Munkából vakáció

Már itt is egy újabb bejegyzés. Tudom nem lehet könnyű ilyen sokat várni rá de talán pont így válik igazán szórakoztatóvá, mindaz amit leírok. Tehát ezzel a várakozással díszítitek meg a tortámat, azzal a bizonyos habbal. Apropó torta meg ilyenek... (és akkor bele is vághatunk az izgalmakba)  Ezen a fórumon is szeretném megköszönni a szülinapi köszöntőket, mindegyik pont ugyanannyira nagyon jól esett, talán a tiéd, aki most olvasod ezeket a sorokat, igen a tiéd mégiscsak az összesnél kellemesebb érzésekkel örvendeztetett meg.
Visszatekintve az elmúlt időszakra, gyorsan összefoglalva a szülinapomig eltelt időszakot, annyit mondhatok, hogy a zsákhordás utolsó fázisát éltük meg. Mondhatni hősként és mérhetetlen odaadással adtuk át a múltnak ezt a tevékenységet. Ezalatt újabb kapcsolatok szövődtek a sorok között, ugyancsak leginkább lengyel pajtásokat szereztünk. Aztán valahogy úgy alakult, hogy éppen a szülinapom kapott offos jelzőt a munkarendet bemutatni tetsző listán, így máris tervek szövődtek a lehetőség kihasználását illetően. Komolyabb aktivitásról azért nem esett szó, mindössze Krisztián nevezetű "élettársunk" gondolta úgy, már sokadszor, hogy az ilyen napokat minél távolabb kellene töltenünk a lakókocsinktól, mely ötletet jómagam is egyre inkább szorgalmaztam. Mivel ezzel az érzéssel így kettesben egyedül is maradtunk, megterveztük, hogy elmegyünk a már elméletben régen feltérképezett glamisi  kastélyba. Majd eljött a reggel s már neki is vágtunk a nagy utazásnak. 8 körül már Dundeeban is voltunk, majd egy könnyed reggeli, után az előre gondosan lejegyzetelt első úti célhoz igyekeztünk. Nem más volt ez, mint a Forfar nevezetű kisvárosba tartó busz megállója. Ez a hely nem csupán az első úti cél, de az első eltévesztett úti cél is volt egyben. Többszöri különféle egyénektől történő kérdezősködés után a mai napig sem tudjuk, hogy az a busz amivel akartunk menni, az ott és akkor kellett volna, hogy megálljon ahol vártuk vagy egyáltalán létezik-e. Tehát már apró késéssel folytattuk utunkat, amelybe mindez idő szempontjából, nem mondhatnám, hogy vígan belefért. Kénytelenek voltunk változtatni a taktikán és egy jól bevált módszert alkalmazni. Elmentünk az úgynevezett nagy buszmegállóba és megkérdeztük az információs pultnál a nénit, hogy melyik buszra szálljunk azzal a tervel amely a tarsolyunkban van. Ez bevált. 10:29-kor már Forfarban is voltunk csupán annyi problémát hordozott magában, hogy 10:28-kor elment a busz, amivel Glamisba szerettünk volna eljutni s a következő röpke két óra múlva koptatta ugyanitt az aszfaltot. Egy hirtelen átsuhanó választási lehetőségből, miszerint elindulunk gyalog vagy iszunk valahol egy sört, csaptunk le szinte egyszerre a kézenfekvőbbre. Irány az első pub és már a bárpultnál is ültünk, hideg sörünket kortyolgatva (kabátban) és bólogattunk szánakozva, mily nehéz sorsú is a pultos kislány, hiszen a görögországi vakációja messze nem volt olyan kellemes, mint az 5 hetes Amerikát körbejáró útja. Nem pont egy szinten vannak a problémáink. No de amikor már kilyukadtunk oda, hogy igenis egy szülinapos támasztja a pultot, igen kellemes meglepetéssel rukkolt elő a hölgy, miszerint 1 pennyért választhatok bármit az italok közül. Minek utána, némi ismerethiányban szenvedtem az italok 80 százalékát illetően, így hagyatkoztam a hölgy ízlésére s már a pulton is volt két kis pohárka, minden erőszaktól, kellemetlen mellékíztől és alkoholra hajazó foszlánytól mentes, édeskés zamatú mennyei Whisky. Szóval két óra múlva mikor a busz megérkezett, sokkal inkább voltunk elfoglalva az emésztőrendszerünk azon végének gyakori kielégítésével, amelyhez normál esetben (mint ez is) nem emelgetjük a poharat. 10-20 perc és már a kastély aurájának önmagunkéval való összemosása volt az általános jelenség. A látvány igazán elragadó volt, pillanatok alatt átérezte az ember a századokon átívelő megannyi tapasztalatát minden egyes kődarabnak. Hamar be is mentünk ahol már, inkább sikeresek voltunk az időben érkezés szempontjából, hiszen kettő perccel az érkezésünk után már be is tudtunk menni az első turistacsoporttal és egy magyar nyelvű leírással a kezünkben, amellyel a vendégvárók kedveskedtek nekünk. Sajnos a leírás nem tért ki kellő odafigyeléssel a kastélyt tulajdonló család, az Egyesült Királyság társadalmába való beillesztésére, vagy talán az a csodás whisky mosta el az erről szóló sorokat, de azért az egyértelművé vált, hogy a mindenkori királyság de még inkább a skót uralkodó réteg igen kiemelkedő helyén jártunk. Sajnálatos módon nem engedtek a kastélyon belül fényképezni. Mondanom sem kell, hogy tátott szájjal jártuk végig az elegancia legmagasabb fokát magában hordozó szobákat, a felejthetetlen ebédlőtől az izgalmas hálószobákon át a biliárdszalonig. Ez az amit nem igazán lehet ragozni, hiszen a látvány, vagy annak az emléke, minden szót leblokkol az emberben, nehogy akár egy betűvel is csorbítsa annak magasztos mivoltát. Jómagam a Krisztussal és apostolaival díszített teremben varázsolódtam el leginkább, ahol már-már úgy érezte magát az ember, hogy könnyebb lenne levitálni, mint a földön járni, míg Krisztián a kézműves alkotásoktól tudott csak nehezen elszabadulni, minden egyes terem megcsodálása után. 50 perc alatt átjártuk, becslésünk szerint a kastély olyan 5-10 százalékát, majd a kertet és a kastély környékét, már szabadon járhattuk be. Ezek eredményeként számos remek fotót készítettünk amelyeket most ti is megtekinthettek. Aki pedig érdeklődik afelől, hogy vajon mit láthattunk bent az talán lelhet néhány fotóra a következő címen: http://www.glamis-castle.co.uk/

