Stay vs party

Szép jó napot kívánok minden kedves blogolvasónak! Igazán régen találkoztunk ebben a formában, így hát most igyekszem bepótolni az eddigiekben elmaradt információ áradatot. Többek között az is hozzájárult, hogy eddig nem írtam, hogy nem szerettem volna hetente megváltoztatni álláspontomat, azzal kapcsolatban, hogy miként is képzelem el az erre az évre szánt jövőmet. A mai nappal viszont véglegessé vált, hogy itt maradok a farmon, amíg csak lehet, hacsak közben valami jövedelmezőbb munkát nem találok. Tehát miután beszéltem a vezetőséggel, hogy kezdjenek bele egy másik farmra való átvezetésembe a Concordia segítségével, és ezt meg is tették, kaptam egy írásos visszajelzést amiből kb. semmit nem értettem. Miközben ezeket a papírokat nyálazgattam közölték velem, hogy ha szeretnék akár Decemberig is maradhatok és mivel a fél farmot át kell költöztetni egy másik helyre munka is lesz bőven. (csak remélni merem, hogy ez így is van) Augusztus 23-án lejár a Concordiával kötött, erre a farmra vonatkozó szerződésem, tehát minden kellemetlen tényezőtől mentesen tudok dobbantani, ha valami nem stimmel. Mindezekből nyilvánvalóvá válik, hogy az év vége előtti hazaérkezésem meghiúsult. Ennek azért összességében örülni kell mert, legalább gyűlik a lóvé. A többiekkel kapcsolatban az a helyzet, hogy nem nagyon akarnak maradni, de András hazamegy egy kis időre és aztán visszajön és innen folytatja a munkakeresést. Jómagam is erőltetett menettel fogom a munkákat keresni. Megnyugtató, hogy nem időre kell munkát találni. Azon vagyok, hogy sikerüljön Dundeeban valami állandó melót találni. Ennek igen sok előnye lenne, egy jobb fizetés, tudnék nyelviskolába járni és hasonlók.
Ami a farméletet illeti továbbra is sikerül élményekben gazdagan eltölteni az időnket és egyre inkább tágítani a szórakozási lehetőségek tárházát. Nemrégiben voltunk például Dundeeban partizni. Igazán érdekesen alakult az este. Amint megláttuk, hogy a következő nap nem kell menni dolgozni, már tudtuk, hogy semmi nem állíthat meg, amikor már régen a parti szelén utazunk. Azon nyomban törtek be a sörös doboz tetők. Már felkészültek voltunk ilyen szempontból, mert előtte egy pár nappal is akartunk már menni csak, az egy parti mentes hétköznap volt, így jobbnak láttuk halasztani a mulatozást. Tehát mindent megtettünk a birtokunkban lévő sörmennyiség eltüntetése érdekében, majd hívtunk egy taxit és olyan 11 és éjfél között már Dundeeban is voltunk. Hamar a szórakozóhelyek közelébe keveredtünk, majd ott hosszas fontolgatás után úgy döntöttünk, hogy még menjünk el egy pubba, aztán bevesszük a választott mókakörnyezetet. Így is tettünk, 1 órakor, amikor a pub zárt, tértünk át a partiba, akkor még nem tudva, hogy Dundeeban minden szórakozóhely bezár kettőkor. Mondhatni tapasztalatszerzésre volt igazán jó ez az este a skót éjszakával kapcsolatban.

Tovább erősödnek a lengyel magyar szálak a farmon, ezt egy-két esti, kellemes hangulatban eltöltött ping-pong parti szorgalmazza leginkább. Az egyik legkedvesebb lengyel munkatársunk, úgy 3 hete hagyta el a farmot és a napokban tért vissza. Mivel nem volt helye hol lakni, gyorsan be is fogadtuk. 20 éves és Areknak hívják. Még csak 2 napja lakik itt, így legalább lesz társaságom, amikor a többiek hazamennek és az angol tudása is fejlettebb az enyémnél, így sokat tudok tanulni tőle. Ezen kívül még jó fej is úgyhogy, nagy reményeket támasztok azzal kapcsolatban, hogy jó döntést hoztunk, amikor helyet adtunk neki a kétségtelenül legjobb lakókocsiban a farmon. Az élet is felpezsdült itt rögtön az érkeztével, mert okos gyerek révén 200 doboz cigivel érkezett otthonról és mivel ő nem dohányzik, már ki is találhattátok, hogy mindez eladásra van szánva. Ami még említésre méltó, hogy van a golfpálya mellett egy felfújható csocsóasztal, amiben mi magunk játszhatjuk a bábúk szerepét, ezt teszteltük a múlt héten, egy kellemes lengyel-magyar össznépi játékkal. Tehát az élet zajlik, a munka folyik, a pénz továbbra sem árad ömlesztve, de csüggedni nem érdemes.

