Egy okos ember utolsó napjai

Az elmúlt napok megint csak intenzív történéseket hoztak magukkal. Hétfőn, ugye nem dolgoztunk, és Andrásnak sikerült egy pár órás noszogatás után rávennie, hogy gyalogoljunk el a legközelebbi (8km) civilizált helyre a kertészeti boltba, kesztyűt venni. Ugyanis, kicsit kellemetlen volt a palántázás e nélkül. Amikor visszaértünk örömmel vettem tudomásul, hogy másnap nekem nem kell menni palántázni, ellentétben Andrással. Nekem és még két társamnak a lakókocsinkból a csomagolóban való időtöltés volt feljegyezve, mint elvégzendő munka. A kezdés ideje: ? Ez így van kiírva. Amikor a harmadik supervisortól kérdeztem meg, hogy mégis, hogyan kell ezt érteni, és a tudomásuk minderről, pont ugyanannyi volt mint nekem, akkor elkönyveltem, hogy velem van a gond. Nem is tudom, miért értetlenkedtem, itt az lenne a furcsa, ha lenne egy nap amikor meg vannak szervezve a dolgok. Tehát a csomagolás napján várakozó álláspontban voltam, hogy egyszer csak valaki majd szól, hogy indulni kell. Jannal lógtunk a központi karavánban amikor tobzódni kezdtek a népek a környéken, majd az egyik supervisor váltott pár mondatot Jannal, aki ettől láthatóan zaklatottá vállt. Láttam rajta, hogy ha nem lennének ott annyian, nagyon mondaná... Fél 12 körül jött a bejelentés, hogy 15 perc múlva indulunk, a munka befejezését illetően is jól informált volt a vezetés: Úgy 4 órát leszünk ott, vagy hatig de lehet, hogy nyolcig, esetleg tízig, vagy éjfélig. Ez az ami igazán tükrözi a körülményeket. Elgyalogoltunk a csomagolóig, elvégre Skóciában vagyunk, itt nem viszik el az embert a munkába, mint Magyarországon, a hasonló szalag mellett végzendő munkákra. Szóval átmentünk és amikor megláttam, hogy Jan is beöltözik a munkás egyenruhába, tényleg nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, és máris érthető volt, hogy mitől lett olyan zaklatott. A feladat eleinte az volt, hogy kartondobozokat kellet, párban összehajtogatni, amiben később szállítják az epret. Jannal kerültem párba, jó kis csapat lettünk, amíg mások 5 dobozt hajtogattak addig mi egyet. Eleinte nem is nagyon szóltam hozzá, mert érezni lehetett a kisugárzásán, hogy ez a legjobb amit tehetek, majd egy kis idő után megjegyeztem, hogy azt hittem ő supervisor. :) Itt kipukkadt a lufi és elkezdte mondani, hogy mennyire gáz ez a fejetlenség. Nekem sem kellett több és hosszú perceken keresztül dobáltuk egymásnak az elégedetlenség labdáját, amely megannyi, a farm hirdetésében rögzített hazugságot hordozott magában. A végszó azok után alakult ki, hogy elmondta, van egy ismerőse, egy szlovák csaj, aki szintén egy farmon dolgozik, itt Dundee közelében és másnap találkozik vele, hogy megbeszéljék át tud-e menni oda. Mindezek előtt említettem, neki, hogy komoly munkakeresésben vagyunk, így hozzátette, hogy majd megemlíti, hogy van itt 5 jó képességű magyar fickó akik hajlandóak egy szóra lepattanni erről a helyről. Mint a későbbiekben kiderül az a hely, ennél csak jobb lehet. Tehát végeztünk a dobozolással, majd megkaptuk helyeinket a szalag mellett, köztünk Jan is, úgy tíz percre, ezután ledobta a ruciját és otthagyott csapot-papot. Ránk pedig egy röpke 13 órás munka várt. Ennek alapban örülnénk de később meglátjátok, pont akkor lennénk normálatlanok. Úgy  délután kettő körül Andrást is átküldték a palántázásból, így ő kis híján elérte a 24 órát, evés nélkül, mert arra elfelejtettek neki időt adni, hogy esetleg csomagoljon egy szendvicset. Ennek a húszon akárhány órának is lehetne örülni, egy kis túlóra pénz okán, de a rendszer ki van azért találva. Ha annyit dolgozik az ember egy nap, hogy túlórát kellene fizetni, akkor a szabadnapjára átvezetik a többlet órákat és már meg is van oldva a helyzet. A fizetési papíron természetesen, nyoma sincs az éjszaka végzett munkának.