Jöttök velem kastély látogatóba?

Ebből választhattam 1 pennyért

Az egyetlen kép, amit lopva tudtam fényképezni odabent

A kastély páros

Egy kényelmes várvédő

Öt órakor már hazafelé vettük az irányt. Azért Forfarban még megtiszteltük azt a bizonyos pubot, aztán irány Dundee. Itt már csak a Tescot tiszteltük meg, ahol találkoztunk két éppen hazarepülni igyekvő lengyel kollégával, akik nem voltak restek elárulni, hogy a Farmon most készül az első olyan parti, amely minden nációt magában kíván foglalni. Hipp-hopp már a farmon is voltunk és a társak, segítségének köszönhetően, lassacskán igen kevesen maradtak, akik nem tudták, hogy van egy szülinaposunk is. Igazán remek hangulatú kis buli kerekedett, amelyben már András is részt vett. Ettünk, ittunk mulatoztunk hajnalig. Másnap az emberek nagy része 8-kor már kezdte a melót, na ez rám nem vonatkozott mert 12-kor sikerült kikászálódni az ágyból. Délután pedig még ajándékot is kaptam, két lett kislánytól akikkel nem eléggé, de azért annyira sikerült összemelegedni, hogy kaptam szülinapi ajándékot egy focilabda formájában. Tegnap le is teszteltük a labdát, a hajdanán már említett focipályán majd, úgy döntöttünk, hogy egy sört megiszunk a golfpályán, (amelyről András készített egy pár képet, most ezeket is megnézhetitek) amelyből persze nem egy lett, hanem pont annyi, hogy hárman hazajöjjünk egy a farmról engedély nélkül eltulajdonított szinte gyermek kerékpárral. Ma reggel viszont már én is csatasorban voltam amikor a mostanában, kizárólag magyaroknak kiadott, gyomlálást végeztük. Ez igazán kellemes feladat volt, több okból kifolyólag, hiszen alig kapnak manapság az emberek munkát a farmon, mert a rossz idő miatt jelenleg igencsak silány az epermennyiség, így mi szerencsések vagyunk mert legalább van munkánk. A másik, hogy supervisor nélkül múlathattuk a napjainkat, így a szünetek is megnyúltak egy kicsikét. Mára viszont befejeztük ezt is, holnap pedig szabadnaposak vagyunk, aztán majd meglátjuk. Majd leírom.

Ilyen kis tavacska kb. 5 van a golfpályán, ahol horgászni is lehet.