Munkából vakáció

Már itt is egy újabb bejegyzés. Tudom nem lehet könnyű ilyen sokat várni rá de talán pont így válik igazán szórakoztatóvá, mindaz amit leírok. Tehát ezzel a várakozással díszítitek meg a tortámat, azzal a bizonyos habbal. Apropó torta meg ilyenek... (és akkor bele is vághatunk az izgalmakba)  Ezen a fórumon is szeretném megköszönni a szülinapi köszöntőket, mindegyik pont ugyanannyira nagyon jól esett, talán a tiéd, aki most olvasod ezeket a sorokat, igen a tiéd mégiscsak az összesnél kellemesebb érzésekkel örvendeztetett meg.
Visszatekintve az elmúlt időszakra, gyorsan összefoglalva a szülinapomig eltelt időszakot, annyit mondhatok, hogy a zsákhordás utolsó fázisát éltük meg. Mondhatni hősként és mérhetetlen odaadással adtuk át a múltnak ezt a tevékenységet. Ezalatt újabb kapcsolatok szövődtek a sorok között, ugyancsak leginkább lengyel pajtásokat szereztünk. Aztán valahogy úgy alakult, hogy éppen a szülinapom kapott offos jelzőt a munkarendet bemutatni tetsző listán, így máris tervek szövődtek a lehetőség kihasználását illetően. Komolyabb aktivitásról azért nem esett szó, mindössze Krisztián nevezetű "élettársunk" gondolta úgy, már sokadszor, hogy az ilyen napokat minél távolabb kellene töltenünk a lakókocsinktól, mely ötletet jómagam is egyre inkább szorgalmaztam. Mivel ezzel az érzéssel így kettesben egyedül is maradtunk, megterveztük, hogy elmegyünk a már elméletben régen feltérképezett glamisi  kastélyba. Majd eljött a reggel s már neki is vágtunk a nagy utazásnak. 8 körül már Dundeeban is voltunk, majd egy könnyed reggeli, után az előre gondosan lejegyzetelt első úti célhoz igyekeztünk. Nem más volt ez, mint a Forfar nevezetű kisvárosba tartó busz megállója. Ez a hely nem csupán az első úti cél, de az első eltévesztett úti cél is volt egyben. Többszöri különféle egyénektől történő kérdezősködés után a mai napig sem tudjuk, hogy az a busz amivel akartunk menni, az ott és akkor kellett volna, hogy megálljon ahol vártuk vagy egyáltalán létezik-e. Tehát már apró késéssel folytattuk utunkat, amelybe mindez idő szempontjából, nem mondhatnám, hogy vígan belefért. Kénytelenek voltunk változtatni a taktikán és egy jól bevált módszert alkalmazni. Elmentünk az úgynevezett nagy buszmegállóba és megkérdeztük az információs pultnál a nénit, hogy melyik buszra szálljunk azzal a tervel amely a tarsolyunkban van. Ez bevált. 10:29-kor már Forfarban is voltunk csupán annyi problémát hordozott magában, hogy 10:28-kor elment a busz, amivel Glamisba szerettünk volna eljutni s a következő röpke két óra múlva koptatta ugyanitt az aszfaltot. Egy hirtelen átsuhanó választási lehetőségből, miszerint elindulunk gyalog vagy iszunk valahol egy sört, csaptunk le szinte egyszerre a kézenfekvőbbre. Irány az első pub és már a bárpultnál is ültünk, hideg sörünket kortyolgatva (kabátban) és bólogattunk szánakozva, mily nehéz sorsú is a pultos kislány, hiszen a görögországi vakációja messze nem volt olyan kellemes, mint az 5 hetes Amerikát körbejáró útja. Nem pont egy szinten vannak a problémáink. No de amikor már kilyukadtunk oda, hogy igenis egy szülinapos támasztja a pultot, igen kellemes meglepetéssel rukkolt elő a hölgy, miszerint 1 pennyért választhatok bármit az italok közül. Minek utána, némi ismerethiányban szenvedtem az italok 80 százalékát illetően, így hagyatkoztam a hölgy ízlésére s már a pulton is volt két kis pohárka, minden erőszaktól, kellemetlen mellékíztől és alkoholra hajazó foszlánytól mentes, édeskés zamatú mennyei Whisky. Szóval két óra múlva mikor a busz megérkezett, sokkal inkább voltunk elfoglalva az emésztőrendszerünk azon végének gyakori kielégítésével, amelyhez normál esetben (mint ez is) nem emelgetjük a poharat. 10-20 perc és már a kastély aurájának önmagunkéval való összemosása volt az általános jelenség. A látvány igazán elragadó volt, pillanatok alatt átérezte az ember a századokon átívelő megannyi tapasztalatát minden egyes kődarabnak. Hamar be is mentünk ahol már, inkább sikeresek voltunk az időben érkezés szempontjából, hiszen kettő perccel az érkezésünk után már be is tudtunk menni az első turistacsoporttal és egy magyar nyelvű leírással a kezünkben, amellyel a vendégvárók kedveskedtek nekünk. Sajnos a leírás nem tért ki kellő odafigyeléssel a kastélyt tulajdonló család, az Egyesült Királyság társadalmába való beillesztésére, vagy talán az a csodás whisky mosta el az erről szóló sorokat, de azért az egyértelművé vált, hogy a mindenkori királyság de még inkább a skót uralkodó réteg igen kiemelkedő helyén jártunk. Sajnálatos módon nem engedtek a kastélyon belül fényképezni. Mondanom sem kell, hogy tátott szájjal jártuk végig az elegancia legmagasabb fokát magában hordozó szobákat, a felejthetetlen ebédlőtől az izgalmas hálószobákon át a biliárdszalonig. Ez az amit nem igazán lehet ragozni, hiszen a látvány, vagy annak az emléke, minden szót leblokkol az emberben, nehogy akár egy betűvel is csorbítsa annak magasztos mivoltát. Jómagam a Krisztussal és apostolaival díszített teremben varázsolódtam el leginkább, ahol már-már úgy érezte magát az ember, hogy könnyebb lenne levitálni, mint a földön járni, míg Krisztián a kézműves alkotásoktól tudott csak nehezen elszabadulni, minden egyes terem megcsodálása után. 50 perc alatt átjártuk, becslésünk szerint a kastély olyan 5-10 százalékát, majd a kertet és a kastély környékét, már szabadon járhattuk be. Ezek eredményeként számos remek fotót készítettünk amelyeket most ti is megtekinthettek. Aki pedig érdeklődik afelől, hogy vajon mit láthattunk bent az talán lelhet néhány fotóra a következő címen: http://www.glamis-castle.co.uk/

