból tekintve, hogy a leérett palántákat kellett kihordani a sátrakból. A táv ugyanaz, csupán a súly több egy kicsit, mert a szépen kifejlett eperpalánta (helyenként csalánbokor) rásegít a gravitáció dolgára. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy ma annyi epret dobtunk ki, hogy az 3 évig fedezné a széles családi köröm összes kívánalmát. Tehát, mindezt hatkor kezdtük, még négyen (mert már csak négyen vagyunk az egyik emberünk távozása miatt, melynek nem ide illő családi okai vannak) de fél kilenc körülre az egyikünk megelégelte a hajcsár munkát, és befejezte aznapra a munkát, majd a tíz órai szünet után a többiek is bojkottal dicsőítették a napot. Jómagam visszamentem és még háromig nyomtam a lengyel csapatban a melót, elvégre én a múltkoriban kihasználtan egy-két fontmentes napot és nem ezeket kellene gyarapítanom. Holnap reggel hattól újra ugyanez lesz nekünk meg a lengyeleknek a többiek meg pihennek elvégre kimerítő lehetett az egész napos eperszár elcsippentés.

A hangulat továbbra is, mi több egyre inkább a humor hátán szárnyal. Mostanra már úgy tekintünk magunkra mint egy valóságshow résztvevőire, és azt találgatjuk vajon ki lesz az újabb kieső? Vajon ki bírja tovább? És a túlzott munkától, vagy a szétunt napoktól kialakult fáradtság, igazán megnyerő szófordulatokkal örvendeztet meg mindnyájunkat. A mai nézőknek szánt összefoglaló ízelítőjében, olyan ínyencségek hangzanak el, miszerint: A fiúk hiába fúrták ki a lefolyócsövet, amitől Tamás bakancsa csurom vizes lett, Tamás mégis állta a munkát. Az ilyesfajta poénok jól összefoglalják pl. a karavánunk minőségér, amiből valóban a földre folyik a víz ha éppen mi nem javítjuk ki a lefolyócsövet. A szerencsénket is tökéletesen visszaadja, hogy amikor egy húsz centis átmérőjű körben vizes a talaj, természetesen az én cipőm benne van abban a körben van. Sajnos nem mindenki tudja ilyen kedélyesen átélni az itt történteket, így az eddig talán legszimpatikusabb lengyel társunk is elhagyja jövőhéten a farmot. Mielőtt aggódni kezdenétek, van még pár olyan madár mint mi ezen a földön és szállingóznak is be az elhagyott karavánokba. Pont az a kezdeti lelkesedés látszik az arcukon, ami nekünk is tükröződött a tekintetünkben az első napokban. Remélem nekik jobban tetszik majd mindez.