Ebben gurultak le azok a bizonyos sörök

A bejegyzések sűrűségétől, az korszakalkotó elosztórendszerig

Majd elfelejtettem, hogy van egy blogom, amelyet karakterekre éhes szempárok vizslatnak s az újabb sorok hiányában talán, megannyi képzelgés születik, melyeket ideje eloszlatnom. Na jó nem feledkeztem meg a sokat ígérő blogomról, csupán eljött az idő amikor be kell, érnetek az ezen rendszerességgel érkező bejegyzésekkel. Több oka is van mindennek, például, hogy mostanság, leginkább délután 1 órai kezdéssel, vagyunk kiírva munkára, s mivel a délelőttök nagyon szaladós fajták, kevésbé vannak tekintettel rá, hogy megtegyem bejegyzéseimet. Aztán mint már gondolom sokatok átélte ezt az érzést, egy idő után amikor asszimilálódik az ember egy új helyszínen, kevésbé csapja meg az újdonság szele, így nehézkesebb oldalakat magáévá tevő irományokat szerkeszteni. Mondhatnám a képességeim korlátozottak az ügyben, hogy minden nap igazán színesen elő tudjam adni, hogy jön a zsák, megy a zsák... Tehát mindenki vegyen erőt magán és kezdjen megbirkózni a ténnyel, hogy az elkövetkezendő időszakban hasonló rendszerességgel jönnek majd a bejegyzések, hacsak valami extrém blogra való nem zabolázza meg a mára már szinte görcsössé vált ujjaimat. Aggodalomra semmi ok, egy kis nyújtás esténként a karoknak, meg az ujjaknak (ilyen is van) :) és már készen is állok a másnapra. Természetesen mint minden, mindenhol, itt is a hozzáálláson múlnak a dolgok, tehát jobbnak látom mostanság úgy menni dolgozni, hogy intenzív bicepszfejlesztésre vagyok kiírva délután, és még pénzt is kapok érte. Szóval a bejegyzések rendszeressége az előzőekben leírtakhoz kíván idomulni, azért is, hogy most már inkább a centit nézegessétek, ne a blogot, mert nagy valószínűség szerint Augusztus 23-án vagy 25-én teszünk egy kitérőt hazai földeken. Ez persze abban az esetben valósul meg, amennyiben nem talál meg valami új munka, amely mindezt nem engedélyezi. Szóval amíg nem szólok, hogy ez megtörtént volna, nyugodtan vagdossátok csak a centit és akinek igénye van a személyes találkozásra az majd jelezze, mert nem szándékozom egy-két hétnél többet otthon tartózkodni. Ahogy nézem a látogatók arányát ha ennek a fele találkozóra éhes, akkor sűrített lesz a naptáram.

Ami a szabadidőnk eltöltését illeti, lassacskán elgondolkozunk az olimpián való induláson, ping-pongban. Jómagam, talán soha nem látott spirituális fejlődési túrán vagyok az előzőekben már említett Neale Donald Walsch kötetekkel és a hozzájuk idomuló élethelyzetekkel. Ezen kívül egy főzőiskolát is beindíthatnánk. Egyébként itt aztán csupa öröm a főzés, főleg annak aki nem veri úgy a fogához a garast mint mi. Ja, meg ha nem hiányolod a pirospaprikát, ami ugyan kapható, úgy 50-100g kerül kb. 500 forintba. Ezt ellensúlyozandó a 2 literes vanília fagyi ami nagyon finom, kiváltképp az eperrel és mindössze 300 forintnak megfelelő fontot kérnek érte. Tehát a paletta igen széles kajának való ügyben és a leleményes fajta, mint mi vagyunk, igen olcsón megoldhatja a táplálkozását. Még valami van ami igazán olcsón megúszható és ez inkább birizgálja a csőrömet. Az volna, hogy egy heti fizetésemből simán vehetnék egy laptopot ami olyan ötször gyorsabb mint amivel most irkálok, de utána néztem és 2 havi fizetésből az Egyesült Királyságban az interneten fellelhető legdrágább gépet is megvehetném. Hangsúlyoznám, hogy minimálbért keresek. Úgy vélem ideje lesz szóvá tennem, hogy nem egyenlő a világon a javak elosztása. Javaslatom szerint adjuk oda a cipőinket a mezítlábas afrikaiaknak a britek meg adják nekünk a számítógépeiket. A kör valahol ott bezáródhatna, hogy az afrikaiak adják át a tudást a briteknek, hogy hogyan tud az ember 30 éves kora felett is 150 kiló alatt maradni. Merem állítani, hogy mindnyájan boldogabbak lennénk. Tehát a tanulság: mindenki küldje el azt a cipőjét ami már nem kell de használható, az afrikaiaknak, a gépeket meg majd én intézem. :)