Jöttök velem kastély látogatóba?

Ebből választhattam 1 pennyért

Az egyetlen kép, amit lopva tudtam fényképezni odabent

A kastély páros

Egy kényelmes várvédő

Öt órakor már hazafelé vettük az irányt. Azért Forfarban még megtiszteltük azt a bizonyos pubot, aztán irány Dundee. Itt már csak a Tescot tiszteltük meg, ahol találkoztunk két éppen hazarepülni igyekvő lengyel kollégával, akik nem voltak restek elárulni, hogy a Farmon most készül az első olyan parti, amely minden nációt magában kíván foglalni. Hipp-hopp már a farmon is voltunk és a társak, segítségének köszönhetően, lassacskán igen kevesen maradtak, akik nem tudták, hogy van egy szülinaposunk is. Igazán remek hangulatú kis buli kerekedett, amelyben már András is részt vett. Ettünk, ittunk mulatoztunk hajnalig. Másnap az emberek nagy része 8-kor már kezdte a melót, na ez rám nem vonatkozott mert 12-kor sikerült kikászálódni az ágyból. Délután pedig még ajándékot is kaptam, két lett kislánytól akikkel nem eléggé, de azért annyira sikerült összemelegedni, hogy kaptam szülinapi ajándékot egy focilabda formájában. Tegnap le is teszteltük a labdát, a hajdanán már említett focipályán majd, úgy döntöttünk, hogy egy sört megiszunk a golfpályán, (amelyről András készített egy pár képet, most ezeket is megnézhetitek) amelyből persze nem egy lett, hanem pont annyi, hogy hárman hazajöjjünk egy a farmról engedély nélkül eltulajdonított szinte gyermek kerékpárral. Ma reggel viszont már én is csatasorban voltam amikor a mostanában, kizárólag magyaroknak kiadott, gyomlálást végeztük. Ez igazán kellemes feladat volt, több okból kifolyólag, hiszen alig kapnak manapság az emberek munkát a farmon, mert a rossz idő miatt jelenleg igencsak silány az epermennyiség, így mi szerencsések vagyunk mert legalább van munkánk. A másik, hogy supervisor nélkül múlathattuk a napjainkat, így a szünetek is megnyúltak egy kicsikét. Mára viszont befejeztük ezt is, holnap pedig szabadnaposak vagyunk, aztán majd meglátjuk. Majd leírom.

Ilyen kis tavacska kb. 5 van a golfpályán, ahol horgászni is lehet.

Ebben gurultak le azok a bizonyos sörök

A bejegyzések sűrűségétől, az korszakalkotó elosztórendszerig

Majd elfelejtettem, hogy van egy blogom, amelyet karakterekre éhes szempárok vizslatnak s az újabb sorok hiányában talán, megannyi képzelgés születik, melyeket ideje eloszlatnom. Na jó nem feledkeztem meg a sokat ígérő blogomról, csupán eljött az idő amikor be kell, érnetek az ezen rendszerességgel érkező bejegyzésekkel. Több oka is van mindennek, például, hogy mostanság, leginkább délután 1 órai kezdéssel, vagyunk kiírva munkára, s mivel a délelőttök nagyon szaladós fajták, kevésbé vannak tekintettel rá, hogy megtegyem bejegyzéseimet. Aztán mint már gondolom sokatok átélte ezt az érzést, egy idő után amikor asszimilálódik az ember egy új helyszínen, kevésbé csapja meg az újdonság szele, így nehézkesebb oldalakat magáévá tevő irományokat szerkeszteni. Mondhatnám a képességeim korlátozottak az ügyben, hogy minden nap igazán színesen elő tudjam adni, hogy jön a zsák, megy a zsák... Tehát mindenki vegyen erőt magán és kezdjen megbirkózni a ténnyel, hogy az elkövetkezendő időszakban hasonló rendszerességgel jönnek majd a bejegyzések, hacsak valami extrém blogra való nem zabolázza meg a mára már szinte görcsössé vált ujjaimat. Aggodalomra semmi ok, egy kis nyújtás esténként a karoknak, meg az ujjaknak (ilyen is van) :) és már készen is állok a másnapra. Természetesen mint minden, mindenhol, itt is a hozzáálláson múlnak a dolgok, tehát jobbnak látom mostanság úgy menni dolgozni, hogy intenzív bicepszfejlesztésre vagyok kiírva délután, és még pénzt is kapok érte. Szóval a bejegyzések rendszeressége az előzőekben leírtakhoz kíván idomulni, azért is, hogy most már inkább a centit nézegessétek, ne a blogot, mert nagy valószínűség szerint Augusztus 23-án vagy 25-én teszünk egy kitérőt hazai földeken. Ez persze abban az esetben valósul meg, amennyiben nem talál meg valami új munka, amely mindezt nem engedélyezi. Szóval amíg nem szólok, hogy ez megtörtént volna, nyugodtan vagdossátok csak a centit és akinek igénye van a személyes találkozásra az majd jelezze, mert nem szándékozom egy-két hétnél többet otthon tartózkodni. Ahogy nézem a látogatók arányát ha ennek a fele találkozóra éhes, akkor sűrített lesz a naptáram.