Szóval hűen az állapotokhoz, még éjfélkor sem tudták megmondani, hogy kb. mikor végzünk. Fél kettőkor jött a csomagoló vezetője és nekünk magyaroknak megköszönte az aznapi munkát. Egy kis séta következett, a skót prérin, az éjszakában... Már út közben azt találgattuk, hogy miért csak minket küldtek haza?! Nem is volt nehéz kitalálni, csupán nem akartuk elhinni. Kettőkor amikor visszaértünk a farmra, megnéztük a kiírás és természetesen mindenki ki van írva AZNAPRA hajnal öttől szedésre. Mondtam a többieknek, hogy miután kezdem kiismerni a rendszert, valószínűsítem, hogy reggel kimegyünk és már küldenek is haza, hogy jaj ti dolgoztatok éjjel. Ezért én el is döntöttem, hogy bojkottálom a melót mára. Reggel András nem adta fel a noszogatásomat és csak kirimánkodott az ágyból. Kimentünk egy-két óra alvás után és már kezdtük is a szedést. A kedvünk határtalan volt, a hozzáállásunk példaértékú, és a sebességünk valami követhetetlen. :) Megkaptuk a sorainkat, majd egy óra múlva jöttek Andrásért, hogy már 39 órája van a héten, (40 fölött kötelesek túlórabért fizetni) úgyhogy mára, meg a hétre ennyi. Ezt így meg is mondják, nem titok, mocskos csaló simlisek vagyunk te meg szopni fogsz. Ez a hozzáállás, nyilvánosan. Amikor átjött András az én soromba és mindezt közölte velem, az eper is megfagyott a kezemben, majd mikor azt leejtettem a földre a meglepettségtől, már nyugtáztam, hogy ez volt az utolsó, amit ma leszedtem. Egy jó pár percet álldogáltam még a sorban, kergetve a reakcióidőmet a gondolataim után, majd azon kezdtem, gondolkodni, hogy mit is mondok a román supervisornak. (akit az elmondása alapján Jan, azért kiüt majd a távozás előtt) :) Először az jutott eszembe, és ezt tűnt a leginkább találónak, hogy megmondom, hogy nekem ez az óraszám már elég a hétre, kösz, csá. Aztán végül megelégedtem azzal, hogy elmondtam, hogy ez így nem pont okés, hogy éjjel kettőig tolom, aztán meg reggel ötkor legyek fitt. Tehát leléptem és, mint később kiderült rendkívül jól tettem, mert a többieket is küldték kb. egy óra múlva. Ezek után, meg hogy egy lengyel gyerekkel jól elkárogtuk magunkat a helyzettel kapcsolatban, fogtam magam és alukáltam egy egészségeset.

Délután már úgy ébredtem, hogy Jant előkerítem és megtudom mit is tudott meg. Kicsit izgultam mert, egyértelmű volt, hogy tegnap csúnyán kiverhette a balhét a managgernél, mert este ott fucking Janozott a csomagolóban a górékánk. Egyszer aztán megláttam mászkálni Jant a placcon és kiszaladtam informálódni. Úgy fest a helyzet hogy ő már valószínű jövőhéttől kezd az új helyen, ahol az elmondásai alapján vannak még szabad helyek. Tehát talán egy kis esélyünk van kijutni ebből a süllyesztőből, bár ebben csak akkor bízom ha már ott vagyunk. Holnap szintén szabadnap, hiszen a héten már annyi órát dolgoztunk, hogy uram ég... Megyünk is Dundeeba újabb szálakat indítani a leendő munkahelyünk megtalálása érdekében. A kedvünket mindezek ellenére inkább mókás mint bosszankodós. Remélem otthon ennél jobb a helyzet, bár megint kezdem azt hinni, hogy bombatámadás érte a hazámat és csak a Pesti út maradt épen.