Felismerések és megismerések

Lassacskán eltelt egy újabb hét és megannyi csodás tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Ismét megízlelhettük, a legyetek túl egy nap alatt a hétre szánt 40 órán, aztán a többi napra találjatok valami unaloműző tevékenységet. Na, hát én találtam is, ha már az anyagi fejlődés nem teljességgel kivitelezhető, így a lelki fejlődést választottam célul. Letöltöttem Neale Donald Walsch összes kötetét, ajánlom mindenkinek aki... Mindenkinek! Ez segít úgy tekinteni a managgerre, hogy érezzem az ő szükségességét is, és nem akképpen, hogy legyen kin kipróbálni a kerékbe törést. Szóval a múlt hetünk erőteljesen szünnapokkal tarkítottnak volt nevezhető, ami a mostaniról nem mondható el. Mint már ti is olvashattátok, majdhogynem minden héten sikerül újabb munkameneteket megismernünk. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ha újabb munkamenet, akkor az minden eddigieknél szarabb lesz. Ez az egyetlen dolog ezen a farmon, amihez tartja magát a vezetőség. Tegnap tehát délután egyórai kezdéssel, a palántás zsákok fóliasátorba való behordása volt a tapasztalási lehetőség, melyet kilenc óráig használhattunk ki. Ezalatt (az utólagos számítások alapján) megismertük, milyen is fejenként összesen 10 tonnát megmozgatni, 9 kilométeren és még 9 kilométert üresjáratban gyalogolni. Az egyszerűség elkerülése érdekében, minden zsákból kb. fél liter saras lötty simogatta végig az ember nyakát, vagy amely testrészével éppen szárítani kívánta a zsákot. Mi azonban már előrelátó farmerek vagyunk, így hát tudtuk, hogy a következő, azaz a mai nap ettől is kellemetlenebb lesz. Ma fordított, volt a helyzet, azon szempontból tekintve, hogy a leérett palántákat kellett kihordani a sátrakból. A táv ugyanaz, csupán a súly több egy kicsit, mert a szépen kifejlett eperpalánta (helyenként csalánbokor) rásegít a gravitáció dolgára. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy ma annyi epret dobtunk ki, hogy az 3 évig fedezné a széles családi köröm összes kívánalmát. Tehát, mindezt hatkor kezdtük, még négyen (mert már csak négyen vagyunk az egyik emberünk távozása miatt, melynek nem ide illő családi okai vannak) de fél kilenc körülre az egyikünk megelégelte a hajcsár munkát, és befejezte aznapra a munkát, majd a tíz órai szünet után a többiek is bojkottal dicsőítették a napot. Jómagam visszamentem és még háromig nyomtam a lengyel csapatban a melót, elvégre én a múltkoriban kihasználtan egy-két fontmentes napot és nem ezeket kellene gyarapítanom. Holnap reggel hattól újra ugyanez lesz nekünk meg a lengyeleknek a többiek meg pihennek elvégre kimerítő lehetett az egész napos eperszár elcsippentés.

A hangulat továbbra is, mi több egyre inkább a humor hátán szárnyal. Mostanra már úgy tekintünk magunkra mint egy valóságshow résztvevőire, és azt találgatjuk vajon ki lesz az újabb kieső? Vajon ki bírja tovább? És a túlzott munkától, vagy a szétunt napoktól kialakult fáradtság, igazán megnyerő szófordulatokkal örvendeztet meg mindnyájunkat. A mai nézőknek szánt összefoglaló ízelítőjében, olyan ínyencségek hangzanak el, miszerint: A fiúk hiába fúrták ki a lefolyócsövet, amitől Tamás bakancsa csurom vizes lett, Tamás mégis állta a munkát. Az ilyesfajta poénok jól összefoglalják pl. a karavánunk minőségér, amiből valóban a földre folyik a víz ha éppen mi nem javítjuk ki a lefolyócsövet. A szerencsénket is tökéletesen visszaadja, hogy amikor egy húsz centis átmérőjű körben vizes a talaj, természetesen az én cipőm benne van abban a körben van. Sajnos nem mindenki tudja ilyen kedélyesen átélni az itt történteket, így az eddig talán legszimpatikusabb lengyel társunk is elhagyja jövőhéten a farmot. Mielőtt aggódni kezdenétek, van még pár olyan madár mint mi ezen a földön és szállingóznak is be az elhagyott karavánokba. Pont az a kezdeti lelkesedés látszik az arcukon, ami nekünk is tükröződött a tekintetünkben az első napokban. Remélem nekik jobban tetszik majd mindez.