Ami a szabadidőnk eltöltését illeti, lassacskán elgondolkozunk az olimpián való induláson, ping-pongban. Jómagam, talán soha nem látott spirituális fejlődési túrán vagyok az előzőekben már említett Neale Donald Walsch kötetekkel és a hozzájuk idomuló élethelyzetekkel. Ezen kívül egy főzőiskolát is beindíthatnánk. Egyébként itt aztán csupa öröm a főzés, főleg annak aki nem veri úgy a fogához a garast mint mi. Ja, meg ha nem hiányolod a pirospaprikát, ami ugyan kapható, úgy 50-100g kerül kb. 500 forintba. Ezt ellensúlyozandó a 2 literes vanília fagyi ami nagyon finom, kiváltképp az eperrel és mindössze 300 forintnak megfelelő fontot kérnek érte. Tehát a paletta igen széles kajának való ügyben és a leleményes fajta, mint mi vagyunk, igen olcsón megoldhatja a táplálkozását. Még valami van ami igazán olcsón megúszható és ez inkább birizgálja a csőrömet. Az volna, hogy egy heti fizetésemből simán vehetnék egy laptopot ami olyan ötször gyorsabb mint amivel most irkálok, de utána néztem és 2 havi fizetésből az Egyesült Királyságban az interneten fellelhető legdrágább gépet is megvehetném. Hangsúlyoznám, hogy minimálbért keresek. Úgy vélem ideje lesz szóvá tennem, hogy nem egyenlő a világon a javak elosztása. Javaslatom szerint adjuk oda a cipőinket a mezítlábas afrikaiaknak a britek meg adják nekünk a számítógépeiket. A kör valahol ott bezáródhatna, hogy az afrikaiak adják át a tudást a briteknek, hogy hogyan tud az ember 30 éves kora felett is 150 kiló alatt maradni. Merem állítani, hogy mindnyájan boldogabbak lennénk. Tehát a tanulság: mindenki küldje el azt a cipőjét ami már nem kell de használható, az afrikaiaknak, a gépeket meg majd én intézem. :)

Felismerések és megismerések

Lassacskán eltelt egy újabb hét és megannyi csodás tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Ismét megízlelhettük, a legyetek túl egy nap alatt a hétre szánt 40 órán, aztán a többi napra találjatok valami unaloműző tevékenységet. Na, hát én találtam is, ha már az anyagi fejlődés nem teljességgel kivitelezhető, így a lelki fejlődést választottam célul. Letöltöttem Neale Donald Walsch összes kötetét, ajánlom mindenkinek aki... Mindenkinek! Ez segít úgy tekinteni a managgerre, hogy érezzem az ő szükségességét is, és nem akképpen, hogy legyen kin kipróbálni a kerékbe törést. Szóval a múlt hetünk erőteljesen szünnapokkal tarkítottnak volt nevezhető, ami a mostaniról nem mondható el. Mint már ti is olvashattátok, majdhogynem minden héten sikerül újabb munkameneteket megismernünk. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ha újabb munkamenet, akkor az minden eddigieknél szarabb lesz. Ez az egyetlen dolog ezen a farmon, amihez tartja magát a vezetőség. Tegnap tehát délután egyórai kezdéssel, a palántás zsákok fóliasátorba való behordása volt a tapasztalási lehetőség, melyet kilenc óráig használhattunk ki. Ezalatt (az utólagos számítások alapján) megismertük, milyen is fejenként összesen 10 tonnát megmozgatni, 9 kilométeren és még 9 kilométert üresjáratban gyalogolni. Az egyszerűség elkerülése érdekében, minden zsákból kb. fél liter saras lötty simogatta végig az ember nyakát, vagy amely testrészével éppen szárítani kívánta a zsákot. Mi azonban már előrelátó farmerek vagyunk, így hát tudtuk, hogy a következő, azaz a mai nap ettől is kellemetlenebb lesz. Ma fordított, volt a helyzet, azon szempontból tekintve, hogy a leérett palántákat kellett kihordani a sátrakból. A táv ugyanaz, csupán a súly több egy kicsit, mert a szépen kifejlett eperpalánta (helyenként csalánbokor) rásegít a gravitáció dolgára. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy ma annyi epret dobtunk ki, hogy az 3 évig fedezné a széles családi köröm összes kívánalmát. Tehát, mindezt hatkor kezdtük, még négyen (mert már csak négyen vagyunk az egyik emberünk távozása miatt, melynek nem ide illő családi okai vannak) de fél kilenc körülre az egyikünk megelégelte a hajcsár munkát, és befejezte aznapra a munkát, majd a tíz órai szünet után a többiek is bojkottal dicsőítették a napot. Jómagam visszamentem és még háromig nyomtam a lengyel csapatban a melót, elvégre én a múltkoriban kihasználtan egy-két fontmentes napot és nem ezeket kellene gyarapítanom. Holnap reggel hattól újra ugyanez lesz nekünk meg a lengyeleknek a többiek meg pihennek elvégre kimerítő lehetett az egész napos eperszár elcsippentés.

