A bejegyzések sűrűségétől, az korszakalkotó elosztórendszerig

Majd elfelejtettem, hogy van egy blogom, amelyet karakterekre éhes szempárok vizslatnak s az újabb sorok hiányában talán, megannyi képzelgés születik, melyeket ideje eloszlatnom. Na jó nem feledkeztem meg a sokat ígérő blogomról, csupán eljött az idő amikor be kell, érnetek az ezen rendszerességgel érkező bejegyzésekkel. Több oka is van mindennek, például, hogy mostanság, leginkább délután 1 órai kezdéssel, vagyunk kiírva munkára, s mivel a délelőttök nagyon szaladós fajták, kevésbé vannak tekintettel rá, hogy megtegyem bejegyzéseimet. Aztán mint már gondolom sokatok átélte ezt az érzést, egy idő után amikor asszimilálódik az ember egy új helyszínen, kevésbé csapja meg az újdonság szele, így nehézkesebb oldalakat magáévá tevő irományokat szerkeszteni. Mondhatnám a képességeim korlátozottak az ügyben, hogy minden nap igazán színesen elő tudjam adni, hogy jön a zsák, megy a zsák... Tehát mindenki vegyen erőt magán és kezdjen megbirkózni a ténnyel, hogy az elkövetkezendő időszakban hasonló rendszerességgel jönnek majd a bejegyzések, hacsak valami extrém blogra való nem zabolázza meg a mára már szinte görcsössé vált ujjaimat. Aggodalomra semmi ok, egy kis nyújtás esténként a karoknak, meg az ujjaknak (ilyen is van) :) és már készen is állok a másnapra. Természetesen mint minden, mindenhol, itt is a hozzáálláson múlnak a dolgok, tehát jobbnak látom mostanság úgy menni dolgozni, hogy intenzív bicepszfejlesztésre vagyok kiírva délután, és még pénzt is kapok érte. Szóval a bejegyzések rendszeressége az előzőekben leírtakhoz kíván idomulni, azért is, hogy most már inkább a centit nézegessétek, ne a blogot, mert nagy valószínűség szerint Augusztus 23-án vagy 25-én teszünk egy kitérőt hazai földeken. Ez persze abban az esetben valósul meg, amennyiben nem talál meg valami új munka, amely mindezt nem engedélyezi. Szóval amíg nem szólok, hogy ez megtörtént volna, nyugodtan vagdossátok csak a centit és akinek igénye van a személyes találkozásra az majd jelezze, mert nem szándékozom egy-két hétnél többet otthon tartózkodni. Ahogy nézem a látogatók arányát ha ennek a fele találkozóra éhes, akkor sűrített lesz a naptáram.

Ami a szabadidőnk eltöltését illeti, lassacskán elgondolkozunk az olimpián való induláson, ping-pongban. Jómagam, talán soha nem látott spirituális fejlődési túrán vagyok az előzőekben már említett Neale Donald Walsch kötetekkel és a hozzájuk idomuló élethelyzetekkel. Ezen kívül egy főzőiskolát is beindíthatnánk. Egyébként itt aztán csupa öröm a főzés, főleg annak aki nem veri úgy a fogához a garast mint mi. Ja, meg ha nem hiányolod a pirospaprikát, ami ugyan kapható, úgy 50-100g kerül kb. 500 forintba. Ezt ellensúlyozandó a 2 literes vanília fagyi ami nagyon finom, kiváltképp az eperrel és mindössze 300 forintnak megfelelő fontot kérnek érte. Tehát a paletta igen széles kajának való ügyben és a leleményes fajta, mint mi vagyunk, igen olcsón megoldhatja a táplálkozását. Még valami van ami igazán olcsón megúszható és ez inkább birizgálja a csőrömet. Az volna, hogy egy heti fizetésemből simán vehetnék egy laptopot ami olyan ötször gyorsabb mint amivel most irkálok, de utána néztem és 2 havi fizetésből az Egyesült Királyságban az interneten fellelhető legdrágább gépet is megvehetném. Hangsúlyoznám, hogy minimálbért keresek. Úgy vélem ideje lesz szóvá tennem, hogy nem egyenlő a világon a javak elosztása. Javaslatom szerint adjuk oda a cipőinket a mezítlábas afrikaiaknak a britek meg adják nekünk a számítógépeiket. A kör valahol ott bezáródhatna, hogy az afrikaiak adják át a tudást a briteknek, hogy hogyan tud az ember 30 éves kora felett is 150 kiló alatt maradni. Merem állítani, hogy mindnyájan boldogabbak lennénk. Tehát a tanulság: mindenki küldje el azt a cipőjét ami már nem kell de használható, az afrikaiaknak, a gépeket meg majd én intézem. :)