A hangulat továbbra is, mi több egyre inkább a humor hátán szárnyal. Mostanra már úgy tekintünk magunkra mint egy valóságshow résztvevőire, és azt találgatjuk vajon ki lesz az újabb kieső? Vajon ki bírja tovább? És a túlzott munkától, vagy a szétunt napoktól kialakult fáradtság, igazán megnyerő szófordulatokkal örvendeztet meg mindnyájunkat. A mai nézőknek szánt összefoglaló ízelítőjében, olyan ínyencségek hangzanak el, miszerint: A fiúk hiába fúrták ki a lefolyócsövet, amitől Tamás bakancsa csurom vizes lett, Tamás mégis állta a munkát. Az ilyesfajta poénok jól összefoglalják pl. a karavánunk minőségér, amiből valóban a földre folyik a víz ha éppen mi nem javítjuk ki a lefolyócsövet. A szerencsénket is tökéletesen visszaadja, hogy amikor egy húsz centis átmérőjű körben vizes a talaj, természetesen az én cipőm benne van abban a körben van. Sajnos nem mindenki tudja ilyen kedélyesen átélni az itt történteket, így az eddig talán legszimpatikusabb lengyel társunk is elhagyja jövőhéten a farmot. Mielőtt aggódni kezdenétek, van még pár olyan madár mint mi ezen a földön és szállingóznak is be az elhagyott karavánokba. Pont az a kezdeti lelkesedés látszik az arcukon, ami nekünk is tükröződött a tekintetünkben az első napokban. Remélem nekik jobban tetszik majd mindez.

Relax után haddelhadd

Egy pár nap relaxáció után, mostanság már újra próbálok asszimilálódni. Mindez annyit tesz, hogy péntekig bezárólag, a pihenésnek szenteltem az időmet. Mint később kiderült, ez bölcs döntésnek bizonyult. Kellett egy pár nap, amikor olyan érzésem volt, mintha én irányítanám itt a dolgokat. Ezt akképpen tudtam véghezvinni, hogy kisebb meglepetéseket okoztam, a jelenlétem hiányával a melóban. Nem különösebben zavar ez itt senkit, ha nem dolgozol nem lesz lóvéd, ennyi. Nekem persze a remélthez képest elég jó pénzem gyűlt össze a múlt héten, mivel ezen a héten sem sikerült rendesen kiszámolni a vezetőségnek a fizetésünket, de most először az én javamra tévedtek. Egy heti "lakbérrel" lettem kövérebb. De ha már itt tartunk, valamelyik nap itt volt két ellenőr a Concordiától (tudjátok a cég aki a farm munkákat szervezi) és mi sem volt természetesebb számukra mintsem, hogy miután túl voltak a protokoll beszélgetésen, meglátogassák a magyar karavánt. Azt hiszem ők is és mi is erre a pillanatra vártunk. Egy hölgy és egy úr jött, nem tudom, hogy skótok vagy angolok voltak, de mindenesetre teljes mértékben tapasztalható volt rajtuk, a már oly sokszor emlegetett lenyűgöző skót mentalitás. Tehát jól megtöltöttünk egy papírt a panaszainkkal, többek között azzal is, hogy még nem volt olyan hét, amikor sikerült volna rendesen kiszámítani a fizetésünket. Eztán és, hogy magamévá tettem egy-két olyan olvasnivalót a szünidőben, amely újra éghezragadttá tett, szinte már teljes nyugalomban vártam az újabb munkahetet, ami ugye itt péntekkel indul. Talán ez az egyensúly hiányzott hozzá, hogy most már ne hajcsáros üvöltözéssel teljen a fólia építés. Egészen összeszoktunk a lengyel sorstársakkal az utóbbi két napban. Tehát pénteken is és szombaton is fóliasátor építés 4:30-tól délután 16:00-ig. Na valami ilyesmi miatt jöttünk ide, nem a két órát dolgozol  két óra szünet és ez újra és újra rendszer miatt. Azért annyira nem fürödhetünk így sem a munka mámoros gyönyöreiben, mivel ma máris megkaptuk a héten az első szabadnapot. Ennek is megvan persze a jó oldala, mert így el tudtunk menni a lengyelek által tegnap estére szervezet partira. Csak arra lettünk figyelmesek, hogy  nagyon gyülekeznek a karavánban ahol ping-pongozni szoktunk és így elvették előlünk a játéklehetőséget. Egy kis idővel később aztán jött a lengyelek szószólója, hogy azonnal mindenki cseréljen ruhát és irány a parti, mert a magyarok nélkül ugyan nem fognak kezdeni, elvégre a lengyel és a magyar nagy barátok és nyugodjunk meg, egy románt sem fognak beengedni. No egy kis noszogatás után természetesen kaphatóak is voltunk a jóra. Mint később kiderült egy jó kis lengyel litván magyar trió jött létre, olyan 30-40 emberből. A tempóba hamar belerázódtunk, s mondhatni igazán hamar túl voltunk az első sörökön. Szerencsére ezt a tempót a  lengyel supervisorok is tartották és az egyiknek hamar meg is eredt a nyelve. Jó sok mindent elmondott, amolyan privát jelleggel és a végén kilyukadtunk oda, hogy nemcsak a magyarok szervezkednek ám fű alatt, hogy miként lehetne egy kicsit megrángatni a patkányok bajszát. Mint azt elmondta már magáért beszélő fotói vannak róla, hogy hogyan is kerül a becsomagolt eperbe a Tescoban a polcra a hamu. Természetesen a román supervisor csutorája kívánkozik az eprek közé hullani, miként hamuvá alakult a sürgető szippantások okán. Nem ez ám az egyetlen gond az egész román brigáddal és szerencsére velünk dolgozik, az említett lengyel úriember felesége is, akit nap mint nap küldenek haza a szedésből olyan ürüggyel, hogy lassan szed, holott az igazi ok csupán, hogy lengyel. Végül arra jutottunk a Csávóval, hogy kb. 2-3 hete van még itt a román bandának és aztán, mondjuk, megkövezős búcsút veszünk tőlük. Azt állítja, hogy mostanra elegendő bizonyítéka lett, hogy ezt bátorsággal ki tudja jelenteni, valamint a managgerrel is több ízben tárgyalt már ez ügyben. Tehát az este úgy telt el, hogy kb. mindenkinek ez volt a témálya, valamely aspektusból, vagy az, hogy végre de jól bebasztunk. Nekünk is sikerült annyi sört meginnik, ami elegendő ahhoz, hogy még a lengyelül felcsendülő Abba remixekre is valódi buzgalommal ropjuk a táncot. Olyan kettő körül azért már kipukkadt a társaság, elvégre többnyire mindenki 4 körül kelt aznap és lehúzott úgy 12 órát. De, hogy méltó legyen a farm önmagához, ma amikor az emberek felébrednek az alkoholtól kiszipolyozott vízkészleteikkel, természetesen nincs víz az egész farmon és egy ember sem, aki ezzel kapcsolatban bárminemű tájékoztatást tudna adni... Összességében reméltem, hogy azért kell majd esetenként szünetet tartani a munkanapokban, mert rengeteget kell dolgozni de mostanra nyilvánvalóvá lett, hogy sokkal inkább a lelki felfrissülés az ami megkívánja ezeket a napokat. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a románokkal, (talán ha elmennek lehet ez még valami normális hely) várjátok ti is és ígérem, be fogok számolni az eseményekről.

Elég, elég, elég (majd minden a Litván tűzben) :)

E kellemes délutáni órán teszem meg újabb bejegyzésemet, amikor is a többiek keményen dolgoznak a fóliasátor építéssel, én pedig mostantól bojkottálok, minden olyan munkát, amiben két mozdulatnál többet kell tenni. Azt gondolom holnaptól András sem lesz ezzel másképpen. Elég lett abból, hogy az elmúlt napjaink úgy néztek ki, hogy egyik nap szabadnapunk volt, amikor félúton Dundee felé tartva jött a telefon, hogy miért nem vagyunk teljes harci díszben a lakókocsinkban, mert mégiscsak dolgoztatni akarnak. A következő napon, jól összeüvöltöttem a román supervisor gyerekkel, hogy talán meg kellene mutatni reggel, hogy aznap milyen méretű epret, milyen osztályba kell sorolni, nem a hat leszedett tálcát újraválogattatni, amíg a román robotok leszedik a jó sorokat. Ezzel elértem, hogy aznapra hazaküldjenek. Ennek ellenére egy óra múlva jön egy gyerek, hogy gyerünk permetezni. El is mentem vele és még csak meg sem kérdeztem, hogy ugyan ma kapunk-e maszkot a vegyszergőzben végzett munkához. Két óra munka után hazaküldtek, hogy ennyi volt, majd egy óra múlva megint jött a gyerek, hogy ugyan menjünk már megint. El is mentem vele, de akkor már éreztem, hogy ez nagyon a vége a tűréshatáromnak. Egy nap hatszor kell lezuhanyozni mert, hipp-hopp újra munka van. A félkész kaját meg dobja el az ember, mert az étel ugye itt nem számít. Másnap esély sem volt rá, hogy kimenjek a zuhogó esőbe, a jeges palántával játszadozni. Tegnap pedig ismét szedés, majd közben jött a managger, hogy menjünk fóliasátrat építeni. Nem lenne ez gond, csupán az nehézkes, hogy ismét elmaradt az étkezésre szánt idő. Ennek ellenére, az építőiparban edzett társaimnak is kiguvadt a szeme az üvöltözésre végzett hiperlapátolástól. Én még csak hallani sem hallottam olyan helyet, ahol munka közben azt veszi észre az ember, hogy a másik kidől mellőle, (ja de a háborúban) márpedig tegnap csak úgy hullott ki mellőlem a lengyel gyerek. A 15 perces szünet után meg ébresztgetni kell az embereket, hogy újra munka van. (a szünetben egy kis séta úgy 10 perc, a legközelebbi vízlelőhely) Mindezek kellettek, hozzá, hogy a mai reggel 4 órai kezdést teljes mértékben figyelmen kívül hagyjam. No meg az, hogy már tegnap mondtam a többieknek, hogy majd kimennek négyre és egy óra múlva jönnek vissza, hogy mégsem megfelelő az időjárás a fóliareptetéshez. Ki gondolta volna, hogy így is lett?! Majd nyolckor dörömbölnek az ajtón, hogy 10 perc és indulás. Szinte nevetve hallgattam végig mindezt az ágyból. Szóval már nem aggódom mert ezt a pénzt otthon is meg lehet keresni kemény fizikai munkával, csak ott nem rekordidőre megy a meló. Tehát mostantól munkakeresésre szánok inkább minden időt mintsem, hogy beálljak a rabtársaim közé. Ha meg érdeklődnek, hogy miért nem járok dolgozni, majd megmondom őszintén, mint ahogy ők teszik a bérezéssel, hogy munkát keresek, nekem nincs időm dolgozni menni.

A héten egy Litván csapat hagyta el a farmot, elégedetlenségük okán, előtte görögök, lengyelek távoztak és persze Janról már esett szó akinek több éves amerikai és angliai farmtapasztalata van és egyértelműsítette, hogy ilyen fejetlenség igen ritka számba megy, mint ami itt van. Azt sem tartom véletlennek, hogy a mi drága Sandránk kénytelen a Litván kontaktot hívogatni, hogy ugyan akadályozzák, már meg, hogy idejöjjön a Litván maffia. Vajon miért vetődhetett fel ez a gondolat?! Ma pedig újabb fizetési papír kerül majd nyilvánosságra, azért ma mert állítólag pénteken, rossz volt a gép. Vagy nem jutott idő a fizetések átvariálására, hogy nehogy egy perc túlórát is kelljen fizetni. Elvileg Andrásnak van egy órája ami meghaladta a 40 órát, lehet, hogy azon dolgoznak három napot, hogy azt valahogy eltüntessék.

Már az első egy-két hétben mondtam Andrásnak, hogy meg lesz ennek a böjtje, hiszen ha a közhangulat erősen negatívba hajlik, azt a növényzet is hamar átveszi. Nem véletlen, hogy az újonnan telepített eprek, töménytelen számban tartalmaznak rohadtakat, penészeseket, meg mindenféle mutálódott verziókat. Na jó ehhez az is kell, hogy a permetezést végző magyar fiúcska időnként elfelejtse, hogy csak az eper alatti gyomot kell rohasztani. Valahogy manifesztálódnia kell a dolgoknak.

Most pedig újra belevetem magam a munkakeresésbe, már be van adva az önéletrajzunk egy két helyre és hirdetünk is a környéken, hogy bármilyen munkát elvállalunk. Előbb-utóbb úgyis összejön.

Egy okos ember utolsó napjai

Az elmúlt napok megint csak intenzív történéseket hoztak magukkal. Hétfőn, ugye nem dolgoztunk, és Andrásnak sikerült egy pár órás noszogatás után rávennie, hogy gyalogoljunk el a legközelebbi (8km) civilizált helyre a kertészeti boltba, kesztyűt venni. Ugyanis, kicsit kellemetlen volt a palántázás e nélkül. Amikor visszaértünk örömmel vettem tudomásul, hogy másnap nekem nem kell menni palántázni, ellentétben Andrással. Nekem és még két társamnak a lakókocsinkból a csomagolóban való időtöltés volt feljegyezve, mint elvégzendő munka. A kezdés ideje: ? Ez így van kiírva. Amikor a harmadik supervisortól kérdeztem meg, hogy mégis, hogyan kell ezt érteni, és a tudomásuk minderről, pont ugyanannyi volt mint nekem, akkor elkönyveltem, hogy velem van a gond. Nem is tudom, miért értetlenkedtem, itt az lenne a furcsa, ha lenne egy nap amikor meg vannak szervezve a dolgok. Tehát a csomagolás napján várakozó álláspontban voltam, hogy egyszer csak valaki majd szól, hogy indulni kell. Jannal lógtunk a központi karavánban amikor tobzódni kezdtek a népek a környéken, majd az egyik supervisor váltott pár mondatot Jannal, aki ettől láthatóan zaklatottá vállt. Láttam rajta, hogy ha nem lennének ott annyian, nagyon mondaná... Fél 12 körül jött a bejelentés, hogy 15 perc múlva indulunk, a munka befejezését illetően is jól informált volt a vezetés: Úgy 4 órát leszünk ott, vagy hatig de lehet, hogy nyolcig, esetleg tízig, vagy éjfélig. Ez az ami igazán tükrözi a körülményeket. Elgyalogoltunk a csomagolóig, elvégre Skóciában vagyunk, itt nem viszik el az embert a munkába, mint Magyarországon, a hasonló szalag mellett végzendő munkákra. Szóval átmentünk és amikor megláttam, hogy Jan is beöltözik a munkás egyenruhába, tényleg nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, és máris érthető volt, hogy mitől lett olyan zaklatott. A feladat eleinte az volt, hogy kartondobozokat kellet, párban összehajtogatni, amiben később szállítják az epret. Jannal kerültem párba, jó kis csapat lettünk, amíg mások 5 dobozt hajtogattak addig mi egyet. Eleinte nem is nagyon szóltam hozzá, mert érezni lehetett a kisugárzásán, hogy ez a legjobb amit tehetek, majd egy kis idő után megjegyeztem, hogy azt hittem ő supervisor. :) Itt kipukkadt a lufi és elkezdte mondani, hogy mennyire gáz ez a fejetlenség. Nekem sem kellett több és hosszú perceken keresztül dobáltuk egymásnak az elégedetlenség labdáját, amely megannyi, a farm hirdetésében rögzített hazugságot hordozott magában. A végszó azok után alakult ki, hogy elmondta, van egy ismerőse, egy szlovák csaj, aki szintén egy farmon dolgozik, itt Dundee közelében és másnap találkozik vele, hogy megbeszéljék át tud-e menni oda. Mindezek előtt említettem, neki, hogy komoly munkakeresésben vagyunk, így hozzátette, hogy majd megemlíti, hogy van itt 5 jó képességű magyar fickó akik hajlandóak egy szóra lepattanni erről a helyről. Mint a későbbiekben kiderül az a hely, ennél csak jobb lehet. Tehát végeztünk a dobozolással, majd megkaptuk helyeinket a szalag mellett, köztünk Jan is, úgy tíz percre, ezután ledobta a ruciját és otthagyott csapot-papot. Ránk pedig egy röpke 13 órás munka várt. Ennek alapban örülnénk de később meglátjátok, pont akkor lennénk normálatlanok. Úgy  délután kettő körül Andrást is átküldték a palántázásból, így ő kis híján elérte a 24 órát, evés nélkül, mert arra elfelejtettek neki időt adni, hogy esetleg csomagoljon egy szendvicset. Ennek a húszon akárhány órának is lehetne örülni, egy kis túlóra pénz okán, de a rendszer ki van azért találva. Ha annyit dolgozik az ember egy nap, hogy túlórát kellene fizetni, akkor a szabadnapjára átvezetik a többlet órákat és már meg is van oldva a helyzet. A fizetési papíron természetesen, nyoma sincs az éjszaka végzett munkának.

Szóval hűen az állapotokhoz, még éjfélkor sem tudták megmondani, hogy kb. mikor végzünk. Fél kettőkor jött a csomagoló vezetője és nekünk magyaroknak megköszönte az aznapi munkát. Egy kis séta következett, a skót prérin, az éjszakában... Már út közben azt találgattuk, hogy miért csak minket küldtek haza?! Nem is volt nehéz kitalálni, csupán nem akartuk elhinni. Kettőkor amikor visszaértünk a farmra, megnéztük a kiírás és természetesen mindenki ki van írva AZNAPRA hajnal öttől szedésre. Mondtam a többieknek, hogy miután kezdem kiismerni a rendszert, valószínűsítem, hogy reggel kimegyünk és már küldenek is haza, hogy jaj ti dolgoztatok éjjel. Ezért én el is döntöttem, hogy bojkottálom a melót mára. Reggel András nem adta fel a noszogatásomat és csak kirimánkodott az ágyból. Kimentünk egy-két óra alvás után és már kezdtük is a szedést. A kedvünk határtalan volt, a hozzáállásunk példaértékú, és a sebességünk valami követhetetlen. :) Megkaptuk a sorainkat, majd egy óra múlva jöttek Andrásért, hogy már 39 órája van a héten, (40 fölött kötelesek túlórabért fizetni) úgyhogy mára, meg a hétre ennyi. Ezt így meg is mondják, nem titok, mocskos csaló simlisek vagyunk te meg szopni fogsz. Ez a hozzáállás, nyilvánosan. Amikor átjött András az én soromba és mindezt közölte velem, az eper is megfagyott a kezemben, majd mikor azt leejtettem a földre a meglepettségtől, már nyugtáztam, hogy ez volt az utolsó, amit ma leszedtem. Egy jó pár percet álldogáltam még a sorban, kergetve a reakcióidőmet a gondolataim után, majd azon kezdtem, gondolkodni, hogy mit is mondok a román supervisornak. (akit az elmondása alapján Jan, azért kiüt majd a távozás előtt) :) Először az jutott eszembe, és ezt tűnt a leginkább találónak, hogy megmondom, hogy nekem ez az óraszám már elég a hétre, kösz, csá. Aztán végül megelégedtem azzal, hogy elmondtam, hogy ez így nem pont okés, hogy éjjel kettőig tolom, aztán meg reggel ötkor legyek fitt. Tehát leléptem és, mint később kiderült rendkívül jól tettem, mert a többieket is küldték kb. egy óra múlva. Ezek után, meg hogy egy lengyel gyerekkel jól elkárogtuk magunkat a helyzettel kapcsolatban, fogtam magam és alukáltam egy egészségeset.

Délután már úgy ébredtem, hogy Jant előkerítem és megtudom mit is tudott meg. Kicsit izgultam mert, egyértelmű volt, hogy tegnap csúnyán kiverhette a balhét a managgernél, mert este ott fucking Janozott a csomagolóban a górékánk. Egyszer aztán megláttam mászkálni Jant a placcon és kiszaladtam informálódni. Úgy fest a helyzet hogy ő már valószínű jövőhéttől kezd az új helyen, ahol az elmondásai alapján vannak még szabad helyek. Tehát talán egy kis esélyünk van kijutni ebből a süllyesztőből, bár ebben csak akkor bízom ha már ott vagyunk. Holnap szintén szabadnap, hiszen a héten már annyi órát dolgoztunk, hogy uram ég... Megyünk is Dundeeba újabb szálakat indítani a leendő munkahelyünk megtalálása érdekében. A kedvünket mindezek ellenére inkább mókás mint bosszankodós. Remélem otthon ennél jobb a helyzet, bár megint kezdem azt hinni, hogy bombatámadás érte a hazámat és csak a Pesti út maradt épen.